... ami azért sokaknak hasznos lehet.
Te tudsz takarítani?
Biztos?
Vagy csak azt hiszed, hogy tudsz, mint én ? :D
Ha még sosem szerettél volna egy kibiztosított kézigránátot hajítani a lakásod valamelyik helyiségébe, akkor ez a bejegyzés nem Neked szól, felesleges tovább olvasdnod.
De ha csak egyszer is fordultál már ki minimum kínhörögve egy szobából, akkor e bejegyzés erejéig tarts velem, aztán majd eldöntöd, hogyan tovább.
Naszóval, talán furcsa, hogy pont én vetem fel ezt a témát, hiszen szigorúan véve kétszer is dolgoztam már takarítói minőségben.
És sosem volt gond a munkámmal!
Persze a melóhelyeken megmutatták, betanították, hogy mit, mivel, hogyan, mikor és mi után érdemes csinálni ahhoz, hogy haladjak.
A házimunkázásba azonban - úgy is, mint második műszak, de úgy is, mint itthon „láblógató” - sajnos mindig beletört a fogam.
Valahogy sosem tudtam, hogy hol kéne megfogni a végét.
Ha megfogtam, akkor 5 perc múlva már semmi látszatja nem volt.
Az otthon "rendszeresített" kampányszerű, hirtelen felindulásból elkövetett, takarításnak nevezett felfordulás pedig még kevésbé volt a szívem csücske (bocs anyu :D).
Legtöbbször meggyőztem magam, hogy ugye :
a lakás van értem, nem pedig fordítva;
valamint :
a zseni átlátja a káoszt.
Káosz pedig termelődött rendesen.
De mindig került egy Leszarom tabletta, amit végszükség esetén bevehettem.
Viszont mikor már az én szerelmetes gyermekemen is kezdtek elhatalmasodni a káoszozás jelei
reggeli:
"komámasszony, hol a kulcsom" nevezetű társasjáték, sűrű szentségeléssel fűszerezve;
fiam öltözzél/egyél/stb. már, mert elkésel az iskolából;
késő délutáni:
"ja ebből még házi van", illetve
"anya, holnapra venni kéne egy rézfánfütyülőt";
és a valszeg szintén sokak által ismert esti:
fél lábon ugrálós-csujogatós "már megint szerteszét hagytad a legód"
"már megint nem pakoltál be holnapra!"
meg a "mennyéééé má' aludni!",
akkor azt mondtam, hogy ácsi, netovább! Ennek már a fele se tréfa!
Magammal még csak-csak elszámolok, de a csepp emberért ezen a téren is felelősséggel tartozok, így hát elkezdtem vért izzadni.
Aminek a vége természetesen ideig-óráig tartó rend lett, de ettől még simán elfeledkeztem/tünk határidőkről, fontos dolgokról, ráadásul még a hétvégéink is „elszaródtak”.
Már teljesen feladtam a reményt, hogy belőlem valaha is rendes háziasszony lesz, mikor teljesen véletlenül (véletlenek amúgy nincsenek, de ez tényleg úgy jött, mint derült égből villám, csak más :D), rátaláltam egy weboldalra, a weboldalon pedig rengeteg, számomra is tökéletesen adaptálható tanácsra, valamint egy nagyszerűen az itthoni viszonyokhoz igazított programra, amiről első olvasás után azt gondoltam, hogy ez nekem lett kitalálva.
Sokadik átolvasás után is úgy gondoltam, hogy nekem lett kitalálva, ezért aztán az eredeti bejegyzésekhez képest 1 egész éves késéssel nekiláttam a lépésről-lépésre feladatoknak.
És az eredmény : fergeteges siker!
A program egy utolérhetetlenül tökéletes how-to a magamféle káoszmenedzsereknek.
Tanítómesteremről, aki mindezt elérhetővé tette számomra, már tettem említést ezen az oldalon, a link-szekciómban is szerepel a konkrét programra (FlyLady) mutató hivatkozás.
Azért érdemes ám alaposabban is körülnézni az oldalán, mert a takarításon kívül még sok minden máshoz is hasznos tippekkel szolgál.
És itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amiért ez a bejegyzés megszületett.
Sorry a hosszú bevezetőért, de azt hiszem nem árt, ha megmutatom honnan is indultam.
Tehát ez az off bejegyzés azért készült, mert az oldal tulajdonosa, akit nem tudok elégszer érdeme szerint méltatni, gondolatolvasó.
Mintha csak megérezte volna, hogy a sikeresen elsajátított rutinok után némileg elakadtam a hogyan továbbot illetően, és úgy döntött, hogy a program szintentartás részéből újrázzunk egyet közösen, csak hogy ráérezzünk az ízére.
Zónázzunk! címmel még február végén elindította a kezdeményezést, amihez elég gyorsan elég sokan csatlakoztak, többek közt jómagam is (és mélyen szégyellem, amiért még csak most jutottam odáig, hogy ezt közkinccsé tegyem).
Csatlakozni szerintem sohasem késő, az előny, ami általa szerezhető, megfizethetetlen, a lakás érezhetően fellélegzik, és mi is, ahogy a sok lom ajtón kívül kerül. Még ránézni is teljesen más érzés.
Merem állítani, hogy munka mellett külön áldás egy ilyen útmutató.
Nekünk, kényszerből itthon láblógázóknak pedig még inkább, mert mire álláshoz jutunk, addigra már nem úgy fogunk a házimunkára tekinteni, mint muszájos második műszakra. Már csak azért sem, mert messze nem lesz olyan hosszú :) és mert 15 percig mindent ki lehet bírni ;)
Ráadásul a mi végtelen napjainkat keretbe is foglalja, hiszen leginkább ilyenkor, itthon ültünkben vagyunk hajlamosak elkényelmesedni, miszerint:
"Ej, ráérünk arra még!"
Nos, szerintem nem érünk rá.
Úgyhogy zónázásra fel, porrongyot emelj, porszívót tölts! Tisztaságra fel! Hajrá!
Via! Nem tudom elégszer megköszönni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése