2010. szeptember 20., hétfő

Kivégzés :)

O.K., ismét bocsánatkéréssel tartozom a hosszúra nyúlt szünet miatt.

Mea culpa, mea maxima culpa!


Ezúttal főleg az időjárás tett be nekem amúgy istenesen, és szó szerint túlélésre játszottam. Jelentem, van az a fájdalomcsillapító mennyiség, ami nem elég.


Aki küzdött már egymásba érő migrénes rohamokkal, annak nem kell ecsetelnem, hogy ilyenkor egy értelmes gondolatot is nehéz összehozni, nemhogy egy blogbejegyzést.

A többieknek a fantáziájára bízom, milyen lehet, mikor még a fejem ütemes falnak ütögetése is már-már kellemes.


Ez a szünet azonban arra is jó, volt, hogy a max lélegzetvételnyi szünetekben némileg átértékeljem „bosszúhadjáratomat” Gorilla bácsi ellen.

Ugyanis az egész nem ér ennyit, ráadásul a negatív reklám is reklámnak minősül, én meg nem vagyok hülye (teljesen), hogy megtegyem neki ezt a szívességet.

Ezért elhatároztam, hogy ez lesz az utolsó bejegyzésem róla.


Mert valójában szóra sem érdemes, de ha már belekötöttem, akkor igenis bebizonyítom, hogy ez az egész emilesdi nem más, mint egy jól megmarkecingelt patronpuffogtatás, és annak is olyan gyenge, mint a lepkefing, ami csak úgy ver némi visszhangot, ha felbérelnek valakit e „nemes” feladatra, mint a drága Bánhidi Lászlót a Csak semmi pánikban.


Önéletrajz Gurunk 19 darab e-mailig húzta a dolgot, átlag 4 üzeneteként visszatérve az általa kínált páratlan „tananyagra”.

Olykor persze „értékes” bónusz anyagokkal kecsegtet, de hát azt is csak akkor, ha rendeltem.


Addig meg érjem be a tök triviális tényekkel, meg az incselkedésével, amit szinte minden mail végén eldurrantott, nevesen: a következő levelében megoszt velem X dolgot, és az egyiken nagyon meg fogok lepődni.


Tényleg meglepődtem.

Méghozzá azon, hogy az istennek sem bírtam rájönni, hogy pontosan min is kéne meglepődnöm.

Úgyhogy végül is igaza lett.


A fő vesszőparipája a marketing, magyarán szólva meg kell tanulnom eladni magam.

Ember! Kinek?

Nem kíváncsi itt rám senki, ha nem vagyok valakinek a valakije.

Ha meg valakinek a valakije vagyok, akkor pont mindegy milyen az önéletrajzom.

Szóval miről beszélünk?!


Az e-mail áradatból az egyik személyes kedvencem azt volt, mikor közölte, hogy a munkáltatónak valójában csak a pénz számít (nahát, ki hitte volna?!), ezért számszerűsítenem kell, hogy miért járna velem jól a leendő gazdám.


Na, ha ezt szemből szembe vezette volna elő, valószínűleg nagyon rondán néztem volna rá, és elküldtem volna a halál retkes faxára.

Így csak a monitornak fintorogtam egyet.


Azt hiszem ő is rájöhetett, hogy ez így elég meredeken hangzott, mert a következő mondatban már atyáskodóan nyugtatgat:
Ez nem olyan nehéz, mint amilyennek elsőre tűnik.

Jó duma!


És persze felsorol egy rakat példát is, hogy segédkezett ő már ebben a számszerűsítésben őrző-védő szolgálatosnak meg titkárnőnek is. Most mondjam azt, hogy ez nem olyan nagy wasistdas?


Aranybogár-csillagszóró! Ugyan meséld már el nekem, hogy számszerűsítesz egy takarítónőt?! Csak úgy példának okádék.


Lelki szemeim előtt lezajlott egy ilyen állásinterjú, ahogy szegény reménybeli takanyó (a sok száz jelentkező közül) rálicitál a leendő munkaadójára:


- Kedves Uram, higgye meg, hogy én vagyok a legideálisabb pályázó. Ha engem vesz fel, 6 hónapig én biztosítom a takarítószereket, sőt hozom az otthoni partvist meg a felmosót vödröstől, hogy ne az itteni eszköz kopjon. Ha engem alkalmaz a munkaruhára se lesz gondja, sőt még a kollégák ruháját is én mosom, (és mellesleg pikk-pakk elintézem a külföldi telefonokat, amiket az elektromos néger, atomszőke, szupermini szoknyás, szupermaxi műkörmös, szuperhülye titkárnője képtelen megoldani, ezen felül szó nélkül gatyába rázom a cég informatikai káoszát). A túlóráért nem kérek plusz pénzt, ráadásul ha nincs maximálisan megelégedve a munkámmal, akkor elég csak a fizetésem felét fizetnie. De ebben természetesen alkuképes vagyok, ha úgy gondolja, megegyezhetünk a negyedében is. (Még tudnám folytatni, de már nekem is fáj.)


Hát igen... Ki ne kapna egy ilyen munkaerő után két kézzel?

Vajon így már elég számszerű, mennyit spórol a kedves boss, ha rám esik a választása?


Mondjuk így pont ellentmondásba keveredünk/dik a Guru azon javaslatával, hogy ne pozicionáljuk magunkat álláskeresőként.

Végül is lehet önéletrajzokat meg pályázatokat küldözgetni hobbiból is...Hm... lehet, hogy észre se vettem, és már merő szórakozásból írogatom a motivációs leveleket?


Mindenesetre én személy szerint pont leszarom, hogy mennyi bevételt hozok a leendő gazdának, mint ahogy ő is pont leszarja, hogy éhbérért dolgoztat.


És pont leszarom a nagyesze jobbantudja partizánt, meg az ő nívódíjas tanácsait.

Tehát:

  • attól még hogy valakinek nagy a szája, nem valószínű, hogy ő a legalkalmasabb a meghirdetett pozícióra (bár szomorú tény, hogy a hangos emberkéknek szok munkája lenni... a minőségéről már tudnék vitatkozni)

  • pontosan tudom, hogy a HR-re nem számíthatok, mert elenyésző az igazán felkészült HR-esek száma... talán ha nem iskolapadból éppen csak kiesett, tapasztalatlan, de nagyszájú zöldfülűekkel töltenék fel a létszámot...

  • nem küldözgetek önéletrajzot közvetlenül a cégtulajnak, mert nem tudni meddig ér a keze, és könnyen meglehet, hogy egy életre elvágom magam az adott területen, az adott városban... mert százból max egy cégtulaj olyan rugalmas, hogy fantáziát lásson egy személyesen neki címzett megkeresésben, miközben külön ezért tartott emberei vannak, jó 'pízért'

  • nem töltök fel önéletrajzot semmilyen állásportálra, mert az életben többet le nem vakarom magamról az ügynökös, mlm-es, call centeres parazitákat

  • teljesen tisztában vagyok vele, hogy a HR belefullad a „jó kommunikációs készségű, csapatjátékos, agilis, önálló munkában is jeleskedő” jelzőkkel ellátott pályázatokba... meg azzal is, hogy hogy néznek az ettől eltérő anyagokra... ergo: mindegy mit küldesz, úgysem jó... akkor meg?

  • nem próbanapozok, mert ingyen nem dolgozok. SENKINEK! Márpedig próbanapért nem nagyon szeretnek fizetni. (igaz a munkáért sem)

  • nem akaszkodok olyan ismerősökre, akikkel 20 évben egyszer futok össze és akkor is csak futtában köszönünk egymásnak, mivel többre egyszerűen nincs idő. Ebből következik, hogy az ismerősök ismerőseit sem zargatom, mert hasonló szituban úgy elküldöm a próbálkozót, hogy legközelebb még a családtagjaival is csak félve áll szóba (sorry, ilyen vagyok, és nem hiszem, hogy kirívó eset volnék)

  • kikérem magamnak, hogy az iwiw-es (facebook-os, myspace-es, myvip-es, baráti körös, high5-os, nem kívánt törlendő) adatlapom legyen a mérce egy állásinterjúhoz. Ezek közösségi oldalak és talán meglepő, de főleg a szórakozást szolgálják. Tehát valószínűleg vicces képeket teszek fel, olyasmit, amiről úgy gondolom, hogy szívesen megosztanám az ismerőseimmel. És az, hogy kinek mi vicces, az igen relatív. Túl azon, hogy épelméjű ember nem aktképet oszt meg az ismerőseivel, és nem dicsekszik olyan igen privát jellegű képeivel sem, amelyen épp a nagy fehér porcelánistennek áldoz. De nehogy már azon múljon egy állásinterjú, hogy mit csinálok a szabadidőmben, azt meg, hogy esetleg szériakiller hajlamom van, úgysem itt fogom kidobolni, ha egyáltalán.


Nos, ennyit Gorilla Gururól meg az ő jól megmarkecingelt emilhadjáratáról.

Nálam kicsapta a biztosítékot. Nálatok mi a helyzet?



4 megjegyzés:

  1. Nálam is, ha ez megnyugtat - gondolom nem :)

    Most fog lejárni a GYES-em (hosszabbított ráadásul), és esélytelen vagyok bárhová is elhelyezkedni, mert a két gyerekességet megtetőztem még egy esti iskolával is heti két nappal, du. 3 órás kezdéssel, május-júniusban érettségivel... Na ember legyen a talpán, aki ezt tolerálja nekem...

    Szal Gorilla bácsi tehet nálam is egy szívességet.

    Én (tudom, énnel sem kezdünk mondatod:) belefutottam még egy ilyen önéletrajzos cégbe. Mikor el akartam hagyni az egyik oldalát, felvillant egy táblácska, hogy ugyi csak most, csak nekem, mielőtt elhagynám az oldalt, ajánlanak valami húdejóóót!

    Aham, persze. X összegért. Miután klikkeltem, hogy nem kell, jött a következő oldal, hogy indokoljam már meg neki, hogy mé' nem kell az ő hiper-szuper ajánlatuk...

    Nemes egyszerűséggel odaírtam, hogy mert nincs rá kidobandó ennyi pénzem. Bah...

    VálaszTörlés
  2. Szia Krisztina, üdv a blogomban :)

    Nos igen, nyugtatólag ugyan nem hat, de jó tudni, hogy ezen a téren sem vagyok egyedül.
    Mert néha komolyan elgondolkodom, hogy tényleg csak én lennék ilyen selejtes, hogy ezek a dolgok tényleg csak engem irritálnak, tényleg csak én tartom felháborítónak,és a gátlástalanság netovábbjának, hogy a legcsóróbbakon akarnak nyerészkedni?!

    Ami a helyzetedet illeti, hát nem mondom, te is belenyúltál a sűrűjébe, de szerintem nem ártana egy kört futnod a munkaügyi központban, mert könnyen lehet, hogy jogosult vagy tőlük valamilyen ellátásra.
    Ha onnan nem, de regisztráltatod magad, akkor az önkormányzattól kérheted az aktív korúak rendszeres szociális segélyét, és az is több, mint a semmi.

    Egyébként pedig fel a fejjel és kitartás kartársnő :D

    VálaszTörlés
  3. ...és hogy teljes legyen a történet...

    Úgy jöttem el betegácsiba pocakkal, hogy a kis boltot bezárták - különben talán onnét vitt volna a mentő :D
    Na azóta sem találkoztam a főnökömmel, egészen most nyárig - tök véletlenül. Ahol félfogról megjegyezte, hogy hát ő már visszaadta a vállalkozóit...

    Nekem erről senki semmit sem szólt. Semmit nem tudtam róla. Papírjaim nincsenek. Soroljam? Hogy én mit fogok ezért össze-vissza caplatni, ráadásul mindez nekem autóval fog menni, mert közvetlen közlekedés nincs a (volt)könyvelőjéhez, akitől talán megkapom a papírokat, amivel el tudok kocogni a mügy központba...

    Lassan utána kell néznem ennek is, hogy tudok-e egyáltalán valamit előre intézni...

    VálaszTörlés
  4. Szerintem ezért simán be lehet perelni, mert kötelessége az alkalmazottait tájékoztatni, bentmaradt szabadságokat meg a papírjaikat kiadni.
    Bár ezek után már az is kérdéses, hogy bejelentett-e egyáltalán...

    De pl a családsegítő központokban szokott lenni ingyenes jogsegély szolgálat, ahol ezzel kapcsolatban szakavatottabb felvilágosítást kaphatsz.
    Aztán már tudni fogod merre indulj.

    Komolyan mondom, hogy én még tisztességes vállalkozóval nem találkoztam... és még csak nem is hallottam ilyenről.

    VálaszTörlés