Nos, a múlt hét durván a padlóhoz kent, de azért csak összeszedtem magam.
És most ünnepélyesen leteszem a nagyesküt, hogy a jövő héttől következetesen megtartom azt a bizonyos 3 lépés távolságot, méghozzá a saját jól felfogott érdekemben.
Bár a múlt heti pokoljárásomban én is ludas voltam, de utólag kiderült, hogy a boss által kijelölt út alapban nem is volt járható. Ettől függetlenül nem keresgélek mentséget a magam számára, vállaltam a felelősséget, és levontam a tanulságot.
A 3 lépés távolság egyébként nem csak arra való, hogy a heti meló után ne agonizáljuk át a hétvégét. Ebből az egészséges távolságból (egy nagy lélegzetvétel után) kitűnő rálátás nyílik a dolgokra, szituációkra, történésekre is.
Ebből kifolyólag egyetlen észrevétel erejéig még visszatérnék a Gorilla Guruhoz:
Ha olyan tuti, atombiztos és ténylegesen működő ez a cucc, akkor miért nem akkor kér érte pénzt a gazdája, miután a delikvens ténylegesen munkát talált a segítségével?
Hát ennyit erről.
Persze a hét- és hóvégi lazításban nem csak ez járt a fejemben.
Hanem pl az is, hogy miért pont az „álommelótól” ver ki a víz bő patakokban, azon túl, hogy nem érek nekik annyit, hogy tisztességesen bejelentsenek?
Dolgoztam már pár helyen, sokszor ettől lényegesen alacsonyabb pozícióban, sőt rosszabb körülmények és nem éppen jellemóriás munkatársak között.
Takarítottam irodát, szállodát, töltöttem árut multinál, közcélúztam (és véletlenül pont egy baromi jó helyre küldtek), dolgoztam úgy, hogy reggel 8-ra mentem, és este 11-kor talán már otthon voltam (amúgy ezt speciel imádtam, mivel akkoriban nem volt még se kutyám, se macskám, se jobb dolgom :D), diákmunkáztam gyárban, mezőgazdaságban, hordtam ki újságot és „fagyiztam” is.
De soha, sehol nem éreztem még ennyire szarul magam, hogy más se jár a fejemben, csak a „szabadulás”.
Szóval, miért pont ezzel van bajom?
Hogy tárgyilagos tudjak maradni (3 lépés távolság), pontokba szedtem az izzasztó faktorokat.
1.) OK, mégsem bírok eltekinteni a feketézéstől.
Lehet, hogy túl büszke vagyok, de igenis azt vártam volna, hogy ők hozakodjanak elő a bejelentéssel, és azt ne nekem kelljen megpendítenem. Utána pedig ne kapjak ultimátumot, miszerint a hétvégén aludjak rá egyet, és döntsem el én, hogy bejelentsenek, vagy megyek szoc segélyre, és akkor továbbra is két helyről kapom a pénzt. Kedves célzás, ugye?
Nos, aludtam rá, hármat is, és úgy döntöttem, hogy lófax a seggükbe.
Decembertől még a munkaügyet is be kéne vállalnom, természetesen változatlan „fizetésért”, ők meg annyi fáradságot nem vesznek, hogy legálissá tegyék viszonyunkat? Hát akkor egyék meg, amit főztek.
Tehát, ha jövendőbeli RÁT-osként kiközvetítenek valahova, akkor megyek, köd előttem, köd utánam.
A kedves főnökné asszony arcáról azért szívesen letöröltem volna a fölényes mosolyt, mikor közöltem vele döntésemet, hogy még legalább egy hónapig illegálkodnék.
Neki szilárd meggyőződése, hogy a pénz miatt csinálom.
Örömmel közöltem volna vele, hogy drágaság, lehet, hogy a te agyad csak a pénz körül forog... én egyszerűen csak nem tervezem, hogy a szükségesnél több időt töltsek az „alkalmazásotokban”, utána meg nem szeretnék a papírjaimért könyörögni, ha a - remélhetőleg nagyon közeli - jövőben jobb munkahelyet találnék.
