Holiday 1 - Ráadás

Kicsit siettem délelőtt, meg végül is nem ez volt a szabadságom legfontosabb momentuma, ezért elfelejtettem mesélni az útitársamról.

Viszont kár lenne nem megemlékezni róla, mert vicces volt a szitu.

Mint azt már említettem, az ablak mellett ültem, egészen pontosan a vészkijáratnál.

A másik oldalamon egy idősebb úriember foglalt helyet és az út első részében főleg aludt, csak sajnos a könyökével a vesémben.

Nem igazán élveztem, de igyekeztem tudomást sem venni róla, és a saját ülésemben, amennyire csak ezt kivitelezni lehetett, minél messzebbre húzódni tőle.

Aztán a repülőút háromnegyedénél megébredt és beszélgetni akart.

Én meg nem akartam udvariatlan lenni, ezért válaszolgattam a kérdéseire. Úgyis ő volt kíváncsibb kettőnk közül és kérdezésben is vérprofi volt.

Kezdésnek tisztáztunk egy kisebb félreértést.

Érdeklődött ugyanis, hogy látogatóba megyek-e Magyarországra.

Én közöltem, hogy végül is nem, hiszen ott él a családom, tehát kvázi hazamegyek. Meg a gyerekemhez, mert megígértem neki, hogy a születésnapjára otthon leszek.

Kérdezte hány éves lesz a gyerek, és rendesen ledöbbent, mikor közöltem, hogy 13 lesz.

Itt elvesztette a fonalat (vagy én), mert utána arra volt kíváncsi, hogy oda házasodtam-e.

Mondom nem, elváltam régen.

Erre ő: és akkor ott él a feleségem meg a gyerekem?

Hááá mondom, ácsi, szar van a palacsintában, hát hogy lenne nekem feleségem?

Felvilágosítottam, hogy a gyerek az enyimé, én szültem, elvégre nő lennék vagy mifene.

Szegény pára nem győzött elnézést kérni, mondván, hogy ő engem max 18 éves fiatalembernek nézett...

Hirtelenjében nem tudtam, hogy bóknak vegyem a 18-at, vagy zokon a fiúnak nézést. :D

Végül a bók mellett döntöttem, hiszen nem ez az első eset, hogy az én extrarövid hajam megtéveszti a gyanútlan szemlélőt.

Ezután tisztáztuk a következő félreértést, miszerint én biza magyar vagyok, ezért számít látogatás helyett hazamenésnek az utazásom.

Ergo, a pasi 18 éves angol fiatalembernek nézett.

Rögtön ezután meg is kérdezte, hogy hol tanultam meg ilyen kitűnően angolul, mert nagyon jól beszélem.

Itt azért már kezdtem pirulni, de elismételtem amit már oly sokszor az ez után érdeklődőknek: az alapokat suliban tanultam, az összes többi annak az eredménye, hogy rengeteg filmet nézek/néztem angolul, sokat olvasok angolul és igyekeztem minden alkalmat kihasználni arra, hogy a beszédet is gyakoroljam.

Szóba került az is, hogy van-e munkám és hogy nem akarom-e kihozni a gyereket.

Soha nem voltam még büszkébb arra, hogy igenis dolgozom és baromi gyorsan leintettem, mikor a segélyekre és egyéb benefitekre terelte a szót, mondván köszönöm, de a keresetemből nagyszerűen meg tudok élni, a segélyekből meg egyszer s mindenkorra elég volt.

Az előttünk ülő angol pacák erre hátralesett és elismerő pillantásban részesített. Gondolom ritkán hall ilyesmit, hiszen sajnos a bevándorlók túlnyomó része bizony a segélyekre hajt.

És a slusszpoén:

Beszélgetőtársam megtudakolta, hogy egészen pontosan melyik városba megyek, ha nem Budapestre?

Azt hiszem én lepődtem meg jobban, mikor tökéletes kiejtéssel ismételte utánam az uticélomat, majd még azt is firtatta, hogy a város melyik részébe...

Kiderült, hogy jól ismeri a várost, ugyanis ott született, csak '57-ben elhagyta az országot... de a testvéréék ott élnek...

Tehát ő is magyar volt.

Mondjuk ennek ellenére továbbra is angolul beszélgettünk, leszálláskor pedig szintén angolul kívánt nekem jó utat visszafele... :D