2011. szeptember 18., vasárnap

Lécci ne mentsetek meeeeeg!!!

Ezt most nem fogom bő lére ereszteni, mert akkor garantált az idegbaj.


Először azt ígérték, hogy megmentik a nyugdíjakat.

Na azokat úgy megmentették, hogy attól kódultunk, leshetjük a nagynehezen összegyűjtögetett fillérjeinket, mert azokból nem lesz már nyugdíj soha. 
A sikeresen megfektetett nyugdíjrendszer helyett pedig most valami olyan förmedvényt akarnak bevezetni, ráadásul kedvelt szokásuk szerint visszamenőleg, hogy végképp bachatjuk. 
Végül is tök jó, hogy az éveken keresztül becsületesen fizetett járulékok ezek szerint semmit nem számítanak, a munkát bevallottan kerülő léhűtők viszont jól járnak... 
Ez lenne a munkára ösztönzés?


Aztán azt ígérték, hogy megmentik a devizahiteleseket.

Elő is álltak egy olyan tervvel, ami a párját ritkítja és ami a devizahitelesek egy olyan apró, kiváltságos részének jelent csak megoldást, akiknek valójában nincs is rá szüksége. És mert minden szent keze maga felé hajlik, hát a törvényhozók maguk is ebbe a kiváltságos körbe tartoznak. Korrekt, nem?
A többiek meg mehetnek az ócsai szegénytelepre éhenveszni, mert ott aztán leshetik az álláslehetőségeket.


Erre most jönnek az országmentő tervvel...  >:|

Mit is mondhatnék erre?
Az isten szerelmére: NEEEEEEEE!!!
Ha még valamit megmentenek abba beledöglünk!


Források: itt meg itt, meg még itt is.



3 megjegyzés:

  1. Hát egen, lassan már Ország se lesz, amit meg lehetne menteni. A becsületes dolgozó éhen hal, marad a kiváltságos réteg, ők meg ugye... Majd mikor nem lesz mit enni, mert nincs aki termelje, szállítsa, polcra tegye, akkor néznek nagyot... Országmegmentés... Valaki inkább tőlük mentse már meg az Országot könyörgöm... Néha nekem úgy tűnik, hogy valami zárt osztályon dúló rögeszmés képzetben élek nap, mint nap, azt lesve, hogy mi jön még?

    VálaszTörlés
  2. Nekem a kedvencem a visszamenőleg érvényes. Ezt mindig bedobják. Olyan nincs, hogy visszamenőleg érvényes! Bár tudom, nálunk van, ez a varázsszó. Visszamenőleg fizessen be egy csomó pénzt az, aki sok végkielégítést kapott. Persze csak az egyszerű halandók, mert nekik ezt sem kell, hiszen az állam alkalmazottai voltak. Aha, értem az érvelést.

    Legyen egyforma adó, a szegény fizessen többet, a gazdag meg kevesebbet. Ezzel javították a szegényebbek esélyeit?

    Az ország sz*rban van, kell valahonnan a pénz. Érdekes módon a járulékplafont nem akarják eltörölni, mert akkor nem csak egy havi keresetükből adóznának. Ja, hát természetesen nem én, hanem ők. Ki jár jól már megint?

    Mindent megértenék, ha érvényesülne az együtt sírunk együtt nevetünk. De nagyon nem ez van. M-I-É-R-T? Vagy eddig is így volt, csak nem tűnt fel? Hogy hülyének néznek?

    VálaszTörlés
  3. Igen, sajnos simán hülyének néznek mindenkit, aki nem közéjük tartozik.
    És addig csinálják, amíg hagyjuk.
    Addig, amíg mindazokat egymás ellen tudják hergelni, akiket arcátlanul lenyúlnak.
    Egyelőre úgy néz ki sikerül nekik. :(

    VálaszTörlés