2011. február 20., vasárnap

Nem tudom (m)ki ez, de jó nagyon :)



Remélem a zseniális Juhász Gyula, akihez én fel nem érhetek, megbocsátja nekem, hogy kölcsönvettem ezt a sort a leggyönyörűbb verséből a mai bejegyzés címéhez.

De a most következő blogról, illetve bloggerináról tényleg nem tudom mit gondoljak, azon  kívül, hogy baromi jól szórakozom rajta.

Arra már nem emlékszem, hogy hol és mikor találkoztam az állásra jelentkezős őrületével, viszont azon melegében elmentettem, mint afféle instant kedélyjavítót.
Aztán el is feledkeztem róla, egészen egy menetrend szerinti vinyó lomtalanításig.

Mivel más tollával ékeskedni nem áll szándékomban, gugli haverommal a forrás után néztünk. 
Tűvé tettük az internetet, mert ugye kíváncsi ember volnék.

De sajnos azon kívül, hogy a szösszenet elkövetője Kovácsné Erzsike, a blog elnevezése pedig Kovácsné Erzsike blogja (Kovácsné szubjektív), nem sokat tudtam meg.

Korszerű álláspályázata azonban ettől függetlenül fergeteges, nem túlzok, ha azt mondom tökéletes lenyomata annak a felemás szájtépésnek, ami manapság álláskergetés terén folyik.

A cucc eredetben itt olvasható, a blog fejlécére kattintással pedig az aktuális dolgokba is betekintést nyerhetünk.

És kérem, a lényeg, amiről pontosan szó van, az most következik.

Kiindulásként kezdetben vala az hirdetés, amint azt a mellékelt ábra híven mutatja. (A kép kattintásra nő)





S válaszul megszületett a "cv" és a motivációs levél. Hát igen, jelentem alássan: így is lehet.

(Én még nem tudtam eldönteni melyik üt nagyobbat, mindenesetre perverz módon élvezem mindkettőt :D )


proactive4@profession.hu
proACTIVE Kommunikáció
PR Asszisztens
 
CV
 
Kovácsné Virág Erzsébet 

kovacsneerzsike@vipmail.hu                                                
1962-ben születtem. Nem volt könnyű gyerekkorom, de nehéz se. Az általános iskola után középiskolába jártam, ami rengeteg időmet elvette. Ezt követően diplomát szereztem, ami ma már nem ér egy kalap szart se.
Végzettségem, mint látható, a kommunikációhoz kötődik. Később újabb diplomát szereztem, amivel szintén kitörölhetem....
Számos helyen dolgoztam, de ezzel nem szeretném untatni Önöket. 
Legyen elég annyi, hogy akasztott ember még nem voltam.
Jelenlegi munkahelyem meglehetősen idegőrlő, ennél már csak az lenne rosszabb, ha egy birkanyájat kellene terelgetnem.
Eddigi közepesen súlyos korom alatt annyi élettapasztalatot szereztem, hogy bátran a Dunának mehetnék.
Referenciáim kiválóak, de nem szeretem a dicsekvést. 
Egy úrinő legyen szerény.
 

Motivációs levél
 
Tisztelt Kommunikációs Iroda!

        Már kora gyermekkoromban rajongtam az adminisztrációért. Édesanyám, ha kedveskedni akart nekem, színes gemkapcsokat hozott, melyekkel órákon át el tudtam játszani. A tűzőgép úgyszólván a kezemhez nőtt. Mindent tűztem, még az ABC betűit is be. De ami igazán a szívemhez nőtt, az a prezentáció. Ha rajtam múlt volna, még a honfoglalást is prezentáció alapján hajtotta volna végre a hét vezér, különösen Álmos, aki – mint tudjuk – igen fogékony volt a nyugati módira.
(Címe: A Szvatopluk-biznisz.)
        Az említetteken kívül tudok tíz ujjal vakon gépelni, bár akkor semmi értelme nincs a szövegnek. Felismerem a papírt (az A4-es kimondottan az erősségem), a dossziékat, a tollat, a ceruzát és a radírt. Az információszerzés terén óriási tapasztalatom van, bár a férjem ezt gyanakvásnak szokta nevezni. Kifejezetten vonzódok az adatbázisok karbantartásához és az iratok rendszerezéséhez, de a számlák kezelése is óriási boldogságot okoz. (Van úgy, hogy még otthon is ezeket rakosgatom, mert már a tapintásuk is lázba hoz.)
        Nem hagyhatom ki az archiválás iránt érzett olthatatlan vágyamat sem. Ahogy a jeles latin szerző, Arhivus Dokumentus írta: “aki nem archivált még soha, az nem tudja, mi az élet sója”.)
        Röviden szeretnék még kitérni a sajtófigyelés és a kapcsolattartás területén elért eredményeimre. A sajtófigyelést illetően komoly referenciákkal rendelkezem, nálam több Storyt, Bestet és Blikket senki nem figyelt. Talán a Mónika Show-val vagyok egy kicsit elmaradva, de a Balázs Blamázst például mindig megnézem. A kapcsolattartásom pedig egyszerűen fenomenális.
Intenzív kapcsolatot tartok többek között a Tigázzal, az Elmüvel, a T-commal és a
szemétszállítókkal, ez utóbbiakkal olykor minőségi kommunikációt is folytatok, főleg ha három hétig az utcánk felé se néznek.
Szeretem a kihívásokat, és rajongok azért az elvért, hogy az én verítékemen villogjon bármelyik főnököm.
 
A hirdetésbe beépített rövid teszt alapján úgy érzem, én vagyok az Önök embere.
 
Szentendre, 2010. február 16.

Üdvözlettel, Kovácsné Virág Erzsébet

PS Majd elfelejtettem. Rendkívül nyitott vagyok, nem ítélem el a melegeket, szimpátiával viseltetek a másként gondolkodók iránt, és politikailag olyan korrekt vagyok, hogy aki nálam píszíbb, az rasszista. Természetesen fiatalos vagyok (bár időnként elkap a lumbágó), annak ellenére, hogy kinézetre plusz 10-et letagadhatnék.


Mit lehet erre mondani?

Köszönjük Erzsike! ;)

2 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy tetszett, bár őszinte sajnálatomra nem saját gyártmány.

    Egyúttal üdvözöllek a blogomon, szívesen látlak máskor is. :)

    VálaszTörlés