Meló

Mert éppen aktuális.

Szóval az történt, hogy a nyár afféle holtszezon itt munkaruha szempontból.

Be is jött a papírforma, meló alig volt, a zizegés viszont mindennapos lett, hogy hazaküldenek-e, meg kell-e jönni másnap egyáltalán.

Ennek tükrében be kell vallanom, nem kicsit éreztem felelőtlennek magam, hogy fix meló nélkül kihoztam a gyereket, mert ezzel azért nem ártott volna számolnom, de egyesek bőszen bizonygatták, hogy nem olyan vészes. 

Nos, a vészest én némileg másképp értékelem. És az egyesekre se nagyon hallgatok azóta.

Két napi korábban történő hazaküldés után meg pláne. (A gyerek is megszeppent egy kicsit, bár a késő délutáni séták neki sem voltak ellenére.)

Már épp kezdtem volna bepánikolni, mikor a szerencsecsillagom felragyogott. (Említettem már, hogy egy piszok mázlista vagyok?)

Egy szép csütörtöki napon maga a manager közölte velem a tényállást, hogy a következő  héttől a Planning Team tagjaként fogok tevékenykedni a délutános készletgazda irányítása alatt.

Nos, először nem hittem el, manager mondta vagy sem. 

Kicsit hajlottam arra, hogy félreérthettem valamit, mert a készletgarázda részéről nem láttam reakciót, megkérdezni meg nem mertem.

Asszem nem akartam "széttörni" a csodát.

Tehát vártam. De aznap nem történt semmi.

Másnap viszont műszak közepe felé vigyorogva jön felém a stockie és közli, hogy hallja, együtt fogunk dolgozni.

Na ekkor már elhittem, és mikor ezt közöltem B-vel, jót nevetett. 

Viszont még mindig nem értettem hogy lehet ez, miért pont rám esett a választás?

Az igazi sokk akkor ért, mikor eljött a következő hét, belekezdtünk a munkába, és aznap, új munkakörömnek köszönhetően csak én maradtam 10-ig dolgozni, a többieket újfent korábban hazaküldték. A következő két napra pedig be sem hívták őket...

Szerintetek hogy éreztem magam?

Nem kicsit felemásan, és felötlött bennem, hogy ilyen véletlenek nincsenek, ebben tuti benne van a mancsa valamelyik supernek. 

Mivel az egyik hétfőn erősen meglepődött, mikor a manager vele is közölte a szerepcserét, a másik viszont pontosan tudta, hogy a szabi azért kellett, hogy kihozzam a gyereket, automatikusan őt gyanusítottam be.

De mivel nem voltam benne 100%-ig biztos, ezért nem rohantam le, hogy kinyilvánítsam forró hálámat a majdnem szerződéses jellegű munkáért. Óvatosan próbáltam tudakozódni, de senki nem tudott semmit.

Aztán nem sokkal később dumáltam egyet az egyik szerződéses kollegával, aki finoman lehülyézett, és megosztotta velem a véleményét, miszerint ő egyáltalán nem csodálkozik ezen, ha jól belegondolok, akkor én is láthatom, hogy kb én voltam az egyetlen ésszerű választás erre a munkára.

Mert mégis kit választottak volna? 

A magyar srácot, aki sosem azt csinálja amit mondanak neki? 

Netán Hisztérikát, aki olyan, mintha nem is ezen a földön élne? 

Nagy spanom P szóba se jöhetett, mert őrá mindenképpen a pickingen van szükség.

Belegondoltam. És igazat kellett adjak neki, még ha önhitten hangzik is.

És hogy mi is volt ez a munka, amit kis híján 3 hónapig volt szerencsém csinálni? (Pár napja visszakerültem pickingre, mert a nagyja munkát már elvégeztük, a maradékkal a stockie molyol.)

Nos a raktár átszervezésének leple alatt a raktárkészletet mozgattam, ami azért kellett, hogy a pickereknek ne kelljen annyit rohangálni a picking két szintje között és így gyorsítsák az összeszedett megrendelések gyártásra kerülését.

Egyébként ez talán a legmocskosabb munka, amit a raktárban találni lehet, mert olyan helyeken jártam, ahol a madár se sűrűn, nemhogy picker, ezért ezeken a dobozokon vastagon állt a por, némelyiken több éves.

Szünetekben emiatt szinte mindig agyműtéthez mosakodtam be, olykor akár hónaljig is.

Én ennek ellenére élveztem (majdnem) minden egyes pillanatát. (Az ingeket utáltam pakolni.)

A mobil scannert pedig már különbül használom, mint az évek óta itt dolgozók.

Szegény stockie-nak is gyors voltam, nem győzött ellátni munkával. 

Mikor egy-egy részfeladat (clearing vagy filling) után megjelentem az asztalánál és ő nagyon méltatlankodva nézett rám, akkor én halkan, szemlesütve, már-már magamnak motyogtam, hogy "ok, megyek dobozt szétvágni", és már ott sem voltam. :D

Egy idő után megunta, hogy mindig ugráltatom (értsd: még nem volt érkezése kinyomizni és megfelelő location-nel ellátni a következő feladatot), ezért gyorstalpalót adott a cég SAP rendszeréből, és míg ő ment a dolgára, addig én is csináltam a dolgomat a számítógépen.

Ez egyébként később többszörösen meghálálta magát, mert volt, hogy B-nek szabit kellett kivenni, és olyankor egyedül rosszalkodtam a gépen és a pickingen egyaránt.

De nem is ez a meghökkentő, hanem az, hogy teljesen megbíztak bennem, B is meg a vezetőség is.

(Jó, mondjuk azt tudhatták Gary-től, hogy nem vagyok éppen járatlan a számítástechnikában. De akkor is.)

Menetközben azért néha kölcsönkértek pickingre B legnagyobb méltatlankodása közepette, ha túl sok volt a meló és kellett még egy szorgos kéz.

Ezen amúgy még mindig lehidalok. Ezek itt egyszerűen nem tudnak tervezni.

Mindig a meglepetés erejével hat rájuk, hogy "úristen, sok a meló és nincs elég ember", vagy az ellenkezője, hogy "úristen, alig van munka, kit küldjünk haza?" és kivétel nélkül indul a kapkodás, hogy orvosolják a helyzetet. 

Pedig a rendszerben ott áll ám feketén-fehéren, hogy mennyi megrendelésre lehet számítani, a cégvezetést meg nem most kezdték. Mondanám, hogy legyen ez az ő bajuk, de mikor nincs meló és hazaküldenek, az minket is érzékenyen érint.

Na de nekem szerencsére volt majdnem 3 hónap nyugim, amit nagyon bírtam, és a stockie-val is nagyon jól össze tudtunk dolgozni. Mondhatni teljesen egy rugóra jár az agyunk, így előfordult, hogy amit ő épp kérni akart, azt én már automatikusan megcsináltam. Jobban is haladtunk, mint a délelőttös különítmény.

És immár nyugodtan készülődhettünk a gyerekkel a hétvégi kirándulásokra.

Folyt. köv. :)