2011. augusztus 29., hétfő

Mennyi is az annyi?



Az annyi az egészen pontosan ennyi.

Dióhéjban:
"A teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások bére - attól függően, hogy igényel-e szakképesítést a munkakör betöltése - 57 ezer, illetve 78 ezer forint lesz havonta a Magyar Közlönyben szerdán megjelent szeptember 1-jétől hatályos kormányrendelet szerint." (HR Portal)

Ez így viszont még mindig erősen talányos volt, mert arról ugye nem szólt a fáma, hogy a fenti összegek nettót vagy bruttót takarnak.
A forrás link is csak valószínűsíti, hogy ezek bruttók lehetnek.

Nos, szerintem mindkét összeg arcpirító, hiszen még nettónak is igen sovány 57 rugó 8 órára, nemhogy bruttónak.
Bruttó esetén ugyanis rögtön vegyünk el belőle legalább 10 ezret. 
(Én 6 órára kapok ettől egy nagyon kicsivel többet... egyelőre)

Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy manapság statisztikai okokból kifolyólag ritka a 8 órában foglalkoztatott közmunkás, és ennek megfelelően a 10 ruppóval csökkentett összeget megfelezzük... akkor már érthető, hogy miért is kellett a közmunkás bérezés alsó határát a mostani szoc segély összegére emelni.

Mit ne mondjak, kurvára fogunk örülni, ha ennek a "munkára ösztönző" lépésnek köszönhetően szeptembertől visszanyesnek a pénzünkből.
Mert szerződésünk van ugyan, de hát mennyibe kerül módosítani egyet a szövegen?
Szép kilátások.
Erős a gyanúm, hogy ez legfeljebb bősz káromkodásra fogja ösztönözni a jónépet.


Van a cikknek egy másik momentuma is, ami eléggé elgondolkodtatott.
Azt írják, hogy ha egy feladat ellátásához szakképzettség szükséges, és azzal rendelkezik a közmunkás, akkor 78.000 kemény magyar forint ütheti a markát.
Jobbanmondva annyi, amennyi ebből a summából a levonások után megmarad.

Namármost, a cikk szerint a gyöngyöspatai mintaprogram közmunkásai papíron ennyit kapnak.
Hogy mi a kérdés?

Hát az, hogy mire fel?

Félreértés ne essék, nem sajnálom, de még csak nem is irigylem tőlük. Viszont hiányolom az egyenlő elbírálást.
Mert például mutassanak már abból a bagázsból egy faültető szakembert.
De az is érdekelne, hogy hol lehet ilyen szakképesítést szerezni.


Az már csak hab a tortán, hogy csak az ő esetükben merültek fel azok az embertelen munkakörülmények, amikben mi a kezdetek óta "részesülünk".
Nevezetesen: no védőital, no wc.

Az igazi gond az, hogy ez még mindig csak egyetlen cikk, szemben a nagy rakás közmunkafényező tévériporttal, ahol aztán szó nem eshet arról, hogy pl milyen érzés eü betétet cserélni úgy, hogy közben fütyül az ember segge alatt a szél...


Hogy mennyi az annyi?
Ennyi...
Köszönjük szeretett kormányunknak, és egyúttal kívánok nekik hasonló szép fizetést, meg mindent ami ehhez jár. 
Talán akkor gondolkodóba esnének...




3 megjegyzés:

  1. Kívánhatunk mi nekik akármit, semmi sem fog változni.

    Valamelyik nap olvastam a Blikk-ben - jó, tudom, bulvár, de ha már jár a dédinek, akkor én is bele-bele olvasok -, hogy még honanya a parlamentbű' nem volt ám szülési szabadságon. Valami kiskapu megoldja nekik, hogy annak a sokmindennek, amit kapnak képviselőségük/egyebük alatt, igen komoly százalékát még akkor is megkapják, mikor nem járnak be a pici miatt dolgozni, szavazni...

    Amíg hiába gyűjt össze szorgalmasan az ember több ezer hiteles aláírást, hogy a költségüket megnyirbálja némi népszavazással, és az erre irányuló törekvést egy tollvonással/szóváltoztatással érvényét veszti...
    Na addig itt még csak a kánaán szelét sem fogjuk megérezni.

    Neked van igazad - tudsz nyelvet, menjél próbálj szerencsét. Még mindig megy a drukk rá!

    VálaszTörlés
  2. Így van, percig se legyen semmi Benned, ami az ellen szólna, hogy ne menj. Menj, ami itt folyik... Pont ma reggel hallottam a rádióban, hogy az Országunk nagy kakiban van gazdaságilag, de ennek ellenére tartani akarják az eddig vonalat a fejlődésben. Nos, meddig kell elmenni, hogy észrevegyék mi a rossz? Ez a közmunkásdi is csa lealázás, mert azok, akik segélyezési megélhetők, továbbra is segélyt kapnak munka helyett,küldjék pl az én nagybecsű, kiabáló telekszomszédaimat közmunkára, akik fennhangon kiabálják, hogy ők nem dolgoznak mert segélyből is többet kapnak havonta...

    VálaszTörlés
  3. Már nincsenek illúzióim, ezeket ott fenn a saját zsebükön kívül semmi nem érdekli... márpedig ők már az unokáik nyugdíjáról is gondoskodtak. Most gyűjtenek a dédunokáknak...
    Mert ugye vannak az egyenlők meg a még egyenlőbbek, akik mindent megtehetnek.

    Úgyhogy megyek, mert itt egyre kevésbé látok jövőt. :S

    De hogy a visszájára fordítsam a kérdést:
    Meddig kell még elmenniük, hogy az emberek végre összefogjanak és elzavarják őket oda, ahova valók?

    VálaszTörlés