2011. február 12., szombat

Vagy az a jó k... anyja?

kitty
Hehe, olyan szinten sikerült a héten a tiszta lap, hogy szinte géphez sem jutottam érdemben :)))))))))))))))
A miértje természetesen megvan, a java privát jellegű, de van a publikus is.

Például ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy Minek Nevezzelekkel most végérvényesen és visszavonhatatlanul befejeztem, mert legutóbbi emilje után cifrábbnál szaftosabb kifejezésekkel tudnám nevén nevezni ezt az emberforma képződményt.

Tudom, egyszer már lezártam vele, és úgy kell nekem, ha hagytam magam újra felpiszkálni.
Ami azt illeti, az épületes baromságait már képes voltam lesajnáló mosollyal az orcámon tudomásul majd semmibe venni.

De a héten két egymást követő emilje végképp kiverte az összes e célra rendszeresített biztosítékomat.


Basszus, ez az IQ Titán egyszerűen nem százas, de legalábbis alaposan átugrotta a lovat, pedig azon ülni szokás, ha már egyszer felkapaszkodtunk rá.

Először is jött a "kedvesen" elmarasztaló levél a szokásos én vagyok én... kezdetű játékkal, és persze, hogy már megint én vagyok a hülye.

Merthogy a cv az nem cv, és rajta kívül - aki a munkára pályázás felkent szagértője - mindenki rossz  néven nevezi az ominózus irományt.

Sőt, nem is úgy kéne kinéznie, ahogy, hanem teljesen másként, és szerinte egyáltalán nem baj, ha likak vannak a műben.

Aranyapám!
Esetleg ne fessek fel a seggemre egy céltáblát "ide lőjetek!" felirattal?

A "nem bajos" likak ugyanis grátisz támadási felületet nyújtanak a kedves internyúzatóknak, holott anélkül is van elég. (De sebaj!)

Kezdve rögtön azzal, hogy behozták ezt az idióta több körös felvételi ökörködést mindenféle panelekkel, ami a magyar mentalitástól kb olyan idegen, mint araboktól a körülmetélés.
Arról nem is beszélve, hogy az asztal másik oldalán helyet foglaló naplopók újabban arról panaszkodnak, hogy jaaaaj, az a rengeteg egyforma pályázat meg felvételi beszélgetés.

Na meg, ha a cv nem cv, és nem is így kéne kinéznie, akkor miért az a bizonyos formátum és annak véges számú mutációja szerepel fent minden tanácsadós meg állásportálon, és miért ezt használja mindenki?

Tudom, mert mindenki hülye, csak te vagy helikopter.


És az az igazság, hogy efelett még szemet hunytam volna.
De ezután jött  egy heti összefoglaló, abban egy olvasói levél (amiről vagy elhiszem, hogy az, vagy nem), és ami valahogy mégis kimaradt a heti hírlevéláradatból.

Na azt olvasva kinyílt a bicska a zsebemben, és ha a környékemen lett volna Gerillácska, akkor úgy megtépem, hogy bőr nem marad a fején.
Merthogy szerinte ez a követni való példa, amit a másik "úriember" nem átallott írásba adni.

Röviden és tömören arról lelkendezett a szentem, hogy biza ő olyan állásra is jelentkezik, amihez valójában lövése sincs, az interjún beeteti a leendő munkáltatót, a melóra meg úgyis betanítják.

Bővebben itt olvasható, és szólajtok nyugodtan, ha nektek más a véleményetek a szösszenetről és csak én látom bele azt a pofátlan cinizmust, amitől hányok.

Mindenesetre ha tényleg ez a követni való példa, akkor a kis szabadságharcosnak tényleg gőze nincs az itthoni munkaviszonyokról.

Ugyanis szerintem pont az ilyen emberek miatt van az a munkahelyeken, hogy az ilyen díszfaszt felveszik, mert jó a szövege és példátlanul magas a percenkénti nyelvcsapás-száma, valaki más meg elvégzi az ő munkáját is, mert ő még betanul (vagy nem, elvégre kurva kényelmes, ha betanulás címszó alatt elvégzik helyette a munkát, a "helyettes" meg ráadásul még szólni sem mer, hisz félti a helyét. Szóljon, aki még nem tapasztalt hasonlót, szívesen mesélek)

Úgyhogy megintcsak ott vagyunk ezzel az egésszel, ahol a part szakad, hiába szeretné bárki megmondani a tutit.
Legjobban egy hölgy foglalta össze ezt a felemás helyzetet a partizán blogján, és mivel ennél jobban nekem sem sikerülne, ezért őt idézem, nem hiszem, hogy haragudna érte.
Az elkövető Ligeti Krisztina.

"...Azon töprengek működhet-e a módszered? 

Mesevilágban élünk, ahol a HR-es meg a fejvadász tudja a dolgát és jól irányzott kérdéseket tesz fel annak érdekében, hogy megtalálja a megfelelő munkaerőt a pozícióra. Miközben tudnunk kell, hogy ez nem így van. 

Legtöbb esetben egy alibi interjúztatás folyik, hogy lássa a főnök/ megrendelő, hogy mennyi rengeteg ember meg lett hallgatva, miközben az a huszonéves aki az interjút lefolytatja azt sem tudja, a pozíció milyen tulajdonságokat igényel és pontosan milyen feladatok tartoznak hozzá. 

Azon pozíciókat most meg se említsük amelyek valójában nem is voltak “nyitottak”, csak meg kellett hirdetni őket" 

És ez még egy igen jól szituált summázás volt, akadtak ettől durvábbak is. 
Aki szeretné felhergelni magát :D az itt olvasgathat.
Az csak természetes, hogy választ nem kaptak.
Azt viszont érdemes megnézni, hogy a hallelujázó kommentek mennyire hasonló szókészlettel, kifejezésekkel, fordulatokkal élnek.
Igen, ez célzás volt, mindenki értse úgy, ahogy akarja.


De hogy egy hét szünet után ne váljunk el mégse keserű szájízzel... ez a vicc megvan?

Munkafelvételhez pszichológiai tesztet végeztetnek a jelölttel.
Azt mondja a pszichológus:
- Akkor most tesztelem a felkészültségét.Ön megy a sötét utcán és lát két fénypontot közeledni maga felé, jó gyorsan. Mit gondol, mi az?
- Egy autó - mondja a jelölt.
- Nem elég. Milyen autó? BMW, Audi, Volkswagen..?
- Honnan tudhatnám...
A pszichológus hümmög, majd folytatja:
- Egy mentőkérdés. Ön megy a sötét utcán és lát egy fénypontot közeledni maga felé, de sokkal lassabban. Mit gondol, mi az?
- Egy bicikli.
- Nem elég. Milyen bicikli? Camping, mountain bike, verseny...?
- Honnan tudhatnám, maga mondta, sötét az utca - idegeskedik a jelölt.
- Sajnos így nem tudom átengedni - mondja a pszichológus. A jelölt,mielőtt szomorúan elmenne, odafordul hozzá:
- Feltehetek én is egy hasonló tesztkérdést?
- Persze - mondja a doki.
- Ön megy a sötét utcán és lát a sarkon egy kihívó ruházatú, kifestett nőszemélyt. Mit gondol, ki az?
- Hát egy kurva.
- Nem elég. Milyen kurva? A nővére? A felesége? A lánya? Vagy az a jó kurva anyja?



Köszi Jit, ez a legjobbkor jött XD 

4 megjegyzés:

  1. De jól jártam, hogy az utóbbi 2-3 levélkéjét már alapból kukába küldtem, kinyitás nélkül. Legalább nem hergeltem fel magam.

    De ennek a "nagyarcnak" igen csak belemásznék a képébe, válogatatlanul szép szavakat használva a hozzáállása miatt. Pontosan ezért szívnak mások, ahogy írtad is.

    A vicc viszont nagyot ütött a végén. Akkorát nevettem rajta.
    Igen, kb. amúgy erről szól...sajnos

    VálaszTörlés
  2. Hát mit ne mondjak, látszik, hogy két szalmaszálat nem tett még keresztbe az életben, az érdemi munkát hírből sem ismeri, se a munkahelyi mobbingot.

    Kíváncsi lennék hogy beszélne egy hónap olyan meló után, ahol vagy azért néznek ki, mert rendesen dolgozol, vagy azért, mert nem.
    Jobban mondva ezért IS, meg azért IS.

    Annak viszont örültem, hogy sikerült megnevettetnem téged. :D
    Szerintem nagyon ránkfér. ;)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon bizony. Az idő szottyos, a hangulatom is (beteg a kisebbik, de nagyon, virrasztok mellette)

    VálaszTörlés
  4. Jobbulást a csöppségnek (és egyúttal neked is) minél hamarabb!

    VálaszTörlés