avagy hogyan kerüljük el jó messziről az orvost.
Elsőre úgy tűnhet, hogy ez a bejegyzés nem kapcsolódik szorosan a blog témájához.
De nagyon jól jöhetnek az alább részletezett praktikák annak, aki olyan helyen dolgozik, ahol a főnök baromi rondán tud nézni, ha táppénz, betegszabi kerül szóba, és az a minimum, hogy lábon hordod ki a tüdőgyulát is.
Ezen felül azoknak is jól jöhet, akik többre értékelik a természetes gyógymódokat a szintetikus bogyóknál.
Meg azoknak, akik hozzám hasonlóan akkor szeretnének orvost látni, amikor a hátuk közepét.
Én már elég régóta eléggé előítéletes vagyok a dr. prefixummal elátott személyekkel szemben.
Alapállásból utálom, hogy nyakló nélkül tömnének minden szarral.
A migrénemre csak pingvinezni tudnak a sokadik kivizsgálást követően is.
Anno nem akarták kivenni a vakbelemet, mert lehet, hogy nem is az.
(olyan gennyes volt, hogy ha még várnak egy kicsit, akkor én ma nem blogolok)
A szülést technikailag kb. két héttel később, otthon fejeztem be, egy pillanatnyira a vérmérgezéstől, mert bennem hagytak egy kis ezt-azt.
Legutóbb, a sürgősségis kalandom alkalmával meg majdnem felvettek a sebészetre, mert 6 orvos közül, aki áttaperolta a hasamat, egyik se vette észre a vakbélműtét hegét. Pedig látszik.
Lényeg a lényeg, orrfolyással/dugulással, getheléssel/torokfájással, lázzal én biza nem rohangálok orvoshoz.
A láz, mint olyan, totál természetes, nem véletlenül találta ki természet anyánk.
Persze ha már több a soknál, akkor be lehet vetni a lázcsillapító módszereket, de ne misztifikáljuk túl.
Takonykórra és köhögésre pedig jöhetnek a csodafegyverek.
Ha még az elején elcsípjük, akkor elég a hagymatea.
Én általában egy kisebb fej vöröshagymát szoktam felkarikázni, héjastul, csak a bajszát meg a farkát metélem kukába.
Egy liter vízben felrakom főni, forrás után lekapcsolom a tűzhelyet és a platnin hagyom hűlni. Rakhatunk hozzá bármilyen filteres teát is.
Az íze jobb, mint az illata. XD
Ízesíteni tetszés szerint lehet cukorral, mézzel, citromlével, bármivel, ahogy szeretjük.
Mire jó?
Köhögésre, slejm oldásra, bacik ellen, arcüreggyuszira, hörgők kipucolására, sőt, állítólag még tüdőgyulladásra is.
Ha vírusfertőzést gyanítunk, akkor hatásosabb lehet a gyömbértea.
Egy darabka friss gyömbér kell hozzá, amit forrásban lévő vízbe pottyantunk és hagyjuk ázni 5 percig.
Ízesíteni szintén tetszés szerint lehet.
Mire jó?
Influenzára, megfázásra, vírusok ellen, amint azt már említettem, köhögés és torokfájás enyhítésére.
Ha már előrehaladottabb a dolog, az orrom már vörös a sok fújástól, de még mindig nyom a taknyom (copyright: L'art pour L'art Társulat), akkor töltöm csőre a mézes fokhagymát.
Igen, ahogy sejteni lehet, a szaga iszonyatos, és az íze se egy kéjhömpöly.
Csíp, nem kicsit, nagyon, de csak rövid ideig, a leheletemmel pedig vámpírt lehetne irtani (de legalább nem kéne összeveretnem magam, mint Buffynak :D )
A lehelet dolgot egyébként akár még hasznunkra is fordíthatjuk, az én drága magzatom például tökre fel volt dobva, hogy ugyan krahácsol és taknyol, mint a fene, de legalább ma biztosan békén fogják hagyni hőn utált osztálytársai XD
Munkahelyen prímán távol tartható vele az ügyeletes szarkeverő vagy a genyó főnök. Munkaügyi központban a tolakodó sorstárs (mármint munkaügyileg).
Ez az antibiotikum bomba úgy készül, hogy lereszelünk/széttrancsírozunk két cikk fokhagymát, majd a trutyit nyakon öntjük annyi mézzel, ami ellepi.
Hagyjuk állni egy kicsit, aztán már falatozhatunk is.
Mire jó?
Jelentem, a takony ellen verhetetlen!
A tegnap esti adag után reggelre nagyjából úgy jártam, mint a Nagy Durranás második részében a szabotőr:
A második adagot még elszopogattam, de csak a biztonság kedvéért, mert már kutyabajom.
A gyerek se vakkantott még egyet se, mióta itthon van.
És az osztálytársaktól is nyugta volt. :D
Ezen kívül pöpec az antibakteriális hatása. Az orrodal egy időben a hörgőidet is tisztíccsa, és még a torokfájást is enyhíti. (szerintem tökre elzsibbasztja :D)
A méz meg amellett, hogy kicsit szelidít a csípő érzésen, nagyszerűen fertőtlenít.
Aki valami miatt nem bírja a fokhagymát, pl. túl intenzív a szaga, szeretne emberek közé menni, de nem utálja őket annyira, esetleg a gyomra háborog, az kipróbálhatja a fahéjas mézet.
Egy kanál mézben elkeverünk negyed kanál tört fahéjat és ezt a kutymót becsemegézzük.
Mire jó?
Megfázásra, köhögésre, és tisztítja a légcsövet.
Egy jó orrcsepp (Én ezt használom, ami már csecsemőknél is nyugodtan használható.) kell mellé, mert orrtisztításhoz kevés.
Immunrendszer erősítésre is használható, védi a szervezetet a bacik és vírusok ellen.
Immunrendszer erősítésre is használható, védi a szervezetet a bacik és vírusok ellen.
! Azért ezzel óvatosan a fahéj miatt, mert ha derékfájás, száj- és torokszárazság, égő szem jelentkezik a használata után, akkor sajnos le kell mondanunk a további alkalmazásáról.
Azonban, ha már mindent kipróbáltunk és még mindig nagyon nem akar semerre se billenni az állapotunk, akkor nincs pardon, tetszik a főnöknek vagy sem, táppénzen a helyünk.
Akkor is, ha nem lesz hova visszamennünk, ami manapság sajnos sanszosabb, mint bármikor.
És ha már minden kötél szakad, nevessünk egy nagyot, és énekeljük együtt Monthy Pythonékkal:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése