Mert ez már nem simán több a sokknál, hanem egyenesen mindennek a teteje.
Kedvenc munkavezetőnknek nincs több húzása, ha csak még egyszer megengedi magának azt a minősíthetetlen hangnemet, amit lassan egy hónapja tűrtünk, akkor a cégtől fegyelmivel is el lehet ám menni.
Tudom, mi vagyunk a hülyék, de nem hittük, hogy idáig fajulhat a dolog, ha ráhagyjuk a baromságait.
Sajnos úgy voltunk vele, hogy ne szólj szám, nem fáj fejem.
De az aljas féreg ezt úgy vette, hogy hallgatás beleegyezés és egyre jobban elszállt vele a ló.
Eljutottunk odáig, hogy gyomorgörccsel járunk be dolgozni, mert ki tudja éppen mibe köt bele és kinek szól be.
Csak tudnám, hogy ha ennyire nem állhat minket, akkor minek sírta vissza magának a brigádot?!
Nos amikor egyik (jobbanmondva az egyetlen) problémás munkatársunk viselt dolgai miatt simán lealkoholistázta a brigád maradék részét, majd a jelenlegi kellemes hőségben egyfolytában kizavart bennünket a tűző napra dolgozni (mert szerinte az egész város csak és kizárólag utána és a hozzá rendelt brigádok után leselkedik és árulkodik) és gennyes célzásokat tett, hogy alig csináltunk aznap valamit, kiverte a biztosítékot párunknál.
Világos lett számunkra, hogy az egész cégnél valójában ő az egyetlen, aki nem vesz bennünket emberszámba.
Megbeszélni vele bármit reménytelen, mert leordít, elvégre ő a főnök.
Egyikőnk panaszt tett rá. Mindegy melyikőnk, mert bármelyikünk megtette volna, csak neki volt érkezése.
A gennyládának nem árulták el, hogy ki volt az, viszont lebaszták, így aztán reggel kollektívan nézett bennünket levegőnek és olyan kimért volt velünk, mint 10 deka párizsi.
Kíváncsi voltam meddig bírja.
Vízosztásig ment neki.
Kikérte magának, hogy munkafelügyelő létére ő hozzon vizet a munkásoknak...
Lefordítom:
Képes volt sajnálni a vizet attól, aki ebben a hőségben örül, hogy él, ezért nem gyalogolt el a vízosztó helyig, és ezek után volt olyan "szemtelen" kérni attól, akinek őmunkafelügyelősége méltóztatott vizet celebrálni.
A másiknak azért fáradt el vízért, mert előtte tőle kunyerált, mikor őbaromságáé elkopott. De az nem baj...
Nem mellesleg még jó, hogy eszembe jutott, hova szokták vinni a céges vizet, különben szomjan maradtunk volna mind.
Holott ezt neki kéne tudni.
És innentől nem volt megállás (szebbnél szebb szavait nem idézném) egészen addig, míg fel nem vettem a kesztyűt, és le nem torkoltam, miszerint ideje lenne visszábbvenni az arcából és befejezni a hernyóskodást.
Rögtön megkaptam, hogy ő nem hozzám beszélt, mire közöltem vele, hogy mindegy melyikünkkel beszél nyomdafestéket nem tűrő stílusban, az olyan, mintha velem beszélne, úgyhogy befejezhetné végre.
Erre ő megfenyegetett, hogy ennek még nincs vége.
Hát mondom, oké, állok elébe, az én lelkiismeretem tiszta.
Ez után valahogy mégis elcsendesedett.
Talán eszébe jutott, hogy fegyelmivel is el lehet menni a cégtől, és hogy nem feltétlenül ő van nyerő pozícióban. Főleg hogy nem mi voltunk az elsők akik panaszkodtak rá...
Mindenesetre hamarosan elválik mi lesz a sorsa.
Eddig azt hitte, hogy csak az idősebbek vannak a ringben, meglátjuk mit lép arra, hogy én is beszálltam a játékba.
szerintem meg kérdezzed meg tőle bizalmas hangon, hogy a lába közötti méret hiánya okozza é nála eme kisebbségi szindrómát, melyben ugatva próbál nagyobbnak tűnni. amúgy meg maga alatt vágja a fát, pont azt teszi amitől a legjobban fél...
VálaszTörlésnem érdekel mi okoz nála mit és már egyébként sem tárgyalok vele, nem is szólok hozzá a szükségesnél többet
VálaszTörlésmost úgy látszik felfogta, hogy ő jár szarabbul ha sokat ugrál, a maradék bő fél hónapjára már így is maradhatna, de nincs számára több pardon, az első beszólásnál megyünk az igazgatóhoz
ennyi