Öri hari (?)

Ma egy szót sem szólt hozzám, tán még nem is köszönt, és a szemembe sem mer nézni.

Nem röhejes ez egy kicsit egy meglett férfitól?

Pedig azt hinné az ember, hogy ennyi idős korukra talán benő a fejük lágya, de a jelek szerint nem.

Gondolom egyértelmű, hogy a tegnapi eset utóéletéről van szó.

Röviden összefoglalva ő volt a bunkó és naná, hogy neki áll feljebb.

Már reggeli eligazításkor levegőnek nézett, holott előtte mindig engem talált meg, sőt kénytelen-kelletlen már bele is törődtem a brigádvezető cseppet sem áhított szerepébe.

Terepen úgy került, mint a leprást, de a többiekkel sem igazán találta a hangot, mert vagy piszok szarul próbált jópofizni, vagy belekötött még az élő fába is.

Innen már sejtettük, hogy csodás napunk lesz. :D

És a szitu netovábbja:

Vazze, üzengetett, mint a Harry Potter negyedik részében Ron. Csak rövidebb volt a "riadólánc".

Magyarán, hozzám közvetlenül továbbra sem szólt, helyette a többiekkel üzengette meg, hogy mit kéne csináljak... Meg igyekezett úgy beszélni, hogy amit a kolleganőknek mond, azt lehetőleg én is halljam.

Hát én nem hallottam meg.

Ha akar valamit tőlem, azt a szemembe lesz szíves.

Úgyhogy ahogy egyre jobban belegabalyodott a saját hálójába, úgy vált a szememben egyre nevetségesebbé.

Íme a felelősségteljes férfi és középvezető, még ha közmunkás is:

Uralkodni nem tud magán, a tetteiért felelősséget nem vállal, bocsánatot nem tud kérni, és a miatta kialakult helyzetet sem tudja megfelelően kezelni, ami által közröhej tárgya lesz.

Ugyanis a sokadik üzenetnél már a többiek sem bírták röhögés nélkül.

De mindig szépen megvártuk míg arrébb megy, és csak utána eresztettük ki a hangunkat.

Most komolyan, mi mást lehet még egy ilyen semmirevaló macskajancsival csinálni?

Mert hogy én nem fogom megtenni az első lépést, az olyan biztos, mint ahogy itt ülök most és írom ezt a bejegyzést.

Az pedig nagyon nem tud zörgetni, hogy miért húzta fel magát tegnap ennyire. 

Ez, tetszik-nem tetszik, egy munkahely, a magánéleti problémákat nem hozom ide, az ittenieket nem viszem haza, de nem is a dolgozón verem le, akinek semmi köze az egészhez.

Azért vagyunk emberek, mert (elviekben) tudunk uralkodni magunkon.

Ideje felnőni a feladathoz.