2012. május 7., hétfő

Adózzunk! De hogy?!


Igen, tudom, hogy kicsit szellősen jelentkezem újabban, de jó mentségem (is) van rá. 
(A kifogásokat majd a következő postban részletezem. :D )

Szóval a héten az adóbevallásommal "szórakoztam".
Mivel  a múlt évben, mint megtudtam, komoly 300 rugót tettem zsebre, ezért adóbevallást kell beadnom otthon.
Hála az előrelátásomnak, meg a kismillió átnyálazott, erre vonatkozó blognak, még a kiutazás előtt regisztráltam ügyfélkapus izét, hogy elektronikusan kintről intézhessem az ilyen jellegű dolgaimat.
Ez év elején annak rendje és módja szerint jeleztem az OEP felé, hogy köszke, innentől itt fizetném a TB-t.
Februárban pedig megkértem a nagyhatalmú NAV-ot, hogy csinálják meg az adóbevallásomat.
Április végén megkaptam az általuk elkövetett cuccot, amit változtatás nélkül, avagy az általam eszközölt változtatásokkal május 20-ig kéne visszaküldenem.

Na de, ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor ez a bejegyzés most nem kerülne a blogra.
Merthogy itt kezdődik a csavar.

Tehát kaptam az ügyfélkaputól az értesítést, hogy innen meg innen így meg így tölthetem le az ajánlatot, amit aztán az ÁNYK programmal kéne megnyitnom.
Ja, csak először frissítsem a keretrendszert, mert a jelenlegi verzióm az elmúlt 2-3 hónap alatt elavult. Ezzel szépen el is ment egy délelőttöm, úgyhogy a frissítés csak a következő bekapcsoláskor lépett érvénybe.
És természetesen ez még mindig nem elég az ajánlat megnyitásához, előtte le kéne töltenem a 1153-as nyomtatvány kitöltőjét, mert anélkül az ajánlat meg se nyikkan.
Meg aztán keressem már meg a program ezernyi opciója közül azt az egyet, amivel egyáltalán hozzárendelhetem a kész ajánlatot a nyomtatványkitöltőhöz... Újabb délelőtt ment el ezzel, és még mindig nem csináltam semmit érdemben... 
Igen, itt már kezdett felforrni az agyvizem, hiszen ennek elvileg hipp-hopp kéne mennie. Legalábbis ezt ígérik mindenhol.
De segond, ráérek, nem igaz?
Sejthetitek, hogy tudtam volna mivel eltölteni az eljátszott délelőttöket.

Mire idáig jutottam, elérkezett a bank holiday jóvoltából 3 napos hétvége. Ezt sem igazán ezzel szerettem volna tölteni.
Mégis így történt, pedig úgy terveztem, hogy jó idő esetén ezúttal Southportba látogatok el. Nos, legalább az időjárás nem tolt ki velem, ha már kénytelen voltam a gép előtt seggelni, cserébe odakint sem volt az a gatyarohasztó meleg, így nem esett annyira rosszul az időpocsékolás.

Jogos lehet a kérdés, hogy mi az úristent lehet 3 napig idétlenkedni egy készre kitöltött adóbevallással.
Hát egy gyors átfutást követően én rögtön az előlapnál elakadtam.
Ott ugyanis fel van tüntetve 5 azaz öt darab kitöltési lehetőség, amik közül választanom kéne.

A  mélyen tisztelt NAV megelőlegezte nekem a második opciót, miszerint "magánszemélyként (evás egyéni vállalkozóként a személyi jövedelemadóról) nyújtom be!"
Ezt értelemszerűen nem éreztem egészen testhezállónak. 

Van egy olyan lehetőség is, hogy "magánszemélyként a csökkentett adattartalmú 1153-as bevallás kitöltését választom!"
Ez már szimpatikusabb volt, de!

És ezzel a de-vel kezdődött el az én igazi kálváriám.
Nem tudom ugyanis, hogy én jogosult vagyok-e ennek a benyújtására.

Nekiálltam tehát keresgélni a kitételeket és kivételeket. Ez pedig marhára nem egyszerű, mert egy hangyányi dolgot is olyan mocsok bonyolult nyelvezettel tudnak megfogalmazni, hogy ember legyen a talpán, aki értelmezni, sőt követni tudja.
Általában olyan dolgokba ütköztem, hogy igen, benyújthatom, de csak akkor, ha... és itt következtek az ezerféle meghatározások, amiket az ember úgy értelmez, ahogy épp neki tetszik.
Meg jöttek az olyanok, hogy a külföldön szerzett jövedelmet is szerepeltetni kell az adóbevalláson, még akkor is, ha azon jövedelem után külföldön már kipengettem a zsét.

 "Az előírásokat elsősorban a saját állam jogrendszere szabályozza, és az uniós tagországok egymással kötött egyezményei határozzák meg, hogyan kerülhető el a kettős adóztatás, ha az egyik állam polgára a másik államban jut jövedelemhez. Senki nem fizet kétszer ugyanazon keresete után, de ha valaki például egy adóéven belül több államban jut jövedelemhez, elképzelhető, hogy Magyarországon is keletkezik bevallási kötelezettsége, és külföldi jövedelmét figyelembe kell vennie az adó összegének megállapításakor.
A magyar szabályok - egyezménytől függően - lehetővé teszik a külföldön már levont adó beszámítását, egyes esetekben pedig nem kell megfizetni az itthoni adót. Elképzelhető az is, hogy valaki itthon magasabb adósávba kerül, ha külföldi keresetét hozzá kell adnia belföldi jövedelméhez." (hurrá! :S)
"Aki nem végleg hagyja el Magyarországot, annak sem kiutazáskor, sem visszatéréskor nincs külön bejelentési kötelezettsége az APEH-nél."
/CONSULTATION MAGAZIN/


Aztán volt olyan is, hogy a külföldön leadózott jövedelmet nem kell feltüntetni, ha...

"Külföldön munkát vállaló magánszemély esetében nem kell bevallást készíteni, ha kizárólag csak olyan jövedelemmel rendelkezik, amely a kettős adózás elkerüléséről szóló egyezmény értelmében Magyarországon nem adóztatható."
/HRPortál/

Hogy melyek ezek a jövedelmek, arról természetesen már nem szól a fáma, én meg megint ittmaradtam tudatlanul.
Viszont volt egy ilyen:

"A kettős adózás elkerülésére született egyezmények mentesítik a jövedelmet az adózás alól például abban az esetben, amikor a jövedelem külföldi államban adóztatható. Ha az egyezmény az adómentesítés mellett lehetővé teszi a mentességet élvező jövedelem figyelembevételét."
/HRPortál/

A reakcióm: HE?!

Találtam még ilyet is:

"Egyik általános szabály, hogy amennyiben a munkavállaló külföldi tartózkodása nem haladja meg a 183 napot, akkor belföldi illetőségű lesz, és – egyes kivételtől eltekintve – teljes világjövedelme után belföldön lesz adóztatható. A 183 nap megállapításához egyes egyezmények adóévet, pénzügyi évet vagy egyéb 12 hónapos időszakot határozhatnak meg, amelyet mindig egyedileg kell megvizsgálni."
/Pénzügyi Hírek/


Egyszóval, azon kívül, hogy a hosszú hétvégén hosszan elgyönyörködtem a NAV által elkészített ajánlatban, túl sokra nem jutottam.
Jobbanmondva jutottam, arra az eredményre, hogy a holiday után amint lehet konzultálok az ügynökséges sertepertével az itteni adóbevallásomat illetőleg (itt áprilisban van pénzügyi év vége, tehát még friss a papír) és ha lehet, kérek belőle egy másolatot, hogy a NAV orra alá dörgölhessem mennyit keresek itt lehetőleg minden rendben legyen, mert én már csak olyan ökör lelkiismeretes vagyok, hogy szeretem, ha minden rendben le van adva, be van jelentve, le van tisztázva.

Azért ha valaki tudja a helyes megfejtést, azt is szívesen fogadom.

Mindenesetre ha ezen túlvagyok, akkor jövőre már könnyebb dolgom lesz. 
Mert akkor csak egy nullás nyilatkozatot kell leadnom. Miután ötvenedjére is frissítettem azt a nyavalyás keretrendszert és letöltöttem a megfelelő nyomtatványkitöltő izét...

2 megjegyzés:

  1. Nekem egyszerűbb dolgom van, anyukám könyvelő, megcsinálja ő a bevallásom.

    A cégnél, ahol dolgozom (állami) a könyvelők vagy bérszámfejtők vagy mik három munkatársamnak is elnézték a fizetendő adóját, ami után kis büntit kellett fizetniük. Az illetékes hölgyike szerint nem az ő feladata figyelni, hogy mikor lép túl bizonyos határokat az ember fizetése (adókedvezményt igénybe vehet vagy sem), hanem az embernek magának. Csak az a baj ezzel, hogy nem pénzügyes, hanem vegyész vagyok. Nem értek ezekhez a dolgokhoz, de nem is ezért vettek fel ide... Egyébként utána felkínálta a nőci, hogy szokott ám privát könyvelést is vállalni, ócón, tízezerééé megcsinálja JÓL a bevallást. Gondolhatod. Ezért inkább anyura bízom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hja hát kérem így könnyű! :D

      Mondjuk míg nem kavart be ez a külföldezés, addig saját kútfőből is meg tudtam csinálni az adóbevallásom, aztán meg jött ez a lehetőség, hogy majd a NAV megcsinálja helyettem, 'szt úgy voltam vele, hogy magukra vessenek, ha elb@sszák. :D

      Törlés