Nem mellesleg én megtanultam beosztani a sokkal, de sokkal kevesebbet is, olyan összegeket, amiknek te csak a hallatán bekómáznál. Szóval kettőnk közül valszeg te őrülnél meg hamarabb a pénztelenségtől, és az öngyilkosság szele is téged legyezgetne sűrűbben.
Mert én harcosnak születtem, te meg lúzernek, attól függetlenül, hogy most éppen neked jobb.
2.) Hülyét kapok a káosztól.
Semminek nincs normális rendszere, ha próbálnék belevinni, azt max egy napig tűrik, utána megy minden úgy tovább, ahogy volt. Iktatókönyvben napokig gyűlik a posta, és hiába figyelmeztetem őket egy-egy neccesebb-határidősebb jóságra.
Néha már azt sem tudom, hol áll a fejem. Hát még mikor olyan szövegeket kéne értelmeznem, amiből csak a kötőszavakat értem.
3.) A tököm tele van a fizetési felszólításokkal.
Az én józan paraszti eszemmel egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy miért megy valaki nyaralni, dőzsölni, drága ajándékokat venni addig, míg a számlái nincsenek kifizetve.
Ja és utána miért van felháborodva, ha fiz felszólító levelekkel bombázzák?
És ezek után még van képe válaszként, magas lóról kinyilatkoztatni, hogy neki mikor és hogyan van kedve fizetni az igénybe vett szolgáltatásért, bármiért. A pofám leszakad.
4.) Unom a külföldi ügyeiket.
Sőt, nyugodtan vehetném őket külföldi saraknak. Az itthoni nemfizetések után úgy döntöttek, hogy kiviszik, ami még megmaradt, és ott kezdenek új életet, új vállalkozást.
Csakhogy ezt a mentalitást odakint sem díjazták. Erre gyorsan onnan is kereket oldottak.
Azt hitték, hogy az EU-ban még el tudnak bújni a kötelezettségeik elől... De megtalálták őket. Ezért aztán csőstül jönnek a levelek a behajtóktól. Amint egy ügyet letisztázok, jön a következő bukta eredménye.
Az embernek olyan érzése van, hogy ennek a büdös életben nem ér a végére.
5.) A belföldi ügyeiket is unom.
Azt, hogy mindenkit ott vernek át, ahol nem szégyellnek.
Azt, hogy nekik minden ingyen kéne és személyes sértésnek veszik, ha valaki ennek ellentmond, netán egyenesen elküldi őket a picsába. (ilyenkor úgy el tud tölteni a boldogság, hogy azért van még igazság a földön)
Azt, hogy minősíthetetlen munkát végeznek/végeztetnek, és nekik áll feljebb, ha számon kérik rajtuk, beperelik őket.
Azt, hogy elvállalnak egy munkát X összegért, és a végére már a pótmunkák költségei ötször meghaladják az eredeti díjat.
És amit a legjobban sérelmezek: ezek után még mindig van, aki szóba áll velük.
Persze miért ne állnának szóba, ha egyszer az igen tisztelt cégbíróság, vagy tudomisén ki felelős ezért, még mindig engedi, hogy ilyen emberek vállalkozást alapíthassanak.
Én a közelébe se engedném többet vállalkozásnak azt, aki több, mint két vállalkozást már sikeresen csődbe vitt, a következmények elől meg külföldre lógott.
De basszus, az ilyenek mindig találnak maguknak olyan hülyét, aki a nevét (sőt olykor a pénzét is) adja ehhez.
Meg olyan hülyét is, mint én.
Egy szó mint száz: mielőtt valahova dolgozni mész, nagyon csekkold le a hátterét. Még az se legyen garancia, hogy egy ismerős ajánlotta.
Bizony, idáig is eljutottunk!
Nem azért kell ellenőrizni a céget, hogy tudd kinek kell csontig benyalni, ha ott akarsz dolgozni.
Hanem azért, hogy ne egy ilyen bandánál köss ki, mint én.
