Avagy búcsú a várostól.
Sajnos ez is elérkezett, és meg kell mondjam, nem voltam boldog.
A szokásos reggeli után szépen összepakoltam, és fél 10 környékén elég elanyátlanodva ültem az ágyamon.
Egyre csak az járt a fejemben, hogy "Nem akarok visszamenniiiii!"
Azt hiszem elérkeztem ahhoz a ponthoz, hogy mindenhol otthon vagyok és mégis sehol.
Bár itt Glasgowban sokkal inkább otthon éreztem magam, mint eddig bárhol máshol.
Na ezt jól megaszondtam, erre varrjatok gombot. :D
Aztán persze erőt vettem magamon, vetettem egy utolsó pillantást a szobámra, majd a kulcsommal kézenfogva lesétáltam a recepcióra.
Ott megint az a srác volt szolgálatban, aki pénteken a check in-emet intézte.
Természetesen az ő első kérdése is az volt, hogy jól éreztem-e magam, mindennel meg voltam-e elégedve, satöbbi.
Naná, hogy azt is megérdeklődte, hogy hova valósi vagyok, és nagy volt az én ledöbbenésem, mikor nem csak azt tudta, hogy hol van Magyarország, hanem az is kiderült, hogy neki is vannak magyar felmenői, méghozzá pont arról a környékről, ahonnan én jöttem. Pontosabban ők inkább romániai illetőségűek, Kolozsvárról származnak, csak aztán kicsit odébb tették a székhelyüket.
Olyan gyönyörűen kimondta a szülővárosom nevét, hogy majd hanyattestem. :D
Meg is jegyeztük, hogy kicsi a világ, aztán megegyeztünk a mihamarabbi viszontlátásban, hiszen bőven maradt még felfedeznivalóm Glasgowt illetően.
Ezt követően pedig megejtettem a búcsúsétámat a városban a vonat indulásáig, immár felmálházva.
Először is bekukkantottam a Buchanan Galleries-be, ami a nevével ellentétben nem múzeumféle, hanem bevásárlóközpont. Nem is akármilyen.
Az alábbi két képet sikerült elkövetnem a telefonnal, mikor a második kép közben hozzámlépett egy kedves biztonsági hölgy és közölte, hogy idebent nem lehet fényképezni.
Nem egészen értettem miért (nem is részletezte, csak a tényt közölte), de engedelmesen elraktam a telefonom.
Látszik, hogy megzavartak fényképezés közben? :D
Nos, venni úgysem akartam semmit, csak kíváncsi voltam egy skót plázára, úgyhogy hamarosan másfele vettem az utam.
Kitaláljátok merre?
:D Hát persze, hogy a Clyde folyó partjára. :D
Ez pedig akkor látható, ha nem magamat próbálom meg fényképezni a folyóval a háttérben. :D
Folytattam a sétát, és elérkeztem egy furcsa építményhez, amit a buszos túrák közben párszor már megcsodáltam, és ez kifejezetten egy olyan hely, amit csak kívülről lehet megnézni.
Alapban Kentigern House-nak hívják, de a skótok természetesen erre is ragasztottak "becenevet".
A Pentagon után szabadon Kentagonnak hívják, és nem véletlenül, ugyanis itt tartják a katonai iratokat.
Állítólag ugyanannyi emelete van a föld alatt, mint amennyi a föld felett látszik.
Lassan közeledett a vonat indulása, tehát l a s s a n az állomás fele vettem az utam. Még jó, hogy a Kentigern House utcája egyenesen belefut a Central Station-be.
Oldalt szállodák, szemben a Central Station jellegzetes hídja.
Hielan'man's Umbrella (Highlandman's Umbrella)
Ide húzódtak be anno az északról érkezett, szállás nélküli emberek, ha esett. Meg itt is aludtak. Ezért hívják esernyőnek. Persze ez nem most volt.
A Central Station Hope Street felőli oldala.
(Még mindig nem akarok visszamenni...)
Bent nem nagyon volt kedvem fényképezni, inkább csak néztem a nyüzsgő forgatagot, hallgattam az ízes skót akcentust, meg lestem a menetrendet, hogy tudjam, melyik vágányhoz kell besorolnom.
Ezúttal is a 2. vágány volt a befutó, ide érkeztem pénteken és innen indultam hétfőn.
A vonaton volt egy kis keveredés, mert rossz helyre ültem. :D
Ezt még gyakorolnom kell, de attól tartok lesz még alkalmam bőven beletanulni az angliai vonatozás rejtelmeibe.
Amúgy nem egy nagy varázslat, csak figyelni kell az elektronikus kijelzőt az ülések felett, ott van ugyanis feltüntetve, hogy le van-e foglalva a hely, vagy szabad a gazda, netán eddig vagy addig a városig szabad, onnantól meg hess.
Elsőre naná hogy egy reserved felirattal ellátott helyre cuccoltam le, de másodjára már jobban figyeltem, és olyan helyet választottam, ahol az állt Prestonig szabad.
Kiinduló állomáson egyébként jobb felszállni, mert olyankor még nincs tömegnyomor és lehet a helyek között válogatni.
Mellesleg olyan jellemző... szóval Angliában ha feldobsz egy kavicsot, az 10-ből legalább 8-szor barna bőrű egyénre, ismertebb nevén pakira esik.
Skóciában ez nem így van, itt csak elvétve láttam egy-két ilyen egyént, még a taxikat is skótok, de legalábbis fehérek vezetik.
Erre a vonaton kivel ülök szemben? Naná, hogy egy pakival. :D Pedig nem volt hiányérzetem, egyáltalán.
Az sem volt éppen túl nyerő, hogy menetiránynak háttal foglaltam helyet, mert cseppet hányós vagyok ilyen helyzetekben. De aztán ennek is megtaláltam a pozitív oldalát, mert induláskor így klassz kis képek születhettek. Igen, még ekkor sem tudtam elrakni a ketyerét. :D
Gurulunk kifele.
Egyre kintebb vagyunk.
Hát nem volt könnyű a vonatból olyan képet készíteni, aminek valamelyik részében nem látható egy elmosódott oszlop... :D
Felhősapkás hegy.
(Meg valami tükröződés felette... ablakon keresztül fotóztam, na. :D)
Gondosan frizírozott erdő a hegy tetején. Ok, lehet, hogy inkább domb.
Biofűnyírók. Minden mezőn volt belőlük pár darab.
Carlisle vonatállomás. (A prestoni is hasonló.)
Innen lehet elindulni a Lake District felé, ami egy óriási nemzeti park szerű.
Tetőmerevítés művészileg.
Ezek pedig már a jól ismert alacsony belmagasságú angol bungalók. Nem tudom miért így nevezik őket, mi is ilyesmiben lakunk.
És aztán megérkeztem. A vonatból kiszállva úgy tűnt az elmúlt négy nap, mintha csak álmodtam volna. Néha tényleg szerettem volna megkérni valakit, hogy csípjen meg, csak hogy megbizonyosodjam róla, nem álmodok.
Soha nem hittem volna, hogy én, a vidéki senki, egyszer eljuthatok ide... vagy egyáltalán bárhova. Szédítő az érzés, pedig az összes jós akivel eddig dolgom volt azt mondta, hogy én biza külföldön fogok élni. Én meg mindet körberöhögtem.
Most legszívesebben sírnék, amiért otthon szinte beleprogramozzák az emberekbe a félelmet minden újtól és mástól. Elhitetik velünk, hogy nem számíthatunk többre, mint amit otthon kaphatunk.
Pedig a világ akkora... és ránk vár, hogy felfedezzük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése