2012. május 27., vasárnap

Kifogások 2



Na akkor folytassuk. Mit hagytam még ki?

Ja igen, a hétvégi bevásárlókörút.
Mert enni ugye nem árt. Olykor nem is használ, de ezt most hagyjuk.

Az van, hogy nem érdekel, hogy szívfájdalom nélkül megvehetek bármit, mert telik rá. Ez az egyik olyan dolog, ami hihetetlenül jól tud esni, viszont ettől még nem tudom, meg nem is akarom letagadni a múltat.
Ezért aztán változatlanul igyekszem a legolcsóbban vásárolni. Igaz mostmár a minőséget is figyelembe vehetem, mert úgy gondolom, hogy megérdemlem.
Na ettől néz ki a hétvégém úgy, hogy minimum az egyik nap buszozással és boltlátogatással megy el.
Általában a szombatomat áldozom fel a kaja oltárán, mert vasárnap itt érdekesen értelmezik az éjjel-nappal nyitva tartó boltok fogalmát. Jó szombaton is, de akkor legalább jó eséllyel eljutsz ide-oda még délután 6 előtt.

Az egész azzal kezdődik, hogy a tárgynapon kétségbeesett kutatást tartok a pénztárcámban némi apró után, mert buszjegyet kéne venni és annak az árát pöccre pontosan kell a vezető ketyeréjébe ejteni. Ha nagyon nem találok, akkor a buszmegálló felé útba ejtem a magasabb árakkal dolgozó Booths-t, veszek egy csokit az útra és kártyával fizetéskor kérek 10 font cashback-et lehetőleg egy fontos érmék formájában. Ééérdekes, de pennykből mindig bőven van a bukszában...
Buszjegyet lehet venni csak egy útra, de ilyenkor érdemesebb a napijegyre beruháznom, amivel egy napig korlátlanul utazhatok és kevesebbe kerül, mint két sima jegy.

Legközelebb az ASDA van, ő lenne a 24 órás bót.
Gyakorlatilag ez úgy műx, hogy hét közben tényleg, de szombaton este 10-kor fogják magukat bezárnak és ki sem nyitnak vasárnap fél 11-ig, hogy aztán fél ötkor megint lehúzzák a rolót hétfő reggel 7-ig.
És ez itt teljesen normális és elfogadott. De elképzeltem mekkora botrány lenne ebből otthon.
Közelsége okán ide szoktam elmenni először. Itt érdemes megvenni a squash-t, ami a szörp, a fish and chips-hez a mirelit halat, a tejet (bár az van, hogy a Lidlben olcsóbb, csak oda nem mindig van humorom lemenni), sausage rollt, joghurtokat, tojást, gyümölcsöket, és isteni finom a saját márkájú oliva olajas margarinjuk.
Ezután beiktatom a menetrendszerinti pilatest, majd irány a városközpont. Már akkor, ha a Lidlbe is szándékozok menni.
Ha Lidl, akkor busszal bemegyek a központba és onnan 10-15 perc séta.
Itt tudom beszerezni olcsón a krumplit, paellát, krumplisalátát (mondjuk azt most egy ideig hanyagolni fogom, mert a múltkorival valahogy sikerült elrontani a gyomromat), sajtot, tejet, kenyeret, mogyoróvajat, kekszeket, húsokat, és a kedvenc szalámimat, ami már majdnem Pick, de származásilag német illetőségű. Ezen kívül még szoktak nagyon jó kis akciók lenni, fogtam már itt ki szuper áron izzadtságelvezetős base layer atlétát (edzéseken nagyon jól jön) és kompressziós, teljesítménynövelős hatású, szintén izzadtságelvezetős capri gatyát.
Ezután (vagy ehelyett) szoktam megejteni a Home Bargains-t, ami az otthoni 100-as boltnak felel meg, csak jobb a kínálat.
Itt veszem a gyorsan elkészíthető tésztás leveseket, vagy inkább leveses tésztákat, önteteket, reggelizőpelyhet, vitaminokat, olivabogyót, konzerveket, wc papírt (olyan kis izék, az angolok bathroom tissue-nak hívják), konyhába meg egyéb háztartásba szükséges cuccokat a szennyestartótól az éjjelilámpáig.
Néha be szoktam nézni az Aldiba kész szendvicsért (ha épp nagyon lusta vagyok otthon csinálni), meg a Wilkinsonsba bámészkodni.
Mire ezeket a köröket letudom, általában vége a napnak.
Szóval szerintem kifogásnak tökéletes. :D

Fennmaradó időmben pedig mostanában szervezem a gyerek nyári szünetbeli kihozatalát, és ez sem egy egyszerű menet, hiszen egyedül még durva lenne jönnie, főleg a kicsivel nulla feletti nyelvismerettel. Ergo először is haza kell menjek érte, aztán együtt visszajövünk, majd pár hét múlva együtt vissza, ami után már megint egyedül, de vissza is kell jönnöm.
Ugye egyértelmű, hogy ezt nem egyszerű leszervezni.

És hogy még cifrább legyen a dolog... bizony a kinntartózkodást is meg kell oldani.
Jelenlegi tartózkodási helyem főleg konyhai tekintetben már 3 embernek is kihívás, a szobám elég szigorúan egyszemélyes (körbefalazott ágy :D), ami max egy-két éjszakára lehet megoldás alvás szempontjából, a nappali pedig átjáróház aludni...

Ezért aztán döntés született.
Költözöm.

Jelen idő szerint már azt is elmondhatom, hogy sikeresen “megnyertem” egy tündéri ékszeresdobozt, és még csak nem is megyek túl messze.
A szemben levő házban találtam egy frankón bebútorozott szoba-konyhás úgynevezett stúdió lakást, ami nekem tökéletes lesz hosszú távra, rövid távon pedig nagyszerűen el fogunk benne férni ketten az Óriással.
Mindezt megfizethető áron, sőt, a leendő landlordom még kedvezményt is adott: az eredeti 375 helyett csak 350-et kell fizetnem havonta.
Összehasonlításképpen, ugyanebben a házban még két ilyen lakás van kiadó, mindkét lakás havi 400-ért, ráadásul félig vagy egyáltalán nem bútorozva.
Na who's the lucky girl?

És dögöljek meg, de nem tudom nem megjegyezni, hogy erre otthon valszeg a büdös életben nem lett volna lehetőségem.
Nemhogy fenntartani nem tudnék egy albérletet, de még kivenni sem.
Itt meg még félre is fogok tudni mellette. Meg állni a repjegyeket.
Na jó, Loch Ness idén nyáron kimarad, de Glasgow meglesz egy hétvégére.

Június elsején költözöm, ami azért is jó, mert péntekre esik és pont egy négynapos hosszú hétvége követi, isten áldja a királynő gyémánt koronázási évfordulóját. :D
Természetesen a költözésről tartok majd külön beszámolót, mert megérdemel egy külön postot, meg csinálok képeket is, naná.

A kifogásrészletezőben említést tettem egy kis tanulásról is.
Nemrégiben nyílt nap volt a college-ban, és mivel engem nem csak a számítástechnika érdekel, hanem például a gyerekek és az iskolában a velük történő foglalkozás, ezért utána akartam érdeklődni, hogy hogyan tehetnék szert a teacher assistant végzettségre, aminek birtokában a tanár munkáját segíthetném egy iskolában.
Nos annak ellenére nagyon aranyosak voltak, hogy az utolsó 15 percben estem be. (Nem így terveztem, de ember tervez... ismerjük, nem?)
Lelkiismeretesen végigtárgyaltuk a lehetőségeket, elmondták mi szükséges a jelentkezéshez, hogy és mint megy ez az egész, és az sem gond, hogy ezelőtt semmi közöm nem volt az angol oktatáshoz.
Sajnos egyelőre azonban le kell mondanom a tanfolyamról, mert a jelenlegi munkámmal egyelőre összeegyeztethetetlen (ez de szép hosszú szó :D ).
De ami késik, nem múlik, és lesz ilyen tanfolyam jövőre is, ha még mindig úgy gondolom, hogy szívesen megcsinálnám.


Mindent kitárgyaltam?

Ja nem, még kimaradt egy első.
Sikeresen túlvagyok az első bankkártya-elhagyásomon.
Korán reggel volt még, és itt mindenki a saját kártyáját kezeli, a boltos hozzá se ér... és bennefelejtettem a leolvasóban.
Pár órával később vettem észre, hogy hoppá, itt nagyon hiánycikk valami.
Gyorsan visszarongyoltam a boltba, mert csak ott hagyhattam el aznap, és igen.
Csak a nevemet kérdezték és már vissza is kaptam jogos tulajdonomat.
Viszont nagyon röhögtem, mert volt ott még néhány az enyémen kívül is, pókerezni is lehetett volna. :D

Na mostmár tényleg ennyi, most megyek barbeque-zni, mert még mindig csodálatos időnk van.
Majd erről is mesélek.

Bye for now.


2 megjegyzés:

  1. Kártyát legutóbb (és egyben először) patikában hagytam. Másnap péntek 13-a volt, amikor csörgött a telefon, hogy a bankkártyám megvan-e. A párom volt, aki a másnapra kihozott gyógyszerért visszament (ez is egy vicc, hogy szinte mindenért vissza kell menni másnap, mert nincs), és szóltak neki, hogy otthagytam a kártyám.

    Egyszer benzinkútnál próbálta elfelejteni visszaadni a kártyát az ipse. Csak nézett bambán, hogy miért nézem olyan kitartóan. Aztán szóban is jeleztem, hogy hé, a kártyám...

    Az új lakásról várom a képeket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azóta én is többször csekkolom, hogy rendesen elraktam-e a kártyát. Meg a kulcsot. Meg a pénztárcát. Meg a buszjegyet. Meg a telefont. :D
      Neeeem vagyok szétszórt, á dehogy. Csak maximalista. :D

      A lakásról hamarosan jönnek a képek, csak először rendet rakok. :D

      Törlés