2012. június 20., szerda

Általában szombat



Még jó, hogy a landlord előre szólt a várható látogatóról, különben valszeg leborítottam volna a létrájáról az ablakmosót.
(Itt ez egy külön szakma a kifele nyíló ablakok miatt.)

Mindenesetre még így is sikerült meglepnie, mert Tony azt mondta, hogy általában szombatonként jön.
Nos általában szombat most egész véletlenül kivételesen vasárnap tette tiszteletét.

És mit csinál vasárnap délelőtt egy úrinő?
Jobb esetben már felkelt az ágyból, de még hálóöltözetben ejtőzik és japános szemréssel kávét alkot.
Jellemző, hogy pont az ominózus napon nem vettem pizsigatyát a hálóingemhez (tudom, ahhoz alapból nem szükséges, de imádom az itteni pizsialsókat), ami kb combközépig ér, tehát még nem szalonképes öltözet, de már nem olyan gáz.
A kotyogó kávéval történő megtömése közben tehát tudomásul vettem az idegen entitást a szoba ablakában, csekkoltam, hogy a konyhaszekrény ápol és eltakar, ő úgy tett, mintha ott se lennék, majd mindketten folytattuk megkezdett tevékenységünket.
Gyorsan eltűnt az ablakból és már épp megkönnyebbültem, hogy végzett...
mikor is hirtelen közvetlen közelről néztünk farkasszemet a konyhaablakban.
Erős zavarban kölcsönösen jó reggelt kívántunk egymásnak, ő megígérte, hogy csak egy pillanat és kész van, bennem meg felötlött, hogy akár egy kávéra is meghívhatnám.
Aztán győzött az egoista kávé-addict énem, mert a reggeli hatszemélyes kiöntőnyi kávém nélkül egész nap használhatatlan vagyok. (Igen, lehet szörnyülködni a mennyiségen, de nekem meg se kottyan, akár vénásan is beköthetnék... ráadásul nemrégen igazolták, hogy nagyon dzsal a rák ellen.)
Mire megvívtam magammal (gollam... gollam) a csatámat (nem volt egy hosszú harc...), addigra általában szombat tényleg végzett és szépen odébbállt létrástul.

Én meg gyorsan átöltöztem, mert jobb félni, mint megijedni... és gyanútlan látogatókat terrorizálni.


Most pedig a bloggerina kis szünetet tart, mert otthon holidayezik.
A blogon előreláthatólag egy hétig biztosan nem lesz frissítés... és különben is oltári jó idő van, hess napozni. :D


6 megjegyzés:

  1. :) Hetente ablakpucolás? Nem semmi. Tisztaság van ott, kéremszépen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem hetente, az azért túlzás lenne. :D
      Kb havonta jön egyszer, sőt a szerződésben hat hetente vannak/vagyok ablakpucolásra kötelezve.

      Törlés
  2. Ez az Általában Szombat nagyon jó név!:) Totáljó történetet lehetne hozzá kerekíteni!:)
    Nagyjából két-három szuszra végigolvastalak, és azon gondolkodám, miért csak most találtam meg ezt a blogot?:)
    Remélem összejött a gyerekkel a nyári szünet, és várom a folytatást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv Nálam kedves Holdontul! :)
      Nem tudom milyen jellegű blogot kerestél eredetileg, de örülök, hogy idetaláltál és tetszik amit csinálok.

      Általában Szombat szabadon felhasználható, ha van kedved, ihleted, vagy ami éppen szükségeltetik hozzá, kerekíts köré történetet. :)

      Remélem visszatérő vendég leszel, bár pont uborkaszezonban keveredtél erre.

      Törlés
  3. Mért nem irsz már semmit sem ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mea culpa, mea maxima culpa.

      Röviden és tömören: gyerekezek.
      Bővebb válasz az Elnézést, bocsánat címmel ellátott posztban található. :)

      Törlés