2011. március 28., hétfő

On

Mert ebben a hónapban kicsit többet voltam off, mint szerettem volna.

Emiatt úgy tűnhet, mintha valójában nem is azon volnék ezerrel, hogy munkát találjak és csak a kifogásokat keresem. Meg belekötök mindenbe, osztom az észt és válogatok.

Kedves emberektől, akik talán még az életben nem kóstoltak bele ebbe az "életérzésbe", a magamfajta mindig megkapja, hogy valójában annyi meló van, mint a szemét és csak az munkanélküli, aki nem is akar dolgozni.
És persze azt is megmondják, hogy mit kéne csinálnunk, ha tényleg dolgozni akarunk.
Pl el kéne vállalnunk alantasabb munkákat is, mint MacDonalds, multiban polcfeltöltés, szórólapozás, takarítás, és még folytathatnám a sort.

Az igazság ellenben az, hogy bár úgy tűnik kényelmesen turizhatnék az állások közt, egész egyszerűen alig találok olyan álláshirdetést, amit meg lehetne pályázni.

Errefele minden dugig van az itteni IT cég meghirdetett pozícióival, (és szinte semmi mással) és fura módon hónapról hónapra ugyanazokkal. 
Ha valaki tudja a megfejtést, tegye már közkinccsé, mert én, józan paraszti ésszel fel nem foghatom mire jó ez.

A MacD-nél szóba se állnak velem.

A multis polcfeltöltésre inkább alkalmazzák a diákokat, mert ők olcsóbbak, szórólap dettó.

A takarításhoz már legutóbb is "protekció" kellett.


Ha valami véletlen folytán mégis behívnak interjúra egy "alantasabb" munkára, akkor általában jön az, hogy túlképzett vagyok, és biztos hamar megpattannék a cégtől, ők pedig hosszú távra keresnek.
Ami végül is tök jó, mert ezek szerint gondolatolvasók, csak kicsit már unom, hogy jobban tudják én mit akarok. 
De ehhez miért kell még önéletrajzot is küldenem?

És lassan már tényleg nem tudom, hogy mikor mit tagadjak le, mert olykor még az érettségit is túlzásnak találják.
Az OKJ-s bizonyítványt viszont kevésnek, láttam már olyan hirdetést, ahol kifejezett óhajként szerepelt, hogy tanfolyamosok ne is próbálkozzanak. 
Pedig nem mindenki dísznek ül végig egy tanfolyamon... mint ahogy a diploma sem takar minden esetben használható tudást.

Szóval mennék én, ha lenne hova.

Arról meg azt hiszem nem én tehetek, hogy az IT cég egy olyan országba helyezte ki a helpdesk supportot, ahol pont nem jellemző a holland, svéd, török, stb. nyelvtudás az angol meg a német mellé.

OK, a gyomromat még trenírozhatnám, és akkor mehetnék edényárusnak (szerintem ezt már úgyis mindenki ismeri), de gyomor ide vagy oda, az én alapelvem, hogy nem teszek mással olyat, amit magammal nem tennék.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése