Előre (vagy utólag) is tengermély bocsánatom a fényéves késlekedésért, de összeakasztottuk a bajszot a bloggerrel.
Először a komment modul szart be, aztán bedobott nekem egy olyan szöveget is, hogy 2 gigás limit van a képekre.
Utóbbival kapcsolatban még nyomozásban vagyok, mert nem tiszta, hogy a 2 gigás korlát bejegyzésenként vagy cakkompudrié értendő.
Mondjuk Glasgow esetében mindkettővel gondban vagyok/lennék, mert annyi mindent szeretnék megmutatni szívem városából, amennyit csak lehet.
Talán nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, nemhogy 2 gigában, de még 4-ben sem nagyon lehet ezt úgy megtenni, hogy ne lenne hiányérzetem.
Most mégis arra kényszerültem, hogy megnyirbáljam a mennyiséget. Ez nekem jobban fáj, mint nektek.
Na akkor csapjunk a lovak közé.
2.2 azért, mert másodjára csak két napot sikerült itt tölteni.
Így pár hónap távlatából kicsit verem is a fejem a falba, mert alakulhatott volna máshogy is, de egyrészt késő bánat... másrészt meg lesz még alkalmunk kiköszörülni a csorbát.
Gyors döntést kellett hoznom, mert az olimpia miatt nem csak London volt méhkas, hanem az egész ország.
Valami olimpiai foci miatt (ne vessetek meg, a foci kb pont az a sport, ami engem rettenetesen hidegen hagy) az először kinézett hétvége felejtős lett. Kicsit megteltek a szállások...
Kinéztem hát az új időpontot, villámgyorsan szobát foglaltam McLays-éknél, mert a bevált csapaton minek változtatni, majd szerettem volna vonatjegyet venni.
Hát, ami anno áprilisban pofonegyszerű volt, azt most sikeresen túlbonyolította nekem egy túlbuzgó pénztáros.
Áprilisban odajárultam a kasszához, megkértem a pénztárost, hogy keressük meg adott időpontra a legolcsóbb megoldást és két percen belül a kezemben volt a jegy.
Most ellenben nem győztem ismételni magamat, miszerint "értse már meg ember, NEM fogok egy utazás miatt egy éves kedvezmény kártyát igényelni!"
Végül a hátam mögé intettem és megérdeklődtem, hogy ha neten veszem a jegyet, akkor abból az automatából ott magamhoz tudom-e venni fizikailag?
A kasszás bólintott, én kézenfogtam a gyereket, illedelmesen elköszöntem, és otthon neten keresztül megvettem a jegyeket. Az automatát meg pofonegyszerű volt használni.
Természetesen nem is én lennék, ha egy apró gikszer nem csúszott volna a gépezetbe.
Mivel mindketten hajlamosak vagyunk behányni, ha háttal ülünk a menetiránynak, ezért olyan helyet akartam foglalni, amivel ezt elkerülhetjük.
Nos, az angoloknál, mint kiderült, valami mást jelent a menetiránnyal szemben kifejezés, mert a jegyünkkel végül pont menetiránynak háttal kötöttünk ki...
Öröm az ürömben, hogy hálistennek az itteni vonatok nem csak a kattogást nélkülözik, hanem azt az émelyítő érzést is, amitől a kényesebb gyomrúak megmihálylanak.
Viszont legőszintébb sajnálatomra még így is akadt gyomorforgató tényező....
Szóval igyekeztünk mi nem figyelni, meg inkább a tájat bámulni... de azt kell mondjam, hogy nem egyszerű ez úgy, ha az emberrel szemben egy olyan pacák alszik, akinek kijár a fogsora...
Higgyétek el, a szerencsétlen (jelen esetben mi), aki vele szemben ül, esélytelen!
Egyszerűen képtelenség lazítani, mert nem tudjuk nem azt figyelni, hogy mikor akad esetleg az illető torkára a pótrágóalkalmatosság.
Megváltás volt megérkezni Glasgowba. :)
Mondhatni menekültünk a vonatból, meg se álltunk az állomás előtti utcáig, ahol végre kiröhöghettük/kiszörnyülködhettük magunkat igény szerint.
Megtorpanásunkat azonnal kiszúrta egy taxis és kedvesen megérdeklődte, hogy segíthet-e valamiben, és mikor mondtam, hogy köszönöm, tudom merre kell mennünk nem volt "harag", jókedvűen kívánt jó időtöltést a városban.
Azon melegében átnyergeltünk egy túrabuszra, mert a rendelkezésünkre álló véges idő miatt ez tűnt a legjobb megoldásnak arra, hogy nagyjából megmutathassam a cseppnek, miért is imádom ezt a várost ennyire. Mondjuk őt már a kedves taxis elbűvölte.
Kicsit borongós időjárást hagytunk Prestonban.
Glasgow szikrázó napsütéses nyárral várt minket.
Íme a szikrázó napsütés. Kívánni nem lehetett szebbet.
A túravezetőnk szenzációs volt, nagyon élveztem az előadását, de az akcentusát még jobban.
Olyan skót akcentussal beszélt, hogy még a gyereknek is feltűnt, és halkan kuncogott mellettem mikor épp nem szinkronizáltam.
Egyszerűen van abban valami tündéri és imádnivaló, mikor az ember azt hallja, hogy:
Jü ken leik eas ön feszbük. (eredetiben:You can like us on facebook)
És ennél az épületnél hangzott el az ominózus: glesz hrüf (amúgy: glass roof /üvegtető/), ami azóta is a Csepp kedvence.
A túra végére érvén pont ott volt az idő, hogy elfoglaljuk a szállásunkat, lepakoljunk és egy kisebb pakkal induljunk útnak.
A gyermek nagyon be volt sózva, és mindenképpen a Tall Ship-hez szeretett volna menni először, és nekem se lett volna ellenemre, de láttam, hogy mennyi az idő, és tudtam, hogy az az egy óra, amit aznap ott tölthetnénk úgysem lenne elég, ezért kompromisszumként felajánlottam egy sétát a botanikus kertben, ahol talán még mókusokkal is találkozhatunk.
Baromi nagy mázlim van a gyerekkel egyébként, észérvekkel meggyőzhető.
Útban vissza a buszhoz ilyet láttunk és hallottunk a Buchanan street-en. Csúcsok voltak a srácok. Annyira, hogy a gyerek felvetette, hogy szívesen megtanulna skót dudán is játszani.
Botanikus kert, húsevő szekció.
Itt elég genyó voltam. :D Odahajoltam az egyik tölcsérhez és közelebb intettem a gyereket, hogy hallgassa csak mekkora csámcsogással van a virág... Sikerült beugratnom. Mentségére szóljon, hogy ilyet eddig csak képen látott.
Az egyik melegház kupolája.
Miután az összes melegházat feljártuk, elindultunk a folyóparti sétányhoz, hátha az utunkba kerül néhány mókus. Vagy legalább egy.
Sajnos ezúttal nem volt szerencsénk, eggyel se találkoztunk, valszeg túl nagy volt a tömeg.
Majd derült égből hirtelen elkezdett zuhogni az eső. Volt ugyan nálunk vízálló kabát, de alulról pillanatok alatt csuromvizesek lettünk, és csak reméltük, hogy hamarosan jön egy túrabusz, amire felszállhatunk és visszavisz a városközpontba.
Nos a túrabusz jött, és jobbnak láttuk felülni az emeletére, mert még mindig egyszerűbb a zárt részben emelgetni a lábunkat a hátsó nyitott részből előrefolyó víz elől, mint a földszinten a nyakunkba kapni ugyanazt. :D
Nem kicsit voltunk szomorúak, hogy az első napunk ilyen rövidre sikeredett, de aztán úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk magunkat.
Gyors kajálás után a szálláson száraz ruhába vedlettünk, igyekeztünk kicsit megszárogatni a cipőinket, majd este 9 után (de lehet, hogy volt az 10 is), miután elállt az eső, fogtuk és belevetettük magunkat a glasgow-i éjszakába.
Persze nem pubozni mentünk, bár lehet, hogy beengedték volna a Cseppet is (na nem inni, max melegedni), hanem sétálni. És nagyon megérte!
Glasgow fölött a Hold.
Díszkivilágítás a Buchanan street-en.
