A hírlevél, amiről most szót ejtek, speciális fajta, álláskeresőknek küldözgetik a különféle állásportálokról.
S hogy mire jó?
Leginkább arra, hogy elszálljon tőle az agyam.
Ezen kívül tökéletes még arra is, hogy erősítse a csuklómat meg a mutatóujjamat, amikor megnyitom a mailt.
Más, gyakorlati haszna (ok, nem káromkodok) nincs.
Mert nem és nem élvezem a kétnaponta postázott, utolsó ékezetig megegyező álláslistát.
Azt sem, hogy minden igyekezetem ellenére szinte csak és kizárólag a (edény)sales - biztosításos házalós - call centeres szentháromsághoz tartozó ajánlatokkal fossák tele a fiókomat. (többször kinyilvánított hő óhajom dacára!)
És főleg azt rühellem, ha véletlenül sikerül eltalálniuk az általam megadott szűrési feltételeknek megfelelő pozíciót... ámde a hirdetés valamiért már jelleggel, visszamenőlegesen sem található az adatbázisukban.
Halk kérdés: és ezért még fizet is nekik valaki? Valószínűleg, mert semmiből aligha tarthatnák fent ezeket a roppant színvonalas álláskereső portáloknak gúnyolt izéket.
Na de vissza a fősodorba.
Tökre meg is lepődtem, mikor a napokban újítást tapasztaltam.
Újabban ugyanis olyan álláshirdetéseket is kapok, amik az ország hozzám képest túlsó végén találhatóak.
Ez nagyszerűen összecseng azzal a tendenciával, amit a különféle hivatalos meg nem hivatalos személyektől kapok, mint iránymutatást/javaslatot/jótanácsot.
A blogom alapján úgy tűnhet, mintha tökre meg lennék elégedve a jó zsíros kis "állásommal" és ide szeretném bebetonozni magam nyugdíjig.
Nos, ez nem így van.
Az álláskeresés közmunkás kalandjaim közepette is teljes erőbedobással folyik.
Ezért is kaphatok olyan tanácsokat - kéretlenül, naná -, miszerint "a Dunántúlon most micsoda beruházások vannak, miért nem megyek oda?"
És ezt baromi komolyan adják elő, mint világmegváltó megoldást.
Well, kit szóban, kit írásban küldök el ezért a halál faxára azon melegében.
És kivétel nélkül mindegyik lába alól ki tudom húzni a talajt, amiről oly magabiztosan osztogatja az észt.
Mert oszt mégis hogy a fenébe jutok én el egy dunántúli állásinterjúra?
Vonatra ülök? Okos.
És ugyan miből fizetem ki a vonatjegyet?
Netán abból a hatalmas összegből, amit munkabér gyanánt vágnak hozzám?
Hát ja, futná rá. Vonatjegyre oda-vissza, és úgy kb semmi többre abban a hónapban.
És akkor még az sem biztos, hogy én leszek a befutó.
Persze ha behívnak egyáltalán. A hülyének is megéri, nemde?
De ha valaki tud olyan céget, aki állja az útiköltséget, az ne fogja vissza magát, szóljon, értesítsen, sikítson, integessen, rúgjon seggbe, vágjon állon.
Azt viszont én verem fejbe, aki a *abillal (juszt se reklámozom őket) meg az ehhez hasonlókkal jön, mert ha már külön kell élnem a gyerekemtől, akkor legalább érje meg anyagilag. (ha egyedül lennék már rég rámozdultam volna)
Egy szó mint száz, azt hiszem leiratkozom az állásértesítőkről, mert baromi unalmas ezredjére is ugyanazt olvasni.
A másik féle állásportálos hírlevélről pedig holnap mesélek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése