Az előző posztban annyira a házakra voltam fixálva, hogy teljesen kiment a fejemből az emberi tényező.
Ezt szégyellem is, hisz velük kellett volna kezdjem.
Merthogy itt kérem emberekkel, sőt, EMBEREKKEL vagyok körülvéve.
Igen, így nagybetűsen.
A munkatársak folyamatosan érdeklődnek, hogy találtam-e már megfelelő hédert, és ugyanilyen folyamatosan bombáznak infóval a környékükön felszabaduló házakról, lakásokról.
Hasonló vehemenciával tájékoztatnak a saját gyerekeik/ismerőseik gyerekeinek iskoláiról, nehogy már iskola nélkül maradjon a hozzám hamarosan csatlakozó sajátom, és felajánlják, hogy jártukban-keltükben beszerzik a zeneiskolák telefonszámait, e-mail címét, ismertetőjét, egyéb miegymását.
Lassan azt is kívülről fújom, hogy ki mennyi rentet fizet és mennyi az átlag rezsi, és rajtuk keresztül szinte már az összes ingatlanközvetítő ügynökséget lekádereztem.
Az autóval rendelkező kollegák pedig nagyjából kivétel nélkül felajánlották, hogy segítenek a költözésnél.
A helyi személyzetis - azon kívül, hogy sűrűn rugdosta a head office-ban leledző személyzetiseket, hogy írnák át már végre valahára a jelenlegi címemet - első szóra előkereste a főfő HR-es minden létező elérhetőségét, ha netán valamelyik ügynökségnek szüksége lenne rá a lecsekkolásomhoz.
A hab a tortán a supervisor volt.
Az egyik ügynökség ugyanis a közvetlen főnökömmel is szeretne kontaktálni, ezért Craig super elé járultam és megkérdeztem, hogy megadhatom-e a számát, ha szükség lenne rá.
Azonnal rábólintott, hogy persze, mi sem természetesebb, sőt a mobilszámát adjam meg, hogy biztosan megtalálják.
Bár nem minden fenékig tejfel, nem tudok elég hálás lenni azért, hogy velük dolgozhatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése