Rendhagyó önéletrajzomban említett végzettségeim javát a munkaügyi központnak köszönhetem.
Jobbanmondva a lehetőséget köszönhetem nekik, elvégre a papírig el is kell jutni.
A képzés az egy jó dolog, amennyiben:
- jól választunk
- bekerülünk
- (és időhúzásnak sem kutya)
Bevallom férfiasan, hogy újbóli elmunkátlanodásom alkalmából leginkább az utolsó napirendi pont miatt voksoltam a képzés mellett.
Mikor észleltem, hogy a munkaadók ezúttal sem kapkodnak utánam két kézzel, hiába húzogatom előttük a mézes madzagot, bizony betojtam egy cseppet. Mert közben az idő csak telt, és az én ÁJ-m is ketyegett szaporán.
Csakhogy nekem van ám egy csepp emberem, akinek enni kell adni, és azt sem veszi rossz néven, ha ki tudom fizetni az edzését, különóráját.
Mit lehet ilyenkor tenni, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon még egy darabig?
Nos, sűrűn kell böngészni az áfsz-nél induló tanfolyamokat.
Ja, és egy szavukat sem szabad ellenőrzés nélkül elhinni. Mindjárt részletezem, miért.
Az úgy kezdődött, hogy kábé 1 hónapba telt, mire értelmes tanulnivalóra leltem a közzétett táblázatokban. Nosza fel is kerekedtem izibe, hogy megérdeklődjem, ugyan mi módon lehetne rája benevezni.
A képzési központban az unott pultos hölgyike két falat erősen cefreillatot árasztó gyümisali között a kezembe nyomta az éppen aktuális tanfolyamlistát.
Illedelmesen megköszöntem kedvességét, majd elismételtem ugyanazt, amit alig egy perce már közöltem vele, vagyis: láttam a listát, azt már átnyálaztam és ez meg ez a tanfolyam érdekelne.
Erre újabb falatot villáz a szájába, és közli (tele szájjal, naná) , hogy csak annyit tudnak, mint amennyi a papíron van, és különben is, majd csak szerdán lehet jelentkezni rá.
(Én hülye, hogy a hetet rögtön ilyen baromsággal kezdeném... nemde?)
Végül is tök jó, hogy ott ülnek egyáltalán.
(Nem is értem engem miért nem akar alkalmazni senki, pedig azt, amit az itt csücsülő hölgyikék csinálnak, sőt még sok minden mást is, csípőből jobban művelném.)
Na gondoltam, ez már megint veszett fejsze nyele, ezek szerint szerdán asztala vissza.
Aha.
Mert ez így működik, ugye? (egy nagy túróst!)
Szerdán tehát megint felcsattogok, ellenőrzésként csekkolom az ajtóra feltixózott tanfolyamlistát... És BANYEK! odafagyok a küszöbre.
Ugyanis az általam kinézett tanfolyam sehol nincs!
Ennek örömére gyorsan kérdőre is vontam a pultost, aki csak kecsesen felhúzta a vállait és széttárta a karjait.
Nagyon szép vagy, gondoltam, de a balettel most nem mész semmire, úgyhogy spiccre már ne is állj. Arra felelj szívem szottya, hogy hétfő óta hova tűnt a tanfolyam? Bekenték kámforral?
Érdemi választ természetesen nem kaptam, és tanfolyamot sem, mert csak olyan roppant csábító és testhezálló képzések maradtak, mint pl. ívhegesztő, kőműves, virágkötő... tovább is van, mondjam még?
Nem mondom.
Utolsó kérdésemre, hogy esetleg mikor érdeklődjek legközelebb, foghegyről odavetették, hogy szeptembernél előbb ne is próbálkozzak, mert nyáron úgysem indulnak tanfolyamok.
Mit mondjak... nem örültem, de ha nem, hát nem.
Szeptemberben kicsit szűk lesz az idő egy normálisat találni, de talán nem olyan lehetetlen, mint melót lőni.
Csoda-e, ha ezek után lementem az agyamról, mikor legközelebb jelenésem volt az ügyintézőmnél (június), és a soromra várva hirtelen egy érdekes papírlapon akadt meg a szemem, rajta egy olyan tanfolyammal, ami álmaim netovábbja?
Nem, egyáltalán nem csoda!
Azért éltem a gyanúperrel és óvatosan megkérdeztem, hogy az ott az, aminek én gondolom? És jelentkezni is lehet rá?
Az ügyintéző asszem kicsit hibbantnak nézett, de bólogatott.
Soha ilyen gyorsan még nem értem fel a belvárosba, mint akkor.
Két pillanat alatt átgázoltam az enervált pultosokon, és végre ott álltam a képzésért felelős ügyintéző előtt, határozottan előadva szándékomat, hogy márpedig egy életem, egy halálom...
Azt felelte, erre semmi szükség, mert még bőven van hely, 20-22 fősre tervezik a csoportot és még csak 10-12 jelentkező van.
Talán nem kell ecsetelnem mekkora kő esett le a szívemről. Persze nem is én lennék, ha ez ilyen egyszerűen ment volna.
Megérkezett a "behívó" a "felvételire", ahol alap képességeket mértek be (IQ, stb.), hogy ez hogy sikerült nekik, az már más kérdés :D
Bringára fel, kitekertem a helyszínre, beléptem az épületbe... és nem sokon múlott, hogy nem vágtam azonnal egy hátra arcot.
Odabent ugyanis sacc per kábé 60 (igen, írd és mondd:HATVAN) jelentkező szorongott a kissé szűkös előtérben.
Azt hiszem a tanfolyamfelelős ebben az időpontban nagyon csuklott. És nem csak miattam.
Ha már itt voltam, botorság lett volna visszakozni, igaz az esélytelenek nyugalmával vágtam neki a teszteknek. Mert az IQ tesz még hagyján, de matematikai tesztet adni nekem... azért amit tudtam, megcsináltam.
Ezen felül intenzíven reménykedtem, hogy a személyes elbeszélgetésen javíthatok az előreláthatóan siralmas írásbeli eredményen.
A személyes elbeszélgetéshez három csapatra osztották a tömeget, egyenként járultunk a beszélgetésre kijelölt terembe, és várakozás közben volt időnk összehaverkodni annyira, hogy a kifele jövők élménybeszámolót tartottak.
Nos vagy ez volt a szerencsém, vagy nem, valószínűleg már sohasem tudom meg.
A kifele szállingózó nőneműek bizony elég diszkriminatív hozzáállásról mesélgettek. Naná, hogy felhúztam magam!
Igen?! Diszkriminálunk? Na majd adok én a hímsoviniszta arcodnak!
Hát nem is hagytam magam!
Életemben talán először amúgy istenesen kinyitottam a számat, és nem hagytam magam elbizonytalanítani, lebeszélni. Hogyisne!
Ahhoz túlságosan szerettem volna bekerülni... és egy ilyen tanfolyam olyan szinten nem két fillér, hogy önerőből erősen felejtős.
A beszélgetés végén azért még megkaptam, hogy valószínűleg az írásbeli tesztek eredményei döntenek, meghúzzák a határt és a legjobb 20-22 a befutó.
Erre én benyögtem, hogy már megbocs, de a teszteredmények szerintem nem mérvadóak, mert egészen máshogy áll neki egy olyan ember, aki most esett ki az iskolapadból, és megint másképp egy olyan valaki, aki uszkve 15 éve hozzá se szagolt ilyesmihez.
De ez még messze nem garancia arra, hogy a "veterán" rosszabbul tanulna.
Mit ne mondjak: az enyém lett az utolsó szó.
Egy hét csendet tört meg a telefon, hogy sikerült, benne vagyok a "nyertes" csapatban.
Mindez nagyjából a nyár kellős közepén (szeptember, mi?) és úgy, hogy a munkaügyi központ képzési osztályán nagyon is tudtak róla (és nem csak a megnevezését).
A tanulságot mindenki vonja le magának.
Mikor észleltem, hogy a munkaadók ezúttal sem kapkodnak utánam két kézzel, hiába húzogatom előttük a mézes madzagot, bizony betojtam egy cseppet. Mert közben az idő csak telt, és az én ÁJ-m is ketyegett szaporán.
Csakhogy nekem van ám egy csepp emberem, akinek enni kell adni, és azt sem veszi rossz néven, ha ki tudom fizetni az edzését, különóráját.
Mit lehet ilyenkor tenni, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon még egy darabig?
Nos, sűrűn kell böngészni az áfsz-nél induló tanfolyamokat.
Ja, és egy szavukat sem szabad ellenőrzés nélkül elhinni. Mindjárt részletezem, miért.
Az úgy kezdődött, hogy kábé 1 hónapba telt, mire értelmes tanulnivalóra leltem a közzétett táblázatokban. Nosza fel is kerekedtem izibe, hogy megérdeklődjem, ugyan mi módon lehetne rája benevezni.
A képzési központban az unott pultos hölgyike két falat erősen cefreillatot árasztó gyümisali között a kezembe nyomta az éppen aktuális tanfolyamlistát.
Illedelmesen megköszöntem kedvességét, majd elismételtem ugyanazt, amit alig egy perce már közöltem vele, vagyis: láttam a listát, azt már átnyálaztam és ez meg ez a tanfolyam érdekelne.
Erre újabb falatot villáz a szájába, és közli (tele szájjal, naná) , hogy csak annyit tudnak, mint amennyi a papíron van, és különben is, majd csak szerdán lehet jelentkezni rá.
(Én hülye, hogy a hetet rögtön ilyen baromsággal kezdeném... nemde?)
Végül is tök jó, hogy ott ülnek egyáltalán.
(Nem is értem engem miért nem akar alkalmazni senki, pedig azt, amit az itt csücsülő hölgyikék csinálnak, sőt még sok minden mást is, csípőből jobban művelném.)
Na gondoltam, ez már megint veszett fejsze nyele, ezek szerint szerdán asztala vissza.
Aha.
Mert ez így működik, ugye? (egy nagy túróst!)
Szerdán tehát megint felcsattogok, ellenőrzésként csekkolom az ajtóra feltixózott tanfolyamlistát... És BANYEK! odafagyok a küszöbre.
Ugyanis az általam kinézett tanfolyam sehol nincs!
Ennek örömére gyorsan kérdőre is vontam a pultost, aki csak kecsesen felhúzta a vállait és széttárta a karjait.
Nagyon szép vagy, gondoltam, de a balettel most nem mész semmire, úgyhogy spiccre már ne is állj. Arra felelj szívem szottya, hogy hétfő óta hova tűnt a tanfolyam? Bekenték kámforral?
Érdemi választ természetesen nem kaptam, és tanfolyamot sem, mert csak olyan roppant csábító és testhezálló képzések maradtak, mint pl. ívhegesztő, kőműves, virágkötő... tovább is van, mondjam még?
Nem mondom.
Utolsó kérdésemre, hogy esetleg mikor érdeklődjek legközelebb, foghegyről odavetették, hogy szeptembernél előbb ne is próbálkozzak, mert nyáron úgysem indulnak tanfolyamok.
Mit mondjak... nem örültem, de ha nem, hát nem.
Szeptemberben kicsit szűk lesz az idő egy normálisat találni, de talán nem olyan lehetetlen, mint melót lőni.
Csoda-e, ha ezek után lementem az agyamról, mikor legközelebb jelenésem volt az ügyintézőmnél (június), és a soromra várva hirtelen egy érdekes papírlapon akadt meg a szemem, rajta egy olyan tanfolyammal, ami álmaim netovábbja?
Nem, egyáltalán nem csoda!
Azért éltem a gyanúperrel és óvatosan megkérdeztem, hogy az ott az, aminek én gondolom? És jelentkezni is lehet rá?
Az ügyintéző asszem kicsit hibbantnak nézett, de bólogatott.
Soha ilyen gyorsan még nem értem fel a belvárosba, mint akkor.
Két pillanat alatt átgázoltam az enervált pultosokon, és végre ott álltam a képzésért felelős ügyintéző előtt, határozottan előadva szándékomat, hogy márpedig egy életem, egy halálom...
Azt felelte, erre semmi szükség, mert még bőven van hely, 20-22 fősre tervezik a csoportot és még csak 10-12 jelentkező van.
Talán nem kell ecsetelnem mekkora kő esett le a szívemről. Persze nem is én lennék, ha ez ilyen egyszerűen ment volna.
Megérkezett a "behívó" a "felvételire", ahol alap képességeket mértek be (IQ, stb.), hogy ez hogy sikerült nekik, az már más kérdés :D
Bringára fel, kitekertem a helyszínre, beléptem az épületbe... és nem sokon múlott, hogy nem vágtam azonnal egy hátra arcot.
Odabent ugyanis sacc per kábé 60 (igen, írd és mondd:HATVAN) jelentkező szorongott a kissé szűkös előtérben.
Azt hiszem a tanfolyamfelelős ebben az időpontban nagyon csuklott. És nem csak miattam.
Ha már itt voltam, botorság lett volna visszakozni, igaz az esélytelenek nyugalmával vágtam neki a teszteknek. Mert az IQ tesz még hagyján, de matematikai tesztet adni nekem... azért amit tudtam, megcsináltam.
Ezen felül intenzíven reménykedtem, hogy a személyes elbeszélgetésen javíthatok az előreláthatóan siralmas írásbeli eredményen.
A személyes elbeszélgetéshez három csapatra osztották a tömeget, egyenként járultunk a beszélgetésre kijelölt terembe, és várakozás közben volt időnk összehaverkodni annyira, hogy a kifele jövők élménybeszámolót tartottak.
Nos vagy ez volt a szerencsém, vagy nem, valószínűleg már sohasem tudom meg.
A kifele szállingózó nőneműek bizony elég diszkriminatív hozzáállásról mesélgettek. Naná, hogy felhúztam magam!
Igen?! Diszkriminálunk? Na majd adok én a hímsoviniszta arcodnak!
Hát nem is hagytam magam!
Életemben talán először amúgy istenesen kinyitottam a számat, és nem hagytam magam elbizonytalanítani, lebeszélni. Hogyisne!
Ahhoz túlságosan szerettem volna bekerülni... és egy ilyen tanfolyam olyan szinten nem két fillér, hogy önerőből erősen felejtős.
A beszélgetés végén azért még megkaptam, hogy valószínűleg az írásbeli tesztek eredményei döntenek, meghúzzák a határt és a legjobb 20-22 a befutó.
Erre én benyögtem, hogy már megbocs, de a teszteredmények szerintem nem mérvadóak, mert egészen máshogy áll neki egy olyan ember, aki most esett ki az iskolapadból, és megint másképp egy olyan valaki, aki uszkve 15 éve hozzá se szagolt ilyesmihez.
De ez még messze nem garancia arra, hogy a "veterán" rosszabbul tanulna.
Mit ne mondjak: az enyém lett az utolsó szó.
Egy hét csendet tört meg a telefon, hogy sikerült, benne vagyok a "nyertes" csapatban.
Mindez nagyjából a nyár kellős közepén (szeptember, mi?) és úgy, hogy a munkaügyi központ képzési osztályán nagyon is tudtak róla (és nem csak a megnevezését).
A tanulságot mindenki vonja le magának.
Igen és én annyira büszke voltam rád ekkor!! Ez a kinyitom a számat és adok a hímsoviniszta arcának kéne továbbra is egy egy interjún. Pont tennap olvastam ezekkel kapocs cikket, majd szólj rám, hogy scanneljem be Neked. Van benne hasznos tanács is.
VálaszTörlés