2010. október 4., hétfő

Megint hétfő


Mit ne mondjak, ez a nap is jól indult.


A bringám annyira átvette a „rezgéseimet”, hogy ő is sztrájkba lépett. Kész szerencse, hogy nem az út kellős közepén adta meg magát a hátsó fékbowden.

Élvezet volt úgy tekerni, hogy a nyavalyás bowdenház uszkve kétpercenként kicsúszott a mancsom alól és hol pofáncsapott, hol a szememet szerette volna kiverni.

Otthon persze épp nincs tartalék, úgyhogy délután lesz egy ugrásom.

Nem, nem a szervizbe, mert Draco ügyes kislány és az ilyesmit sk rendezi, tehát csak a nyersanyag köll. Szerszám meg van otthon, mert nem csak ügyes vagyok, de kellően felkészült is.

Így vagyok egyébként szinte mindennel, mert ha mindig egy épp ráérő pasira kéne várnom, soha nem lenne kész semmi.



Na de nagyon eltértem a témától.


Szóval a nap további része azért nem volt ilyen vészes, eltekintve a kilátásba helyezett túlórától (majdnem megvolt) és a szokásos délelőtti elmegyógyda effekttől (már megint kapkodás, de nincs látszatja).

Aztán a főnök balra el, főnökasszony jobbra be, kollegina ideje is letelt, én meg bevettem magam a frontvonal mögé a nagy állásharcban.

Végre megtaláltam azt a kiírást is, amit még a múltkor láttam a munkaügyi hirdetőtábláján, a honlapon viszont az istennek sem bírtam felfedezni.


De ma rájöttem a megoldásra!


Az ÁFSZ-nél nem szabad végzettség szerint szűretni az állásokat, max megye vagy régió szerint, ha valakinek belefér, és akkor némi nézelődés után felbukkan olyasmi is, ami érdekelhet bennünket, csak hülyén vannak megadva a követelmények.


Persze itt sem szabad mindent kanyar nélkül bevenni, de mégiscsak egy újabb esély arra, hogy még ebben az életben munkához juss.


Az eredetileg keresett mellett találtam még két egész pofás álláshirdetést, az egyik ügyfélszoli, a másik ugyan eladói, de az egyik tanult szakmámba vág.

Bár a bringaszerelés miatt valószínűleg csak holnap jutok odáig, hogy összerakjak egy-egy az adott állásra fókuszált önéletrajzot, de hogy biztosan megpályázom őket, az hóttziher.



u.i.:

Tisztelettel jelentem: a bringa fékje kész, jobb, mint újkorában és a Dr. Csont mai epizódja is oltári volt. Azt hiszem ezek után készen állok a következő napra a pokolban.



2 megjegyzés:

  1. Nagy kalappal az újabb pályázatokhoz.

    Amit a múltkor magamról írtam, hogy kedves főnököm hogy járt el... Azóta "beszéltem" egy netes ügyvéddel... hát nem semmi tortúra áll előttem, mire meglesznek a papírjaim, és ha valamit aláírt a főnököm nélkülem, akkor még rendőrségre is rángathatom okirat hamisításért...

    VálaszTörlés
  2. Neked meg sok sikert és kitartást a tortúrához. ;)
    És ne hagyd magad, mert tied a nyerő pozíció.
    Ugyanis a papírjaid visszatartása hamisítás nélkül is törvénybe ütközik.

    VálaszTörlés