2012. május 29., kedd

BBQ


Angliában két dolgot csinálnak azonnal, ha 15 fok felé megy a hőmérséklet.
Vetkőznek és barbeque-znak.
A fűnyírást azért nem írtam, mert az itt nem hőmérsékletfüggő.

A múlt héten valami csodálatos időnk volt, nem egyszer 30 fok körüli hőséggel, és ez tényleg hőségnek számít, mert a levegő általános páratartalma miatt sokkal többnek érzik.
Ez a munkahelyen nem volt túl kellemes, mert a légkondicionálás változatlanul egyenlő a nullával, a ventillátorok még mindig csak a port meg az épületbe szorult meleg levegőt keringetik, szóval leginkább egy koszos szaunához tudnám hasonlítani.
A mélyhűtőből baromi gyorsan fogyik az ice lollie, ami olyasmi, mint a calippo, csak pálcikán. 
Valójában színes, enyhén ízesített fagyasztott víz, de még mindig jobb, mint a semmi. :D

Na de nagyon eltértem a témától.
Ok, annyira nem, mert uncsitesó a melóhelyről hívott meg pár kollegát a hétvégére barbeque-zni, a jóidőre, valamint arra való tekintettel, hogy ideje végre kipróbálni a karácsonyra beújított bbq készüléket.

Hamisítatlan internacionális garden partit sikerült összehozni, mert volt itt lengyel, szlovák, magyar és természetesen angol. Az arányok had maradjanak az én titkom. :D
Egy cseppet mindenki meg volt illetődve, mert az egyik meghívott a supervisor barátnője volt, aki ezért teljesen természetes módon hozta magával a supert is.
Azt kell mondjam, hogy nagyon kellemesen "csalódtunk", Craig super haláli aranyos volt, a munkáról szinte egyáltalán nem esett szó, maximum arról, hogy odabent kit szoktak megviccelni és hogyan, amin hatalmasakat röhögtünk.
De ezen kívül nem is tudnék olyan témát említeni, amit nem érintettünk az együtt töltött pár óra alatt, a hangulat pedig páratlanul oldott volt.
Olyannyira, hogy még az is kilátásba került, hogy legközelebb, ha a superék bulizni mennek, akkor engem is hívnának magukkal.
Ilyenkor (jó, mióta itt vagyok egyébként is) annyira szerencsésnek érzem magam.
Mert lehet, hogy csak egy bevándorló vagyok, és olykor ez jár némi hátránnyal, de az esetek többségében mégis pillanatok alatt be- és elfogadnak, függetlenül attól, hogy ki vagyok, mit csinálok és hol dolgozom.
És ez megfizethetetlen.
Emellett a kaja is jól sikerült, a Jézuska ajándéka kitűnőre vizsgázott, induláskor Craig viccelődött, hogy már másnap megismételhetnénk. 
Persze, hogy lecsaptam a magas labdát, és csípőből visszakérdeztem, hogy akkor ad egy nap off-ot?
Craig vette a lapot és jót nevetett.

Hétfőn azért kicsit tartottam a "viszontlátástól", mert naná, hogy Craig super a délutános ezen a héten.
De azt kell mondjam, hogy mosoly még nem esett olyan jól, mint amit Craig eresztett meg felém, mikor a kezembe nyomta a timesheet-emet. :)))))))


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése