Independent Woman

És akkor költözzünk.

Amint azt már egy korábbi bejegyzésben említettem, a másfél szobás házikó már kényelmetlen lett volna négy embernek, ezért más megoldás után kellett nézzek, hogy a nyáron vendégül láthassam az Óriásomat.

Ami azt illeti egyébként is ideje volt az önállósodásnak, elvégre nem lóghatok életem végéig másokon.

Úgyhogy életemben először tényleg egyedülálló, független nő lettem.

Ez egyrészt hurrá, mert végre elértem idáig. Másrészt szomorú, mert ehhez el kellett hagynom az országot, ahol születtem. És úttörő sem mostanában voltam, és szerintem azért elég súlyos, hogy 30-on túl van erre először lehetőségem.

Na de hát ez van, ezt kell szeretni, oka biztosan van, és egyébként sincs értelme a múlton rágódni.

Különben meg már megint mázlista voltam.

Lássuk hát mi is történt.

Nos, nagy volt a dilemma, mert a mi utcánkban rögtön négy szóba jövős kecó előtt is kint figyelt a to let tábla, különböző ügynökségek égisze alatt. Tehát még csak messzire sem kellett mennem.

És nem is akartam túl messzire menni, mert ez a város legjobb környéke.

Jöttek is a kérdések ezrével.

Ház vagy lakás, kerttel vagy anélkül, valóban egyedül, esetleg az otthon szintén csak kínlódó öcsém is betársul, ergo, ha ház, akkora mekkora.

Meg természetesen a fő kérdés: mennyiért?

Első körben az egyedül kérdéskört kellett tisztázni, és végül maradtunk az egyedülnél. Egyelőre.

Ezért az egy szobás (értsd: egy hálószoba plusz nappali, ami itt nem számít szobának), bútorozatlan, kétszintes, de kertes házikó már az elején kiesett a pikszisből.

Ugyan nem lett volna túl drága az sem, csak minek. 

Ráadásul egy külön vagyon lett volna bebútorozni, az meg nekem még egyelőre nem volt, főleg úgy nem, hogy a depositot is ki kell csengetni, ami a kaució és még egyszer annyi, mint a sima havi rent.

Maradt tehát a három stúdió lakás, ami annyit tesz, hogy szoba-konyha-fürdőszoba, nem feltétlenül teljesen elszeparálva.

Az egyik már akkor belopta magát a szívembe, mikor még csak a képeket nézegettem a neten.

A másik kettővel ellentétben ez teljesen be volt bútorozva, méghozzá oltári jó megoldásokkal.

Addig szemeztem vele, míg elhatározásra nem jutottam, és kértem egy háztűznéző időpontot az ügynökségtől.

Kellemeset vigyorogtam, mikor kiderült, hogy a landlord (főbérlő) is az utcában lakik kb egy köpésre tőlünk.

Így csak le kellett sétáljak pár háznyit, ahol egy kedves öregúr fogadott és átkalauzolt a szóban forgó ingatlanba.

Természetesen már az elején megérdeklődte, hogy hova valósi vagyok, és a beszélgetésünk folyamán ő sem hagyta ki a "milyen jó az angolom" kört.

Lelkiismeretesen körbemutogatta a lakást és azt kell mondjam, hogy kb így képzelem el azokat a sikertörténeteket, amikor a leendő párok a neten ismerkednek meg. :D

A képek és a valóság kellemesen fedték egymást, így a személyes "találkozó" csak még jobban elmélyítette a szerelem első látásra feelinget.

Biztos ami ziher alapon megkérdeztem, hogy mit szólna ahhoz, ha a nyárra kihoznám ide a gyerekemet is, ő pedig azt mondta semmi akadálya, sőt, szívesen kölcsönad egy felfújható ágyat is, hogy legyen hol aludnia a kölöknek.

Csak ámultam és bámultam.

Az orcám akkor szakadt le igazán, mikor közölte, hogy ha komolyan érdekel a lakás, akkor még a rentből is enged...

Egyszóval úgy váltunk el egymástól a bemutató végén, hogy döntés esetén vegyem fel a kapcsolatot az ügynökséggel, ők majd intéznek mindent.

Én rongyoltam haza, hogy körülnézzek a neten az átlagárak után hasonló gyöngyszem esetében...

A többi pedig történelem. :D

Na természetesen nem is én lennék, ha nem lenne egy apró, de tényleg csak apró csavar a történetben.

Nevezetesen az, hogy az ügynökség nem a városban székelt, hanem egy kb 3/4 órányi buszútra lévő kisvárosban.

Persze a dolgok többségét simán elintéztük neten, telefonon (például mikor az ügynökséges hölgy következetesen elírta a nevemet az értesítő levélben, meg a referencia kérő levelekben, pedig az e-mailcímem elég egyértelmű :D ), de a szerződés aláíráshoz muszáj volt odabuszozni.

Mondanom sem kell, szakadt az eső és rohadt hideg volt, meg még korán is kellett kelni, különben nem értem volna vissza munkába indulásig, és naná, hogy a busz is késett.

(A kedvencem az volt, hogy a busz még egy katonai bázisra is bekanyarodott, a beléptető kapunál felpattant a sofőr mellé egy tökig terepszínűben pompázó katona, végigutazta velünk a kötelező kört, majd kifele menet leszállt a kapunál.)

Mindennek ellenére azért sikeresen odaértem nyitásra, némi fennakadást követően (nem csak én értem oda nyitásra :D ) elhelyeztem pár miniszterit a szükséges helyeken, megcsapoltuk a számlámat, és már indulhattam is vissza a szerződésemmel a kezemben. 

Az útlevelemet sikeresen elfelejtették lefénymásolni, de azóta még nem kerestek a hiány pótlása miatt, úgyhogy c'est la vie...

A hivatalos helyekre (számlák, taxok) ők intézték a bejelentéseket (dolgozzanak is meg a 100 font ügynökségi adminisztrációs díjért), a a lakcímváltozást a többi bagázsnál (bank, telefon, GP, agency) az én dolgom volt módosíttatni.

Mindez egy szép csütörtöki napra esett, pénteken pedig két hullámban (body attack előtt és után :D ) szépen átköltöztem... az utca túloldalára. :D

Aztán meg jött a négy napos bank holiday Bözsink uralkodásának 60. évfordulója alkalmából, szóval volt időm bőven berendezkedni.

A berendezkedést szerencsére nem a legelején kellett kezdenem, mert amint az a landlordom is mondta, minden eddigi lakó hagyott itt ezt-azt, használjam őket nyugodtan.

Csak mikró meg tv nem járt alapból a lakáshoz (előbbit tervezem pótolni, utóbbi annyira nem zörget), van viszont porszívó, vasalódeszka, meg rögtön két vasaló is hozzá, edények, evőeszközök, fűszertartók, két fokos "létra", ha véletlenül nem érnék el valamit... sőt még törölközőt, mosóport, mosogató szivacsot és folyékony szappant is találtam.

De ezek csak a pluszok, mert a berendezés oszlopos tagjai, úgy mint tűzhely, hűtő, fagyasztó és mosógép a lakással járnak.

Mit is mondhatnék még?

Szabadság, szeretem. :D

Végre nyugodtan főzőcskézhetek, televásárolhatom a hűtőt, mert elfér, így a kaján pl sokat tudok spórolni.

Annyi tárolóhelyem van, hogy simán elfér minden cuccom... végre kipakolhattam a bőröndömből. Hallottam, ahogy fellélegzett. Meg a ruhák is. :D

Kicsit ugyan összébb kell húzzam a nadrágszíjat, mert így némileg megemelkedtek a kiadásaim, de az önkormányzat igyekszik könnyíteni a dolgomon, pl mivel egyedülálló vagyok, ezért a council tax-ból rögtön 25% kedvezményt kapok.

Ez ilyen helyi adó és az általam lakott ház értékétől függ a mértéke (ú, ez de szép volt :D ), benne foglaltatik a szemétszállítás díja is.

Hab a tortán, hogy az első emeleten, középen van a lakás, magyarán télen nem kell annyira fűtenem, mert három oldalról is melegítenek. :D

Na jó, nem csigázom tovább a kedélyeket, mutogatok inkább.

Ott kell bejönni. A jobb oldali szekrényke lehajtva íróasztalként funkcionál.

Fordulunk. Szekrény, ágy.

Hogy hol az ágy?

Csiribú-csiribá... Hát itt. :))))))))

Egy angol lakás nem lakás kandalló nélkül... vagy méginkább kandallópárkány nélkül. :D

A kandalló szerepében a hőtárolós elektromos radiátor.

A kép bal oldalán konyha részlet, a hiper-szuper háztartási alkalmazottal, Hoover mosó-szárító géppel.

Kukucskáljunk be a konyhába. A tűzhelyen épp paella készül. A serpenyő nem saját. :D

A sarokban a szintén elmaradhatatlan kettle, vagyis vízforraló. Teához kötelező.

Ő sem az enyém.
Saját szerzemény ellenben a képről majdnem lemaradt kotyogó, mivel kávé nélkül nem indulok reggelente. Úgyhogy őt S.O.S. vettem, mert életmentő készülék. :D

A csöpögtetőben látható seregletből csak a lábas és az előtérben lévő bögre saját.

Kilátás a konyhaablakból.

Itt óvatosan kell kinézni, mert a Jóbarátoknak kövér pucér pasija volt, nekem meg félmeztelen, melegítőalsós apukám... aki a mackóalsó alá nemigen vesz kisgatyát, viszont sűrűn hajol le a bejárati ajtó előtt elkövetett cigarettázás után... :/

Szerencsére nem csak ötletszerűen kivillantott félholdat lehet látni, hanem ilyeneket is, megfelelő zoom-mal.

 És akkor tolassunk ki a konyhából.

Ebédlőasztal, csapó egyes.

 Ebédlőasztal, komódok, satöbbi.

Ebédlőasztal hol volt, hol nem volt. :D

Mondtam, hogy nagyon ötletes a berendezés. 

És nagyon minőségi is, bírják a kiképzést.

 Nos, kertem nincs, van viszont ablakfülkém.

Itt kávézok, reggelizek, olvasok, egyszóval egyszerűen imádom.

Hát nem gyönyörű?

Bejárat a fürdőszobához... a vanity room-on keresztül.

Ez annyit jelent, hogy a képen látható ajtó mögött van egy beépített fésülködő asztal fiókokkal meg felette egy szekrény a törölközőknek (vagy aminek akarom), vele egy légtérben található a képen látható mosdó, és balra van külön a wc és a kád, zuhanyzóval. 

De az intim részleteket most inkább hagyjuk, higgyétek el, hogy az is legalább olyan szép és rendezett, mint minden más a lakásban.

Egy szó mint száz, egyszerűen imádom a hédert, bár még erősen szokatlan a teljes egyedüllét. (Mire meg megszoknám, addigra jön a gyerek, ha egyelőre átmenetileg is.)

Meg kell még említenem, hogy a landlordom egy tündéri echte angol, ami nagy szó egy olyan városban (megyében), ahol a kiadó lakások túlnyomó része paki kézben van, akiket nem különösebben érdekel, ha valami nem oké az ingatlanjaikban és hosszas rábeszélés után hajlandók csak pl szerelőt küldeni, ha elromlott valami.

Tony meg rögtön azzal kezdte, hogy ha bármi gondom, kérdésem van, nyugodtan lépjek át hozzájuk, sőt szívesen látnak gond nélkül is, pl ha beszélgetni támad kedvem, és ha megérkezett a gyerek, akkor vigyem át bemutatni, illetve, ha már kimerítette az itthoni dvd készletet, akkor átmehet az ő gyűjteményükből válogatni.

Ezt még megfejelték azzal, hogy sűrű elnézések közepette közölték, hogy hamarosan jönni fognak majd kicserélni a befelhősödött dupla ablaküveget (ja igen, nagyon fontos, hogy a lakás double glazing-es, tehát nem egy szimpla üveg választ el a külvilágtól, hogy télen megvegyen az isten hidege és vígan tenyésszen a lakásban a fekete penész, ami itt - valami csoda folytán - hálistennek nincs), nekem természetesen semmibe sem kerül, csak legyek otthon, majd előre szólnak mikor.

Illetve most hétvégén, mikor átvittem egy korábbi lakó nevére érkezett levelet, arra is felhívták a figyelmemet, hogy kb havonta egyszer, általában szombatonként jön egy emberke, aki kívülről lemossa az ablakokat, (aminek a költségeit szintén ők állják), úgyhogy ne lepődjek meg, ha egyszer függönyhúzáskor szembetalálom magam valakivel. :D

Kicsit olyan, mintha álmodnék (nem is kicsit), de nagyon nem ajánlom senkinek, hogy most felébresszen, mert akkor halálnak halálával hal!

Azért lekopogom gyorsan. :D

Gondolom felmerült a kérdés, hogy fogom-e bírni anyagilag.

Nos előzetes számítások szerint azt kell mondjam, hogy igen.

Kevesebbet tudok majd félretenni, ez tény, de úgy látom, hogy menni fog.

Hogy tényleg biztos legyek a dolgomban (szeretem rendesen bebiztosítani magam), elslattyogtam a HMRC-hez és bejelentettem az igényemet a Working Tax Credit-re.

Ez egy kiegészítő juttatás alacsony jövedelmű dolgozó embereknek, max két évig folyósítható, de a második évben már kevesebb az összege.
Bővebben itt lehet róla olvasni, én is innen készültem fel, miután hallottam róla a kollégáktól, hogy van egy ilyen lehetőség.
Az ügyintéző azt mondta, hogy szinte biztos, hogy megkapom a WTC-t, két héten belül küldik a szeretetcsomagot, amit kitöltve vissza kell nekik küldenem ASAP, és a telefonbeszélgetésünkig visszamenőleg leszek rá jogosult.

Már csak egyetlen dolog hiányzik a boldogságomhoz a gyereken kívül...
Nem tudja valaki, hogy hol lehet ebben az országban egy egészséges sajtreszelőt kapni? :D