2012. március 5., hétfő

És akkor most egy kicsit hazamegyek


Egészen pontosan holnap indulok és nem egészen egy hetet fogok otthon tölteni Magyarországon.

Az érzéseim jócskán felemásak.

El nem tudom mondani mennyire vágyom már jó alaposan megölelgetni, megpuszilgatni az én drága óriás Törpémet.
Irgalmatlanul hiányzik, hiába beszélünk rendszeresen Skype-on, az azért nagyon nem ugyanaz.
Nem is lehet, hiszen születésétől fogva szinte össze voltunk nőve, mindenhova együtt mentünk, mindent együtt csináltunk, mindent meg- és átbeszéltünk. Szóval ez a különlét istentelenül nehéz mindkettőnknek.
Valójában ez a legnehezebb ebben az egész szituban. Nem az országot volt nehéz elhagyni, hanem őt kvázi "egyedül".
De harcosok vagyunk.
Annyi mindent túléltünk már, hogy biztosan tudom, ez is menni fog, és hamarosan megoldódik minden, és úgy lesz, ahogy lennie kell.

Most viszont legalább olyan nehéz elhagyni, ha csak rövid időre is, Angliát.
Mert sikeresen belekóstoltam a más-ba, és nagyon bejön.
Rendesen fáj, hogy erre a hétre nem foglalhatok időpontot az edzésekre és ezáltal nem liheghetek, vigyoroghatok együtt az itteni ismerős arcokkal.
Furcsa, torokszorongató érzés, hogy a héten csak ma dolgozok és nem kell minden nap aláíratnom a timesheet-emet, meg nem kell minden nap megmérkőznöm a kis genyóval a szalag alján.
Egyszerűen imádom ezt az országot, mert olyan dolgokat kaptam tőle, amit a saját hazámtól nem, ami szomorú, de igaz.

Úgyhogy most kétfelé húz a szívem. Én  meg itt állok, valahol félúton, és egyelőre nem tudom helyretenni magamban a dolgokat.
Bárcsak lenne valami köztes megoldás, de azt hiszem ebben az esetben előbb-utóbb választanom kell.
Persze ez lehet, hogy csak most tűnik ilyen végérvényesnek és visszafordíthatatlannak.
Lehet, hogy csak azért érzem magam ilyen furcsán, mert ez a fajta "hazatérés" még ismeretlen számomra. Aztán majd ezt is megszokom. :D


Mondjuk a hazaérkezés is érdekes lesz.
Apám egy kitekert humorérzékkel megáldott ember (tőle örökölhettem :D ), és hála az ő lelkes közreműködésének kész csoda lesz, ha az otthoni ismerősök nem köpködnek le ha meglátnak.

Mert hát az otthon maradtak természetesen folyamatosan érdeklődnek, hogy "Na és hogy boldogul a kis Draco odakint? Nincs honvágya? És a gyereket nem viszi ki?", satöbbi.
Én aláírom, hogy ez egy idő után lassan idegesítővé válik... de olyanokat mondani, hogy haza se jövök többet és az se érdekel mi van a gyerekkel, meg majd szül magának másikat, azért mégiscsak túlzás.
És teljesen előttem van, ahogy apám ezt halál komolyan, egy szemrebbenés nélkül adja elő az elhűlt közönségnek. :D
Szal, hacsak anyám nem finomított már azóta ezen információkon, lesz mit magyarázkodnom.
Bár belőle is kinézem, hogy beszállt a szivató-akcióba. Mert ő sem teljesen komplett.
De hát ezért szeretem őket. :D

Meg a töltött káposztáért, amivel holnap este várnak. :D


4 megjegyzés:

  1. Mivel a feletted érzett örömöm kifejezésére más frappáns dolog nem jut eszembe: nagy, nagy lájk és mellé thumb up!!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Drágaság, örülök, hogy velem örülsz! :D

      Törlés
  2. Feltöltődéssel teli itthoni napokat kívánok neked! :)

    VálaszTörlés