De a bevásárlóutcánál sokkal érdekesebb volt a hidak díszkivilágítása a Clyde mentén. Íme:
Clyde menti panoráma. Tükör-kép.
I'm the king of the world! :D
Ő is a szívébe zárta a várost.
Hát nagyon kár lett volna kihagyni ezt az éjjeli sétát.
Kb éjfél - fél egy körül értünk vissza a szállásra és egy gyors zuhanyzást követően beleájultunk az ágyunkba.
Másnap korán keltünk, mert az időnk anélkül is elég kevés volt, hogy még alvással is töltsük.
A gyereken kifogott a full scottish breakfast. Ez egyébként ugyanaz, mint a full english, csak nincs hozzá sausage, ami olyan mint egy mini kolbász csak paprika nélkül. Vagy mint egy dagadt virsli.
A bőséges reggeli után tettünk egy sétát a Kelvingrove parkban, mert azt se hagyhattuk ki, ha már ilyen közel van. Az idő már nem volt nyári, de legalább nem esett. Ezt itt nagyon meg kell becsülni.
A két torony. :)
Útelágazás.
Életfa.
Lassan ideje volt elhagyni a szállást és elindulni a Tall Ship felé.
Jó gyerek, kávét csinál koffeinfüggő édesanyjának.
Ez volt a szobánk.
A kilátás most nem volt az igazi, de alváshoz tökmindegy.
A Csepp már be volt sózva, alig bírta kivárni, hogy induljon végre a busz és leszállhassunk a hajónál. Ott aztán pár pillanatra elállt a szava. De csak addig, míg meg nem látta, hol kell belépőt venni.
A túrabuszban az is jó, hogy ha bemutatja az ember a buszjegyet, akkor azon kevés helyen, ahol egyáltalán kell belépőt venni, csinos kis kedvezményeket adnak cserébe.
Itt pl én kevesebbért mentem fel, a kölök meg ingyen.
VÉGRE A HAJÓN!!!! :D
Na akkor lássuk mi van itt lent!
Egy jó matróznak sapka is jár. Skót matróznak skót sapka. :D
Mindent ki kell próbálni.
Gyerek árboccal.
Kis matrózok munkában.
Mondom, mindent ki kell próbálni.
Ebédidő!
Gyerünk, húzzuk fel a vitorlát!
Tükröződünk. Ez egyébként valami tájoló, vagy mifene.
Tükröződünk 2.
Ha nagy leszek, kapitány leszek.
Szeretem!
Akkora bohóc! :D
A gépházban.
Azt hiszem még jó pár órát el bírt/unk volna hülyülni a fedélzeten, de közben megint eleredt az eső, meg az idő is szaladt (ilyenkor bezzeg!), ezért áttettük székhelyünket a Riverside Museum-ba.
Közel annyi időt töltöttünk itt, mint a hajón, és természetesen itt is tudtunk volna még nézelődni.
Földszinti panoráma.
Hát ez süket!
Utca, bent.
És még mindig bent vagyunk.
Földszinti panoráma fentről.
"Matchbox" gyűjtemény. :)
Mint mondottam vala, sajnos nincs elég hely, hogy mindent fel tudjak rakni, amit szeretnék, ezért elégedjetek meg ennyivel. A jövőben majd megpróbálok valamilyen áthidaló megoldást találni a nagy mennyiségű kép megosztására, hogy mindenki, de legfőképpen én elégedett legyek a bemutatóval.
Még szerettünk volna elmenni a Glasgow Green-be, amiről az áprilisi kirándulásom alkalmával tettem fel képeket, de az időjárás kitolt velünk. Jobb híján a belvárosban sétafikáltunk még egy nagyot, plusz búcsúzóul meglátogattuk a folyópartot, lévén mindketten vízmániások. :)
Útban a vasútállomás felé leszólítottam egy készséges járókelőt és megkértem, hogy lőjön már egy képet kettőnkről, mert ilyen képünk még nem volt.
Ő meg én a Buchanan street-en.
Egy biztos, ide párszor még visszajövünk, mert még mindig bőven akad felfedezni, megnéznivaló.
Legközelebb azért jobban figyelek a vonatülés tájolására.
