Holiday 2 - Otthon

Nos otthon nagyjából az történt, amire számítottam.

Gyerek a nyakamban amikor csak tehette, elkísérgettem iskolába meg a különóráira, bővebb család és az elérhető közelségben lévő barátok látogatása, és kár, hogy most csak ennyire volt időm.

Meg természetesen vásárlás, mert most megtehettem végre. Mondjuk az árakon elszörnyülködtem. Rettenetes mennyire elszálltak az elmúlt 5 hónap alatt.

Az Óriással mentem pénzt váltani, és azt hiszem sosem fogom elfelejteni az arcát, mikor elénk számolták az összeget forintban.

Láttam, hogy a szava is elállt, és amint ajtón kívül kerültünk, csendesen megjegyezte, hogy "Anya, én még nem is láttam nálad ennyi pénzt!"

Szegény drágám még jobban padlót fogott, mikor mondtam neki, hogy az az összeg, amit most nálam lát nem egészen egy heti fizetésem...

Mit ne mondjak, teljesen más érzés volt, hogy végre nem kellett neki azt mondanom, hogy kis szivem, erre sajnos most nem fussa.

Megvehettem a számítógéphez már régóta szükséges cuccokat, és mikor a csepp ember azt kérdezte, rendelhetünk-e pizzát, akkor visszakérdeztem, hogy milyet szeretne.

Másnak talán ez nem olyan nagy szám, de nekünk, annyi év "önmegtartóztatás" után nagyon nagy szó.

De nem csak ez volt jó, hanem az is, hogy a barátok, ismerősök mennyire örültek a kinti sikereimnek.

Tény, hogy egy ideje már erősen megválogatom a barátaimat.

Mindenki azt mondta, hogy süt rólam a nyugalom, a kiegyensúlyozottság, eltűnt a mosolyomból az a szomorkás feeling, amiről én nem is tudtam, még a hanglejtésem is megváltozott.

Hát igen, azt hiszem ezt teszi a biztonság.

Sokan kérdezték, hogy van-e honvágyam, meg hogy akkor most hogyan tovább.

Nos, honvágyam nincs. Eddig sem volt, de most aztán végképp nem vágyom vissza.

Emberek hiányoznak. Legjobban a gyerek. Aztán a család. A barátok.

Hogyan tovább?

Az még a jövő zenéje, de bízom magamban és a "gondviselésben". Abban, hogy továbbra is az fog történni, ami számomra/számunkra a legjobb. Mert véletlenek nincsenek.

Viszont egyvalamit megtanultam:

Semmi sem végleges.

És ez jó.

Bárhol élhetek, bármit megtehetek és bármi lehetek. Csak rajtam múlik mit választok.

Ez az, amit otthon hiába kerestem évekig, és van egy olyan érzésem, hogy otthon hiába is keresném.

Szomorú, de a szülőhazámban sajnos nem látom a jövőt. 

Nekem pedig már nincs kedvem várni.

Úgy érzem már így is vártam épp eleget.

És természetesen a lényeg, amiért kifejezetten hazajöttem, az a gyerek születésnapja volt.

Megígértem neki, hogy ha törik, ha szakad, arra hazajövök, mert azt semmiért ki nem hagynám.

Mondhatni én voltam a születésnapi ajándéka, és el tudom képzelni, hogy be is érte volna ennyivel.

Azért hoztam neki ajándékot kintről is, meg vettem otthon is ezt-azt, amire éppen szüksége volt.

Például az lcd monitort, hogy jobban láthassuk egymást az elkövetkezendő skype-olások alkalmával, ne az ősöreg CRT monitorral rongálja tovább a szemét. (bevallom eddig fel sem tűnt, hogy milyen szar, annyira hozzá voltam szokva, de a laptop kijelzője után már volt összehasonlítási alapom.)

Rendbe raktam a gépet is, hogy gyorsabb legyen és lehessen normálisan használni. Ehhez is kellett egy s más.

Persze kapott tortát is, és isteni volt azt mondani neki, hogy azt választ, amit akar.

Bónuszként átrendeztem a szobáját is, hogy nagyobb tere legyen és jobban elférjen, ha már egyszer úgy alakult, hogy életében először külön szobája van.

Jóféle izomlázra számítottam az akció eredményeként, de ezúttal elmaradt, hála a rendszeres testmozgásnak, és hogy ne essek ki túlságosan a formámból elővettem kedvenc Cindy-met is egy lájtos 45 perc erejéig. Meg se kottyant... :D

A hazautazás közeledtével meglátogattam a családgondozót is, mert pedzegette anyámnak, hogy azért velem is találkozna, ha netán otthon járok.

Hát ennyire burkolatlanul még nem sűrűn mondták nekem, hogy fussak ebből az országból amerre látok... :D