Visszajelzés

Hát-hát-hát...

Tudom, háttal, hassal nem kezdünk mondatot. Éssel sem. Engem meg nagyon nem tud zörgetni.

Két hét zizegés és reménykedés után valójában már semmi sem tud zörgetni, a megpályázott munka sem.

Két hétig egy megveszekedett mukkot nem hallottam felőlük.

Eleinte csak azon morgolódtam, hogy vajon meddig tarthat nekik megálmodni, hogy hívjanak-e következő körre vagy sem.

Aztán már azon is, hogy milyen ökörség ez a több körös internyúzatás.

De most komolyan!

Kedves hr-esek, jobb kacsót a szívre és úgy válaszolgassatok az alábbi kérdésekre. Én meg próbálok a józan ésszel (de a ti agyatokkal) gondolkozni ugyanezen témában. Tehát:

Egy adott munkakörre keresek embert?

Elvileg igen.

Találtam ilyen kompetenciákkal rendelkező embert / embereket?

Ja, jelentkezett pár (száz... na jó, ez spec munkakör, annyi talán nem)

Átolvastam alaposan az önéletrajzukat?

Erre már nem merném a nyakamat tenni, lásd előző bejegyzések.

Namármost valami alapján mégiscsak behívom a delikvenseket, ha másért nem, hát azért, mert félreolvastam valamit (tudom, egyszer a májam fog elvinni, az a rossz, az)

A főnökség elméletileg azért alkalmaz hr-est, hogy ezt a válogatást elvégezze, és optimális esetben el is hiszik neki, hogy képes elvégezni a feladatot, elvégre ebből diplomázott.

Ergo már azt nem értem, hogy miért kéne egy totál felesleges kört lefutni a főmuftival.

Ha nem vagyok neki elég szimpatikus, akkor cseszhetem a végzettségemet, vagy mi?

Ha már főnök, akkor szinte az egyetlen, aki velem kapcsolatban érintett, az a részlegvezető.

Tehát Béláim, gondolkodjunk!

Azt hiszem bennem lehet a hiba, mert én ikszedjére is ugyanarra a megoldásra jutok:

Egyetlen találkozás alkalmával le lehetne tudni az összes tiszteletkört.

Csakhogy ahhoz tisztességesen végig kéne mazsolázni a beérkezett „pályaműveket”, hogy tényleg csak olyan emberek kerüljenek a nyúzatásra, akik minden szempontból, de még árnyékban is megfelelnek a betöltendő munkakörre.

A többinek nyugodtan mehet egy „sorry” és merem borítékolni, hogy értékelnék a gesztust.

Ha ez megvolt, a rostán maradt emberkéket be lehet hívni személyesen, és rövid csevegés után, amikor a személyiségéről már nagyjából képet kaptak (teljesre hiába is utaznak, ahhoz évek kellenek) , akkor elé lehet tolni egy a leendő feladatkörébe vágó feladatot, hogy meg lehet oldani. (esetemben ültessenek gép elé és had szóljon a parancssor)

Ott, azon melegében kiderül, hogy mennyi volt az önéletrajzban kozmetika és mennyi a valóság.

Ja és felesleges ez a baromkodás a fizetési igénnyel. Most akkor tudják mennyit szoktak fizetni, vagy nem tudják?!

Ha alkalmazzák, úgyis kiderül már az első hónap után, hogy mennyit keresnek a többiek, az újoncnak meg honnan kéne tudnia, hogy annál a cégnél mennyit ér az ő tudása.

Vagy talán titok?

Mert ha igen, akkor ez duplán röhejes. Elvégre a már állományban lévő dolgozók is meg tudják szellőztetni, hogy mennyit keresnek, szóval nem mindegy, ha eggyel többen tudják mennyi az annyi?

Nos, amint az a fenti levezetésből is jól látszik (azon kívül, hogy nem először gondolom ezt végig), hogy egy találkozó több, mint elég.

Az érintett személyek „szembesülnek”, a tudás megmérettetik, a döntéshez megvannak az információk, a nagyfőnökök meg úgyis azt választják, akire a részlegvezető rábólint.

Szerintem.

Ami a fentiek helyett velem történt:

Két hét várakozás után jött egy e-mail, miszerint saaaajnos nem nyertem, mert nincs elég szakmai tapasztalatom.

Mondjuk ez az önéletrajzból is kiderülhetett volna, ha rendesen végigolvassák.

Sőt, jeleztem is, hogy annyi gyakorlatom van, amennyit a képzésen szereztem (és meg kell mondjam, hogy az nem kevés).

Tehát csak raboltuk egymás drága idejét, és ismét feleslegesen kekszeltem két hétig.

És ezt megtakaríthatták volna nekem, ha képesek lennének értelmezni azt, amit olvasnak. (hogy miért mindig ide lyukadok ki...? Talán mert túl sokat szívtam már pont ezen hiányosság miatt)

Ráadásul kezdem azt érezni, hogy ezzel a képzéssel már megint adtam a szarnak egy pofont.

Ha még emlékszünk: gyakorlat nélkül nincs munka, ha nem vesznek fel, nem lesz gyakorlatom, a kígyó a farkába harapott.

Én meg azt miskárolnám ki, aki ezt a birka több körös módszert kitalálta.