Állásbörze

Hát akkor egy kicsit még vissza a fősodorba.

A kitérő előtti postból asszem egyenesen következik, hogy a fejvadászokat egyszer s mindenkorra töröltem a táncrendemből.

Velük együtt az olyan álláshirdetéseket is, ahol a „cégnév elrejtése” kitétel virít. Elvégre most vagy munkavállalót keresünk, vagy zsákbamacskázunk.

Jobb, ha tudják a kedves hirdetők, hogy a zsákbacirmos piszkosul nem nyerő, se időnk, se energiánk nincs ilyesmikre, a humorunk meg már fényévekkel az állásportálok látogatása előtt sztrájkba lépett.

Bizony, ez már csak ilyen, ha az ember lánya-fia a túlélésre játszik.

Ezeken felül az olyan hirdetéseknek sem szentelek ezentúl figyelmet, ahol rébuszokban adják meg a kívánt munkaerő paramétereit. Ugyanis pont ezeknél szoktak nagyon nyavalyogni, hogy jaj, túl sok jelentkezés futott be.

Holott a megoldás egyszerű, mint a pofon: egyértelmű, világos megfogalmazás, és esedezve kérem, mellőzzük a modoroskodást. Úgy is mondhatnám, hogy a takarítónő az legyen takarítónő, ne pedig tisztasági manager.

Megvan a vicc?

Lány és fiú beszélgetnek:
Fiú: “Mi a foglalkozásod?”
Lány: “Az EDS Hungary EMEA North-Central HUB Központjában az ABN AMRO Team-hez tartozó Workplace Services – Service Deskjén vagyok Chat Support Agent. És neked?”
Fiú: “Ács.”

Hogy hogy jön mindez a címben szereplő állásbörzéhez?

Nem különvonattal :) Hanem teljesen logikusan, mert az állásbörzéken is ugyanez a parasztvakítás folyik, és csak egy egészen hangyányit más köntösben.

Nagyobb a felhajtás.

Néhány csoport- és sorstársammal a tanfolyam befejezése után is tartjuk a kapcsolatot, főleg virtuálisan, aránylag aktívan. És mi lehetne a fő téma, ha nem az álláshirdetések.

Egyik este is ebben a témakörben cseréltünk eszmét és tapasztalatokat, mikor elhangzott a kérdés: holnap jössz állásbörzére?

Csak azért tudtam, hogy mi fán terem, mert már láttam róla riportot a tévében.

Úgy döntöttem, ezúttal adok neki egy esélyt, elvégre ki tudja honnan csap be a mennykő.

(mondjuk többet nyomott a latban, hogy találkozhatok az ex-csoporttársakkal)

Azon melegében le is beszéltük a másnapi „randit” idő és helyszín viszonylatban.

Nekem kicsit necces volt, mert a gyereknek pont aznapra volt ütemezve egy fellépése is, de úgy voltam vele, hogy a legrosszabb esetben is lesz legalább egy órám szépítkezni :D

Másnap gyermek elindult iskolába, én meg a találkozási pontra, ahonnan már vígan röhögcsélve együtt slattyogtunk be az állásbörzének helyet adó épületbe. Lájtos labirintusozást követően a máris zsúfolt kiállító térben találtuk magunkat, pedig még alig nyitottak.

Első blikkre abszolút úgy tűnt, hogy ezzel az úttal is tartoztam az ördögnek.

A kínálat:

Fejvadász cég I., fejvadász cég II., fejvadász cég III., fejvadász cég IV. (még jó, hogy csak ennyi van a városban), speciális nagyvállalat I., speciális nagyvállalat II. (na mondjuk ezt sosem fogom megérteni, hogy speciális végzettségű szakembereket miért egy általános állásbörzén remélnek megtalálni), IT nagyvállalat I., IT nagyvállalat II., (hümm), önéletrajz-tanácsadók, valamint próba-állásinterjúztatók, és elnézést attól, aki esetleg kimaradt a felsorolásból (sok jelentősége úgysincs).

A fejvadászok értelemszerűen kimaradtak a látogatásból. Valahogy nem vágytam a látásukra, főleg azokéra, akik csak hápogni tudnak, ha valaki személyesen számonkér rajtuk valamit, olvasni viszont nemigen.

Az önéletrajzos-állásinterjús bandák is kimaradtak a szórásból, mert félő volt, hogy sokkal többet tudnék/nánk nekik mesélni önéletrajz írásról meg állásinterjúkról, mint amennyit ők nekem/nekünk.

A speciális cégek éppen speciális voltuk miatt nem tudtak érdekelni.

Na mi maradt?

Igen, az IT-sek.

A kettőből egy megint csak kiesett, mert oda olyan kvalitások szükségesek, amikkel én nem rendelkezek. (hogy miért nem tanultam még meg lengyelül vagy ukránul?! az angol meg a német már smafu)

Megcéloztuk hát azt, ahova a fejvadász cégen keresztül szerettem volna pályázni.

Tök ártatlanul kezdtem el kérdezősködni a kiadó állásokról, hogy mihez mi kell, és hogy érdemes egyáltalán hozzájuk jelentkezni.

Persze kaptam az alkalmon, hogy a fejvadászokat is áztassam egy kicsit, hátha eljut az infóm a megfelelő fülekig és ezután százszor is meggondolják, hogy melyik céget bízzák meg akármivel. (tudom, gonosz vagyok, de olyan jól esett a májamnak)

Büszkén mondhatom, hogy igenis felhívtuk magunkra a figyelmet.

A cég standján a hr-es hölgyikék mellett ugyanis egy nagyjából illetékes is lézengett, pont arról a részlegről, ahova az embereket keresték.

És igen, kis híján lement hídba, mikor meghallotta, milyen tudással vagyunk mi „szabadlábon”, miközben ők már hónapok óta egy épkézláb jelentkezőt nem találnak.

(mondjuk úgy biztos nem, ha a megbízott fejvadász cégnél még olvasni sem tudnak :D )

Felvették hát az adatainkat, kaptunk egy ígéretet, hogy hamarosan megkeresnek, majd egy repi ajándékkal gazdagabban, meg egy önéletrajzzal vékonyabban távoztunk a helyszínről.

Tényleg megkerestek.

Egy nappal később ott virított az e-mail fiókban az emlékeztető (mintha tegnap óta elfelejtettem volna, hogy hol voltam).

Hogy hol a csavar?

Hát az emlékeztető tartalmában.

Azt ugyanis elfelejtették említeni a hr-es hölgyikék, hogy jelentkezéseket közvetlenül a céghez csak a weboldalukon keresztül fogadnak el. Ezt a mulasztást pótolták az ominózus emlékeztetőben.

Magyarán szólva adtunk a szarnak egy pofont.

Most komolyan! Nem lett volna sokkal több értelme, ha ezt ott a helyszínen közölni?! Sőt, ha már az elérhetőséget rögzítették, ennyi erővel akár azon melegében megejthettük volna a jelentkezést is.

Tudom, már megint túl sokat képzelek.

Hiszen értem én a másik oldalt is. Mit össze unatkoznának szegény hr-esek, ha mindent egy füst alatt elintéznének, és nem szednék szét apró, lényegtelen részfeladatocskákra?

Gonosz vagyok? Lehet. Tele van velük a tököm? De még mennyire! Összefügg a kettő? Kétség sem fér hozzá.

De nézzük a jó oldalát: ha mást nem is, egy jó benyomást talán már tettem rájuk.

Aztán majd meglátjuk mire megyek vele.