2011. január 30., vasárnap

Hírlevélhullás


Képzeljétek, levelet kaptam!
Elektronikusat, persze, elvégre az ingyen van.
(Nem is egyet, úgyhogy most egy időre el leszek látva témával.)

Ami azt illeti, kíváncsi lennék, hogy ha a hagyományos postát kéne használniuk, mennyivel kevesebb hírlevelet kapnék. :)

Mert elektronikusan tök egyszerű "személyre szóló" üziket küldözgetni.
Nem nagyon kell hozzá más, mint egy érdekes téma, egy tetszőlegesen bővíthető adatbázis, meg egy többnyire ingyenesen használathó szoftver, ami adott időpontokban szétküldi a levélkéket a szerjózsa (copyright: Boncz Géza) minden irányába.
Jó, tudom, körlevelet szövegszerkesztőben is lehet csinálni, de kinyomizni, beborítékolni, megcímezni, aztán jó pénzért a posta gondjaira bízni már nem olyan vicces.
Főleg, hogy vagy megérkezik, vagy nem. 

(Megyjegyzés: manapság lassan már csak annak a küldeménynek a sorsa biztos, amit hetvenszeres túlbiztosítással indítottunk útjára, az meg nem két fillér.)


Na de hogy miért írom ezt?

Mert a fentebb részletezett maceratúra esetén aligha kaptam volna "kézhez" kedvenc Lábtörlőm önsztárolását.

Szívem szerint visszaírtam volna neki postafordultával, hogy:
- Drágám, te még sosem hallottad, hogy az önfényezés büdös?

Gorilla bácsi (ki más is lehetne?) ugyanis azzal dicsekedett el, hogy micsoda diplomát kapott a külföldi főokosoktól, majd igen szerényen kijelentette, hogy ezen papír birtokában jelen időszámítás szerint ő az első és egyetlen hivatalos önéletrajz szagértő az országban.

Azért van ám az arcán bőr vastagon, hogy ilyen nyíltan leszaroz mindenki mást, aki ezzel foglalkozik, és most ne menjünk bele, hogy azok milyen szinten művelik e nemes foglalkozást.

A következő mondatban természetesen magyarázza a bizonyítványt, hogy jaaaj, de őt ám ez csak annyiban érdekli, hogy ez a minősítés garancia a hozzáértésére.


Nos kedvesem, nem az!


Engem személy szerint piszkosul nem érdekel, hogy egy külföldi cv-guru brancs hogy értékeli a vizsgamunkádat, mert a külföldi cv-guruknak fogalma sincs az itthoni viszonyokról, márpedig anélkül bajos ám bármit értékelni, minősíteni.

Az itthoni munkaerő piacot az ismeri igazán, aki benne van, nem pedig az, aki olvasott valamilyen statisztikát és azt hiszi, már tudja is miről beszél, vagy tanácsokat osztogat, megfelelő térítés ellenében.

Ennyi erővel dönthettek volna Gorilla eladási példányszáma, vagy a segítségével elhelyezkedők száma alapján.


De azért adjuk meg az esélyt a "friss"diplomás pacáknak, fogadjuk el, hogy az ő metódusa az egyetlen üdvözítő módja annak, hogy mi, gyarló halandók még ebben az életünkben rendes munkához jussunk.

Kérdés:
Akkor miért nem ezt a módszert tanítják az ezzel foglalkozni kívánó emberkéknek?

Oké, lehet jönni azzal, hogy a felsőoktatás merev és elzárkózik az újfajta megoldásoktól.

Ez esetben miért nem képez ki a Nagytudású önmagához hasonló nyitott emberkéket? 
Miért nem nyit például iskolát? 
Miért nem hirdet tanfolyamot?
Hiszen pénzt azért is lehetne kérni és számomra egy szemernyivel korrektebb, hogy nem azt akarja megvágni, akinek amúgy sincs.
Persze úgy már nem ő lenne az egyetlen szagember.

Szóval bűzlik ez rendesen, hiába akarja magát a munkanélküliek jótevőjének beállítani.


A kedvenc mondatom az volt, hogy őt is meg lehet bízni a pályázat elkészítésével, és az után tutira megnyalja mind a tíz ujját a szakma krémje.

Ja. A munkáltatók meg tojnak rá egy krémeset, a szakma meg lenyalhatja róla.


3 megjegyzés:

  1. Azt ki tessen felejteni a posztból, hogy immár a facebook-on is lehet csatlakozni hozzá, és ömlengeni róla... :S :)

    VálaszTörlés
  2. Hehe, látom nem csak én "járatom" a hírlevelet :D

    Egyébként nyemm felejtettem ki, csak ez még nem az a levél vala, amelyikben a fécbúkos lájkolás van. :)

    De az is megér egy posztot, már gyúrok rá.

    VálaszTörlés
  3. Ééééértem, már, éééértem! :)

    Elkezdtem járatni, "osztúgymaradt", de tényleg irritáló ez az önfényezés :S

    VálaszTörlés