Ez van... (working 9 to 5...) helyett:

Hát igen... megkaptam, amit akartam.

Dolgozok.

Úgy ahogy szerettem volna, 8-16-os munkaidőben, irodában, ahol kihasználhatom a képességeimet.

Jól hangzik, nem?

És ahelyett, hogy a seggemet csapkodnám a földhöz örömömben, hogy végre kiszabadultam az álláskeresés ördögi köréből... én biza mégis változatlanul azzal kezdem a napot, hogy álláshirdetéseket böngészek.

Ennek egyik oka, hogy státuszom finoman szólva is illegális.

Mert az a bizonyos próbaidő kicsit hosszúra nyúlt. Úgy is mondhatnám, hogy azóta is próbanapozok, jobbanmondva próbahetezek (hónapozok).

Bizony, a kezdeti nagy szólamokból egy hang sem valósult meg. Kedves gazdám akkora segget csinált a szájából, hogy iszony nézni.

Iszonyodom én is. Magamtól. A helyzettől. Hogy kénytelen vagyok belemenni a kisded játékaikba, mert babér nekem máshogy nem terem.

Ha ezek után valaki még csodálkozik, hogy miért kezelek mindent 3 lépés távolságról és erős fenntartásokkal, azt pofánvágom.

A bejegyzés címe: ez van...

Hát akkor most elmesélem mi van.

Helyszín: kis családi kft. irodája.Eredetileg adminisztrátornak "vettek fel".

Ülök a gép előtt és átlag ötpercenként rápillantok az e-mail fiókokra (a privátra is), ha jött valami, azon melegében kinyomtatom, felvezetem a „magán nyilvántartásomba”, aztán kiosztom a címzettnek.

Átveszem és iktatom a postát, olykor a főnökség orra alá nyomom, főleg ha fizetési felszólítás (szinte minden második emil és levél az).

Diktálás után begépelem a szöveget, kinyomtatom és a boss elé tolom láttamozásra, javításra, aláírásra, a pecsétet én nyomom.

Telefont kezelek, hívásokat bonyolítok, faxolok.

Kávét főzök, szervírozok. Utána a mosogatás is az enyém. Meg hétfő reggelente a takarítás.

Építési naplót fénymásolok kisipari mennyiségben, mert perhez köll.

Szerződést szerkesztek, formázok.Meg kifogásolást. Meg felháborodást. Meg válaszlevelet fizetési felszólításra.

Borítékot címezek, hozzá ajánlott szelvényt, tértivevény nyomtatványt töltök.

Ugrok, ha a főnökasszony sikít, hogy nem boldogul a szövegszerkesztővel.

Albérlet után kajtatok a munkásoknak, akiket nagyjából az első találkozásig látnak szívesen.

Excel táblában matatok, hogy a főnök kiszámíthassa, mennyivel szúrja ki az alvállalkozó szemét, hogy az még méltányos, bőven elfogadható összegnek tűnjön. (szegény alvállalkozó, ha tudná mennyit kaszál rajta)

Ezeken kívül néha külügyi diplomataként funkcionálok, mikor sűrű exkuzálásokat követően igyekszem valami barátságos törlesztőrészletet kialkudni a külföldi behajtóknál. Mert fizetési felszólítás jön onnan is rendesen.

Ez természetesen nem akadályozza meg őket abban, hogy külhonban végezzék a nyaralást, amit természetesen én szerveztem le egy másik idegennyelven, és aminek a költségére a fizikai dolgozókkal való kitolás árán tettek szert.

Ha maradok, és ez az, amit kurvára nem szeretnék, akkor hamarosan a munkaügy rejtelmeiben is meg kell merülnöm, mert a kollegina kis szabira vonul. (félreértés ne essék, nem sajnálom tőle, mert nagyon is megérdemli, sőt.)

Ja igen, és a főnök még azt is szeretné, hogy dobjak össze egy weboldalt a cégnek.

Szívesen az orra alá dörgöltem volna, hogy tök felesleges, mert mire időm lenne rá, ő addigra hatszor tönkremegy, mint már annyiszor.

Persze ezt is utólag tudtam meg, és meg kell mondjam, nem volt kicsi az én döbbenetem, mikor rájöttem kinél is dolgozgatok rettenetesen feketén.

A fentiekből szerintem tökéletesen látszik, hogy valóban ki vannak használva a képességeim.

Mondta is a kolleganő, hogy milyen jól jártak velem Palikáék (a nevet természetesen megváltoztattam).

Nos, erre én is csak bólogatni tudtam, mert valóban, tökéletesen kihasználják a belőlem kiaknázható potenciált, tehát akár szívfájdalom nélkül bejelenthetnének 8 órában, mert már ezalatt a szűk 3 hónap alatt is sokszorosan megtakarítottam nekik azt a pénzt, amibe kerülnék.

És kihasználják a nyomorúságomat is, hogy kénytelen vagyok még ilyen feltételekkel is, ilyen körülmények között is dolgozni. (azt inkább meg sem mondom, hogy a fent felsoroltakat mennyiért csinálom)

Mert függetlenül attól, hogy simán átviszem a lécet szinte bárhol, ahova csak sikerül bejutnom, ez kb. senkit sem érdekel.

De most komolyan. Az ember azt hinné, hogy ha egy munkáltató talál egy hozzám hasonló hülyét - aki kihívásnak tekint minden feladatot és addig nem nyugszik, míg meg nem csinálja, akkor is, ha életében nem találkozott még hasonló feladvánnyal - akkor igyekszik megtartani kézzel-lábbal-szerződéssel.

Ehelyett ők ezerrel győzködnek, hogy mennyivel jobb nekem, ha még maradok segélyen, és akkor kétfelől kapom a pénzt. (nem a győzködésük miatt nem mondtam le a munkanélküli státuszomról, de kérlek, ezért ne kövezzetek meg)

És a szolgálati időmmel mi lesz, te nagyon állat? Komolyan azt hiszed, hogy a kétfelől „ömlő” pénzzel én bentebb vagyok egy lépéssel is?!

A szolgálati időm nem gyűlik, és egy rohadt hitelt nem tudok felvenni. Tényleg, de jó nekem!

És van még valami, amit nem értek.

Ezek tényleg azt hiszik, hogy nem pattanok meg szívfájdalom nélkül, ha kapok egy tisztességes ajánlatot?!

Megtehetem, hiszen nem köt semmi. Simán leléphetek, ha az egyik reggeli állásböngészés alkalmával végre rám mosolyog a szerencse. Mert miért ne mosolyoghatna?

És meg is fogom tenni.

Ők meg fulladjanak bele a fizetési felszólításokba. Igazából én őszintén csodálom, hogy még van aki szóba áll velük.