Kicsit megcsúsztam ugyan a nagy örömködéssel, mert bár a források kicsit megoszlottak abban a kérdésben, hogy harmadikán avagy negyedikén köszönt-e be a jeles holdforduló... azért ma már akkor is ötödike van. :P
Mondjuk náluk egy egész hónapig tart a ramazuri.
Mire számíthatunk?
Nos, 2011 a fém Nyussz éve, egyes kínai tartományban Macskának is nevezik, de a lényeg ugyanaz.
Aki erről a holdévről részletesebben szeretne olvasni, az megteheti itt.
Hát, mit ne mondjak, holdújév ide vagy oda, érdekes időszaknak nézünk elébe.
Az biztos, hogy a nyúl, mint olyan, igencsak szapora létforma, remélem ezt a tulajdonságát leginkább anyagi téren érvényesíti majd.
Az én terveim erre az évre?
Nos, fogadkozni szilveszterkor sem szoktam, ehhez most is tartom magam.
Mivel jobb dolgom még nem akadt, egyelőre itt folytatom a garázdálkodást.
Viszont kedvenc életvezetési tanácsadóm tippjeit megfogadva már írtam egy listát azokról a célokról, amiket ebben az évben kívánok megvalósítani.
Az csak természetes, hogy az állás szerepel az első helyen, hiszen azt keresek idétlen ideje.
A második helyen csakazértis a lottó főnyeremény, mert miért pont ezt a lehetőséget zárnám ki.
Gondolom szinte mindenki megkapta már továbbküldős mélben az alábbi szösszenetet:
Az emberiséget ősidők óta két dolog foglalkoztatja:
1. Ki találta fel a munkát?
2. A többiek miért nem verték agyon?
Kicsiben már bevált, tehát pont ideje volt, hogy nagyban is alkalmazzam.
Persze mint minden, ez is csak akkor működik, ha tartjuk hozzá magunkat.
A lista ezennel elstartol, a kiindulási helyzet a következő:
A legutóbbi két jelentkezésemre még csak nem is nyikkantak. (azért köszönöm a szurkolást ;) )
Ezt én betudom annak, hogy ezek szerint ezek az állások nem rám vártak.
Tehát hétfőtől teljesen tiszta lappal indulok.
Listáááát tölts!
Tűz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése