2011. augusztus 3., szerda

Vegyesvágott à la szerda

Először is, jelentem : megtört a jég! Még ha kényszerűségből is.

Bármennyire igyekezett, ma már nem nézhetett levegőnek.
Ugyanis nem tud térképet olvasni... ellentétben velem.

És tudom, megígértem, hogy többet nem segítek neki, de valójában nem is tettem, én a többieket nem akartam szivatni feleslegesen.
Mondjuk éppen megérdemelték volna a térkép-értelmezés közben a főnök háta mögött elkövetett vigyorgásukért meg a beszédes pillantásaikért... de végül is mindannyian jól szórakoztunk.

Aztán a nap végén még egyszer megkuncogtatott minket.
Az ominózus eset előttig a mai (nem éppen telephely-közeli) műveleti területről rajtam és munkavezető úron kívül mindenki busszal lopakodott vissza a városközpontig és csak onnan indult a séta.
Nekem nincs bérletem és különben sem bírom a buszt, így kettecskén sétafikáltunk el a találkozási csomópontig. Legalábbis eddig ez volt a felállás.
Nos, mára úgy gondolhatta, hogy már túl sokat "konfrontálódott" velem, és addig-addig győzködte a buszos bagázst, míg nem sikerült még egy embert sétára dumálnia...
Most őszintén: lehet ezt röhögés nélkül kibírni?
Nekem mindenesetre nem sikerült, és szerintem a többieknek sem.

Hát na! A pasik valamiért mindig be voltak/vannak tőlem szarva, pedig egyet sem ettem még meg, sőt velem tényleg csak az nem jön ki, aki nem akar.
A jelen helyzetet meg nem is én okoztam... Szal tőlem aztán addig pácolódik a saját levében, ameddig neki tetszik.



A mai nap más meglepetést is tartogatott számomra.

Mint "tudjuk", a magánnyugdíj pénztárak mocsok módon eltőzsdézték vénkorunkra félretett petákjainkat.
Nos, az enyémet úgy sikerült eltőzsdézniük, hogy a szinte semmi befizetésem után igen jóképű reálhozamot vágtak hozzám. Ma kaptam meg.
Ahhoz képest, hogy egy fillérre sem számítottam, ez azért nem gyenge.

Ezek után kíváncsi lennék, mi lett volna, ha nem "tőzsdézik el"? XD

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése