2012. augusztus 10., péntek

Elnézést, bocsánat



Elnézést kérek a hosszúra nyúlt hallgatásért régi és új olvasóimtól egyaránt, de hát ilyen ez a popszakma: ember perverz, a körülmények meg bekavarnak.

Jelenleg az van, hogy élünk és virulunk úgy alapból, tehát minden oké.
A nagy csend annak köszönhető, hogy dolgozok és közben próbálom nyaraltatni a gyermeket.
Ez utóbbit talán most először sikerül a szó klasszikus értelmében kiviteleznem, ergo nem csak a környező Járda-szigetekre jutunk el last minute-ben, mint otthon szoktunk vala, hanem végre tényleg...de erről majd egy másik poszt szól.

Délelőttjeink általában vásárlással, főzéssel, olykor rövidebb környékbeli csavargással, valamint az otthoniakkal történő kapcsolattartással telnek; hétvégéink pedig totálisan a kirándulásokra vannak szánva.
Géphez nem sűrűn jutok, viszonyunk újabban erős flörtre hajaz: vágyakozva nézem szép feketeségét, de ritkán kerülünk ennél közelebb egymáshoz.

Ez a poszt fizikailag egy melóközi szünetben született, papíron, nem titkoltan hiánypótlásként, magyarázatként és mély bocsánatkérés gyanánt is.

Mondhatni jó alaposan elhúzom előttetek a mézes madzagot, hogy nemsoká lesz azért bőven mit olvasni, mivel sajnos hamarosan visszaszolgáltatom a csepp embert az országnak, melyet nem nevezünk nevén (ez a parány agymenése, érthető módon nemigen kívánkozik vissza a nagy magyar valóságba), és akkor lesz időm a gép előtt seggelni és megénekelni a nyarat.
A remélhetőleg rövidesen napvilágot látó posztokban lesz majd szó mindenről, otthoni helyzetről, itthoni hétköznapokról (azért szép ez a magyar nyelv, imádom a játékosságát és a hihetetlen rétegezettségét), meg melóról, meg kirándulásokról, sírásról és nevetésről... egyszóval mindenről, hiszen az utolsó posztom óta állni látszott a szekér, de az idő szaladt, és bizony bőven termeltünk megosztanivalót.

Egy szó mint száz, szeretnék még kérni egy kicsit az irányomban gyakorolt példás türelmetekből, aztán ígérem belecsapok a lecsóba.


8 megjegyzés:

  1. Hú, már féltem , hogy elvesztél a ciber térben, vagy mi? Ismeretlen ,de lelkes olvasód.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)))) Á,rossz pénz nem vész el. Legfeljebb szünetel, de sokáig úgyse bírja írás nélkül. Viszont mindig nagyon örül a lelkes olvasóknak. :)

      Törlés
  2. remélem máshogy is lehet veled majd kommunyikálni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ígérek semmit, még a szünet után se, mert utálom, ha nem tudom betartani. De igyekszem. ;)

      Törlés
  3. Hurrá! Már kezdtem letöredezni, hogy mire belelendültem az olvasásodba, ki is futott alólam az irodalom!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy a hosszú szünet ellenére sem adtad fel. :)

      Törlés
  4. "de hát ilyen ez a popszakma: ember perverz"
    wz cool remélem csak elirtad

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem elírás, játék a szavakkal :D Nem kell mindent komolyan venni.

      Törlés