Hálaadás

Tudom, kicsit idétlen cím, valszeg mindenkinek rögtön az amerikai felhajtás villan be róla.

Nos, ez  ma egy egészen másféle hálaadás lesz, olyan köszönetféle. 

Szóval a közhasznúzás köztudottan egy közutálatnak örvendő közfoglalkoztatási forma, amit sajnos elég sokan szégyellnek, szerintem helytelenül, de lelkük rajta.

A mi telephelyünkön akad pár olyan emberke, aki számomra érthetetlen okból erősen túlzásba viszi ezt a szégyellést.

Olyannyira, hogy még a nyári melegben is orrig felhúzott garbót visel napszemüveggel és bazi nagy ellenzős baseball sapperral, van, aki könnyítésként maszk, kendő mögé rejti az arcát.

Eleinte azt hittem nap- vagy más allergia miatt, de aztán a csoporttársaik megsúgták, hogy erről szó sincs, ők egész egyszerűen szégyellik, hogy az utcán dolgoznak és tök ciki lenne, ha meglátná őket egy ismerős, mert mit szólna... ?!

Mikor ilyeneket hallok, én kicsit elborzadok.

Hogyhogy "mit szólna"?!

Ha engem emiatt bármelyik ismerősöm megszólna, ha elfordulna tőlem azt utcán csak azért, mert sárga mellény virít rajtam, azzal a büdös életben többet nem állnék szóba, mert az ilyen ismerős nem érdemli meg, hogy a "barátom"/ ismerősöm legyen.

Mert az ilyen sosem volt barát, ha épp a kritikus helyzetben fordul el tőlem.

Úgyhogy mikor ilyeneket hallok, akkor engem a borzongás után végtelen hála és szeretet melenget meg belülről.

Mert az én ismerőseim közül még egy sem fordult el tőlem a sárga mellényem miatt, változatlanul messziről köszönnek rám ahányszor csak meglátnak, és ha idejük / időm engedi, még beszélünk is pár szót.

Sőt páran már meg is könnyezték nem éppen hálás sorsomat, a végén még én nevettettem meg őket, hogy oda se neki, csalánba nem üt ménkű!

Egyszóval most Nekik és Értük adok hálát annak, akit illet.

Hálás vagyok, hogy nem kellett csalódnom Bennük.

Hálás vagyok az együttérzésükért, a támogatásukért, a segítségükért.

Hálás vagyok a szeretetükért.

Köszönöm a biztató mosolyaikat és a kedves szavaikat.

Köszönöm, hogy nem szégyellnek és nem "tök ciki" vállalni az ismeretségünket ország-világ előtt.

Köszönöm a megtiszteltetést, hogy a barátotok / ismerősötök lehetek.

Köszönöm, hogy számíthatok rátok.

Köszönöm, hogy vagytok!

Cím nélkül :D

Ma sódert lapátoltam.

Nem, még nem stadiont / víztározót / gátat építettem, csak egy végtelenül hanyag csatornázócég után "rendeztem terepet".

Magyarán eltakarítottam azt a felesleges, ám esztétikailag és fizikailag is eléggé útban lévő építési törmeléket, amit ők úgy otthagytak, mint eb a sza(ha)rát.

Elvégre mit fárassza magát, majd úgyis jön a hülye közmunkás és rendet vág utána.

Az eredmény: csillogóan tiszta parkoló, túlburjánzó flórától simára nyesett padka, tisztességesen felráspolyozott idegek, a környékbelieké, mert a lapát nagyon csúnya hangot ad a betonon tolva, és Michael Jackson (R.I.P.) dizájnban megragasztgatott kezek. Utóbbiak rajtam tekinthetőek meg. 

Asszem kicsit túl intenzíven használtam a munkaeszközt.

Hogy Jacko milyen apropóból dekorálta ki a kezeit, azt nem tudhatom.

De ha ő is lapátolásból kifolyólag, akkor minimum ő ásta ki Neverland alapjait, sk.

Arra viszont már rájöttem, hogy miért volt neki teljesen körbe ragasztva, és hogy miért fehérrel.

A körbe ragasztás azért jó, mert úgy jobban a helyén marad, akkor is, ha netán elázik. Így költséghatékonyabb.

A fehér pedig egyértelmű: szerintem is a mefix ragad a legstabilabban. :D

A Jacko rajongóktól ezúton is elnézést kérek, de miután elkészültem szarrá rongyolódott ujjaim "kipárnázásával" és megtekintettem a végeredményt, rögtön ő ugrott be.

A dalai egyébként nagyon bejövősek.

Június 22. II. rész / 2

Nnna igen, tegnap kicsit már későre járt, mikor a második bejegyzést írtam, és kimaradt ez-az, ezért most, hogy megint elég későre jár (közbejött ez-az, meg egy jó film :D) ezt gyorsan pótlom.

Sajnos a körmondatokkal és az idővel általában hadilábon állok.

Tehát a tegnapi második bejegyzésben a közhasznú munka csodáiról lelkendeztem, és azt hiszem egyetértünk abban, hogy munkát mímelni ott, ahol nincs mit csinálni, az már-már művészet.

Ezen felül az emberek valamely oknál fogva afféle önkéntes szabadcsapatoknak néznek minket.

Érdekes módon ilyenkor még heveny köpködhetnékjüket is képesek visszatartani, és lépten-nyomon megállítanak halasztást nem tűrő problémáikkal, amik finoman szólva is kb a városrendezéshez vagy valami hasonló önkormányzati szervhez tartoz(ná)nak.

Reklamáltak már nálunk a porra, amit befúj a lakásba a szél a túloldalról, és mi erről mikor szándékozunk tenni...

Most komolyan!

Ha engem valami zavar, és nem kell a zavaró tényező kiiktatásához más, mint én valamint egy-két könnyedén beszerezhető szerszám, akkor szépen nekiállok és megcsinálom.

A kedvencem a bácsika volt, aki a billegő járdalapok miatt panaszkodott, éshogy azt mi milyen egyszerűen megcsinálhatnánk azonnal, rögtön fel is vázolta, részletesen, hogy mit és hogyan kellene elkövetnünk, hogy neki ezt az örömet megszerezzük...

Nos aznap történetesen csak seprű, szurkáló és egyetlen egy darab lapát volt nálunk... na nem mintha szándékunkban állt volna azon nyomban teljesíteni az óhajt. Már csak azért sem, mert épp visszafele tartottunk a telephelyre, hogy aláírjuk a jelenlétit és húzzunk haza, mint a vadlibák.

Hát nem csodálatos, hogy egyesek azt hiszik csak füttyentenek egyet és mi már ugrunk is, ingyen és bérmentve?!

Persze az is lehet, hogy már ők is olvasták a 2012-re előirányzott közmunka tervezetet, és úgy gondolják, hogy egy kis stadion-építés mellett/előtt meg se kottyan nekünk egy kis "apró-cseprő" javítgatás, dikicselés.

Sőt, ha kell, házhoz is megyünk.

Ennyi erővel?! Simán! Legfeljebb nem lesz benne sok köszönet. XD

Június 22. II. rész

:D Megint itt.

Ebben a bejegyzésben az munkárúl lesz szó.

Igen, az közhasznú munkárúl, ha már egyszer ezt kell csinálnom.

Hogy kedvenc kormányunk milyen merényletre is készül ellenünk, arról nálam itt már olvashattatok, de már más is sikeresen felfigyelt rá, és ő nem átallott alaposabban utánatúrni. Nekem egyelőre még fontosabb a lelki békém.

A formabontó és zseniális közhasznú foglalkoztatást én élesben, a gyakorlatban tapasztalom. 

És itt bizony mindenki tudja jól, hogy ez nem más, csak alibi foglalkoztatás.

Jó példa erre a minapi "számháború", amit egy zsebkendőnyi területen követett el úgy 6-7 brigád.

A munkafelügyelő kiosztotta a feladatokat a csapatoknak, mi szófogadóan neki is fogtunk a napi tevékenységnek, csakhogy egy idő után arra lettünk figyelmesek, hogy velünk szemben jön egy csoport, naná, hogy a nekünk kijelölt területen.

Majd hirtelen jobbról és balról is becsatlakozott egy bagázs, szintén a nekünk kijelölt utcákat kotorva...

A cérna akkor szakadt el, mikor a hátunk mögött is felbukkant egy brigád, és full vehemenciával takarított... utánunk.

Na ebben a helyzetben az ember legszívesebben úgy a földhöz vágná a kezében lévő szerszámot, hogy csattanjon. (De természetesen nem teszi, mert akkor levonják abból a hatalmas fizetéséből.)

Helyette nekiálltunk olyan utcát keresni, ahol talán még nem járt senki, elvégre ki szeret feleslegesen dolgozni.

Persze, hogy belefutottunk még pár brigádba. Bevallom, egy idő után már nem is számoltuk hány banda van kint.

Ezután már automatikusan tértünk ki egymás útjából, ha valaki szembejött, elegánsan utcát váltottunk.

Mit ne mondjak, aznap a napra lehetett nézni, de az utcákra nem, mert minimum hatszor lettek áttakarítva. Ettől alaposabbak tán csak egy porszívóval lehettünk volna.

A fenti esetből tisztán látszik, hogy valójában senkinek sincs halvány lila gőze se arról, hogy valójában nekünk mit kéne csinálnunk, viszont jól nézünk ki az utcán és a statisztikában egyaránt.

Ja, és hogy teljes legyen a kép...

Aznap sétáltunk visszafele, egy olyan utcán, amit ellepett a szemét és a kosz.

Kérdőre vontuk a munkavezetőt, hogy miért ott kellett megszexuálnunk a legyet egész álló nap, ahol semmi valódi munka nem volt, mikor itt bezzeg bőven lett volna mit csinálni?

Ment a vállvonogatás, hogy hát ez lett megrendelve. De azért majd jelzi a munkaosztogatónak odabent a sokkal kritikusabb területet.

Szerintetek hova nem mentünk másnap?

Hopsz, most látom, hogy közben észrevétlenül átcsúsztam a következő napra, úgyhogy a harmadik részt majd ma délután fogom közzétenni.

Június 22. I. rész

Ez ma egy rendhagyó nap lesz, mert a legutóbbi post óta eltelt időben több nap volt, mint bejegyzés, pedig témában amúgy bővelkedem.

Mivel azonban nem akarnék egy bejegyzésen belül összevissza csapongani, mint egy szédült pillangó, úgy döntöttem, inkább szép sorban sétálok végig az elmúlt napok eseményein.

Tehát következzen az első rész... hogy gyorsan letudjuk a politikai vonatkozásokat.

Emelje fel a kezét, aki szintén hidegrázást kap tőle.

Köszönöm, elég. Főleg belőlük, de nagyon.

A bicska azonnal elsül a zsebemben, mikor végtelenül arrogánsan, lenézően, mi több, sértően viselkednek azokkal, akikkel normális esetben tárgyalni, egyeztetni kéne.

Mindezt úgy, hogy simán lehazudják: szerintük igenis volt egyeztetés.

Tök ciki, hogy a szakszervezetek és egyéb társulások szerint meg nagyon nem.

És az meg már szinte természetes, hogy ha ennek a véleménynek netán még hangot is mernek adni a fent említett szervezetek, akkor naná, hogy a fantasztikus 2/3-nak áll feljebb.

Mondjuk a hangadásnak amúgy sincs túl sok foganatja, ha előtte már simán átverték a "törvénytervezeteket" a szavazósdin. Meg van egy beépített íráskényszeresük is, aki ha papírt lát megvadul és azonnal tollra kap.

Szerencsére az eléggé hatástalan hangadások élvezeti szintjéből mit sem vesz el a "lefutott meccs" fíling.

Nos igen, megcsinálták, lazán megszüntették a korengedményes illetve kedvezményes nyugdíjakat, ezen felül pedig a rokkantnyugdíjasok is mehetnek számolatlanul felülvizsgálatra. (És hogy még mire készülnek, abba jobb bele se gondolni)

Ugyan azzal takaróznak, hogy ez csak a rendvédelmisekre vonatkozik... nem hiszem én el ezeknek már azt sem, amit kérdeznek. (Nem mintha eddig komolyan vettem volna bármilyen ígéretüket.)

Cserébe megkapták a bohócforradalmat, aminek eredményeként egyrészt rajtu(n)k röhögött az egész világ... bár én inkább azt mondanám, hogy velünk (mivel ezen már tényleg csak röhögni lehet, őket pedig körberöhögtetni), másrészt viszont ugyancsak az egész világ el volt ájulva a kreativitásunktól, sőt egyesek felvetették, hogy egyszer ez még tananyag lesz.

Egyszóval sikeresen felhívtuk magunkra a világ figyelmét, ha eddig még nem tettük volna.

Olvasásra ebben a témában ezt ajánlanám, véleményem szerint ebben minden benne van. Nekem átjött az "életérzés".

Tudom, hogy egy ilyen megmozdulás többeknek kényelmetlenséget okozhat, de mielőtt felkapnánk a vizet, gondoljunk arra, hogy ők valójában mi vagyunk, mert ők értünk is csinálják. Vásárra viszik a bőrüket értünk, mindannyiunkért.

És ha most nem "zárunk össze", akkor szabhatjuk...

Drága Hofi, még mindig aktuális... de azt hiszem, hogy ő ennek nagyon nem örül.

Been there, done that

Igen, megvolt.

Jelentem, láttam a két fázisban elsötétülő holdat.

Igaz a második fázisból többet láttam, mint a félárnyékból, mert az ablakból aztán meresztgethettem volna a szemem akármeddig, olyan alacsonyan művelte a fogyatkozás amúgy igen szépséges művészetét a nevezett égi tünemény.

(Na, ez megint egy jó hosszú körmondat lett :D)

Lényeg a lényeg, amikor már nagyon gyanús lett, hogy nagyon nem látok semmit, pedig már javában kéne, és a netes élő közvetítés is becsütörtökölt a rekord igénybevételtől, akkor szedtem a sátorfámat meg a gyereket és felderítő körútra indultunk, hátha felfedezzük saját szeműleg a nagy eseményt.

(Hát na, körmondatokban verhetetlen vagyok :D)

Öt percnyi lázas sétálás után a fák lombjai között végre megpillantottuk a félárnyékot lassan egészen magára öltő égitestet, és villámgyorsan kerestünk magunknak egy jobb megfigyelőállást.

Igyekezetünk meghálálta magát, mert kevéssel a félárnyék "tetőzése" után bónusz látványosságban volt részünk.

Az (általam csak utólag olvasott) előrejelzés szerint az előzetesen meghatározott nyugat - kelet irányban röpke két perc alatt fényesen ragyogva átszelte felettünk az eget a Nemzetközi Űrállomás.

Integettünk neki egyet mielőtt eltűnt kelet felé, aztán a teljes földárnyék beálltáig még maradtunk.

Ezzel a holdfogyatkozással csak annyi baj van, hogy éjszaka tartják, és rohadtul nem hatja meg az sem, hogy nekem másnap dolgozni kellett menni, így az árnyék levonulását kénytelen-kelletlen már a fantáziánkra bíztuk.

Utána két napig fájt a fejem (nem a nézéstől, hanem a hatásától), de nagyon megérte megnézni.

Egy kis más

Mert miért ne használhatnánk ki a kedvező áramlatokat.
Ja, és látványnak sem lesz kutya a holnapi teljes holdfogyatkozás.

Június 15.
Telihold, teljes holdfogyatkozás a Nyilasban

Különleges nap lesz ez a mai, mert nemcsak telihold van, hanem 17 óra 24 perckor elkezdődik a holdfogyatkozás, amit remélhetőleg nem fognak felhők takarni. Gyönyörű lesz a Hold. Vörös árnyalatot ölt, mivel a Föld légköre által megtört napfény egy része a Holdra vetül. Aztán ahogy a Hold fogy, úgy változik a színe, az egész korong 21.22-re sötétül el. Az egész fogyatkozás kb. 5 és fél óráig fog tartani, amelynek a hatását 5 és fél hónapig fogjuk érezni. Ezért amit ezen a napon teszel vagy kezdesz, az a következő 5 és fél hónap alatt érik be, illetve lesznek következményei.

Forrás: Nők Lapja Café

Aki egy kicsit bővebben és más aspektusból szeretne tájékozódni, az olvasgathat itt is.

Itt pedig "élőben" nézheti a neten. 

Ez egy kicsit vicces, hiszen mi lehetne élőbb, mint szabad szemmel figyelni? XD

Te mihez kezdesz neki holnap?

Szép új világ...?

És én még azt reméltem, hogy az agyament ötletelés közben legalább néha tartanak egy kis szünetet.

De nem.

Annyira nem, hogy a heti rovat már nem is lenne elég, naponta több bejegyzést tudnék írni.

Persze ennyire nem fogom elragadtatni magam, sőt igyekszem majd többnyire a munkával kapcsolatos hülyeségeiket kommentálni. 

Félek, még így is bőven lesz mit.

A mai poszt kifejezetten a közmunkás (elnézést, ez valójában közhasznú munkás, csak úgy olyan hosszú) kommandót érinti, az IQ titánok ugyanis elgondolkodtak rajta, hogy hogyan tudnának még az eddiginél is nagyobbat rúgni belénk, minimum úgy, hogy míg élünk megemlegessük.

Emlékszünk még mivel hülyítették a jónépet?

A család mindenek előtt, támogatjuk, vattába csomagoljuk őket, mert jaj, fogy a magyar, bla-bla-bla...

Ehhez képest most olyan nyalánkságok vannak tervben, mint stadionok, víztározók és gátak építésén való részvétel, nem önkéntes alapon, akkor és oda utazással amikor és ahova megszabják, különvonatokkal, konténerfalvakba...

Aki szeretne bővebben informálódni, mert érintett, vagy esélyes, hogy érintett lesz (vagy egyszerűen csak mazochista és vágyik egy lájtosabb idegrohamra), az itt megteheti.

Nos, ami ezt az ötletcunamit illeti, az egy dolog, hogy arról nem szól a fáma, hogy ezért a munkáért ugyan mennyit terveznek fizetni, vagy terveznek-e egyáltalán fizetni érte (bár nagyon remélem, hogy azért az EU ezt már tényleg nem hagyja rá a hiénabandára).

De azért így szétszakítani a családokat azért nem gyengén felháborító.

Én személy szerint leszarom, hogy egyesek lenéznek és szégyellnivalónak találják a helyzetemet és a munkámat.

És a gyerekemmel is megbeszéltem, hogyha emiatt őt bármilyen atrocitás érné ("kedves, értelmes" osztálytársai vannak), szarjon bele nyugodtan ő is, mert ez nem ez én szégyenem, és még kevésbé az Övé.

Vannak azonban akik ezt nagyon mellre tudják szívni, és épp ezért tudnak nagyon "rájukszállni", igen, sajnos ők családilag lesznek "megbélyegezve".

Innen üzenem Nekik, hogy ez a megbélyegzés csak az ő fejükben létezik. 

Amint nem vesznek róla tudomást, és helyette inkább azt tudatosítják, hogy ők mindent megtettek azért, hogy ne így legyen, onnantól kezdve NINCS MIT SZÉGYELLNIÜK!

Mindenesetre egyre kevésbé bírom elhinni, hogy azok odafent nem szorulnak sürgős elmeorvosi ellátásra.

Heti abszurd

... és remélem, hogy nem lesz belőle állandó rovat...

Most egy nagyon intim kérdést fogok feltenni. Én szóltam előre.

Tiszta a bugyid?

És a szekrény amiben tartod?

Ellenőrizhetem?

Hiszitek vagy sem, de ezeket a kedves kérdéseket az arcába kaphatja az, aki segélyért fordul az önkormányzathoz itthon Magyarországon, igaz egyelőre csak néhány helyen.

Röhejes? Nem kicsit.

Megdöbbentő? Eléggé.

Komoly? Bármennyire hihetetlen: az!

Annyira komoly, hogy már gúnynevet is kapott. Bugyivizitnek csúfolják.

És már készülnek is fellépni ellene (bővebben itt), mert ezzel azért jócskán beletipornak az emberek magánszférájába.

Tény, hogy vannak olyan segélyért folyamodók, akiknél a segély feltételekhez kötése javíthat/na az egyén és környezete körülményein.

Értem ez alatt azt, hogy a delikvens igenis tartsa rendben a házát / lakását és annak környékét.

Normális esetben erre való a környezettanulmány (anno volt ilyen, asszem a rendszeres gyermekvédelmi támogatáshoz, leánykori nevén kiegészítő családi pótlékhoz) , talán segélyezés esetén is be lehetne vezetni (jelentem alássan, most "teremtettem" munkahelyet pár száz szoc munkásnak), és nem lenne az sem ördögtől való, ha a segélyezéshez támasztott feltételeket ésszerű időközönként nyomon követnék.

De a fehérneműs szekrényben turkálni azért mégiscsak több a soknál.

Jó hogy nem rögtön a kérelem benyújtásakor akarják láttamozni a pendelyt, hogy akkurátusan kipipálhassák a "csatolandó" igazolások listáján.

Most komolyan emberek: MI FOLYIK ITT?!

Mindenki meghülyült már teljesen "odafent"?

C'est la vie...

A helyzet az, hogy a tegnapi vizes cipős kirándulást nem kizárólag a főnökségnek köszönhetjük.

Bizonyos madárkák elcsiripelték, hogy az önkormányzatnál egyesek nagyon nem szenvedhetnek minket, és akad pár aktatologató gennyláda, aki napi 8 órában azon rugózik, hogy miként tehetné még "élvezetesebbé" számunkra  a közmunkával eltöltött időt addig is, míg ki nem találják a magasabb fórumokon, hogyan legalizálják újra a gázkamrákat.

Morbid vagyok?

Valszeg bárki az lenne a helyemben a tegnapi dunsztkötésben gyaloglás után.

Nos tegnap a fent körülírt jellemóriások közül egy, vagy akár több is (erről nem csiripelt a madár), a kényelmes, száraz, tökéletesen szigetelt és klimatizált irodájában csücsülve félrehúzta a függönyt, kitekintett az ablakon, és kb utasításba adta, hogy a közmunkásoknak márpedig kint a helyük az utcán, elvégre azért fizetik a mocskos bandát.

Ettől függetlenül továbbra sem vonom vissza a főnökség általam eszközölt szóbeli inzultálását (magyarul:szidtam őket, mint a bokrot... és különben is örüljenek, hogy az inzultálás nem fizikailag történt, lapátnyéllel, hátulról-alulról), mert ha már egyszer elvállalódott az igazgatói pozíció, akkor szerintem kutya kötelessége lenne minket képviselnie, kiállni mellettünk... 

... és kedvesen, de visszautasíthatatlanul felajánlani a nevezett egysejtűeknek azt a túrát, amiben az ő szeszélyeik miatt volt részünk.

Csak hogy legyen némi elképzelésük a hülye ötleteikről.

Tudom, naiv vagyok, gyógyíthatatlanul. 

Annak ellenére is, hogy pontosan tudom mennyire félti mindenki a seggét, meg a nagy nehezen kikapart pozícióját.

De azért én még reménykedek.

Abban, hogy egyszer mindannyian merünk majd továbblátni a saját seggünkön...

Akinek van jobb megoldása a fordításra, ne fogja vissza magát. :D

Addig érjétek be az enyémmel:

Van egy negyedik testvérünk is, NEM TESZEK ROSSZAT, de ő itthagyta a csoportot a politikai karrierért.

Eredetileg egyébként tényleg négy majom volt, de a negyedik a csúnyáját takargatta. XD

Napi vegyes

Nem mondom, hogy a mai napom überelhetetlen, mert a sors még kihívásnak veszi.

Ettől még élményszámba ment, csak annyira nem díjaztuk.

Felhős reggelre ébredtem, már ekkor illett volna gyanút fognom, de túlságosan fájt a fejem.

Naná, hogy félúton melóba kaptam a nyakamba a fincsi kis zivatart.

Szarrá ázva caplattam be láttamozni a jelenléti ívet, enyhe lelkesedéssel nyugtáztam, hogy az ég közben simára borult, és nem élveztem, hogy némileg cuppogok a cipőmben-zoknimban.

Ilyen indítás után magától értetődő, hogy a brigáddal közös mantrázásba kezdtünk: ess eső, ess... :)))))

Esett is, a főnökség viszont nemigen mutatott hajlandóságot az esőnap hivatalos kikiáltására.

Olyannyira nem, hogy ezúttal simán kizavartak minket a nem túl felhasználóbarát időjárásban tevékenykedni... a város másik végére. 

Vonulásunkat a főnökség sűrű emlegetése kísérte, nem hízelgő kontextusban, olykor kitérve a szövevényes rokoni viszonyokra is.

Útközben kb tíz percenként sétáltunk át egy-egy felhőszakadáson, amitől a cipőm értelemszerűen száradásnak még a gondolatát sem fontolgatta. Legalábbis nem komolyan.

A túraidő barátok közt is nagyjából két órásra sikeredett (mire kiértünk, majdhogynem fordulhattunk is vissza), akinek van kedve, kiszámolhatja, hogy ezalatt hányszor áztunk szarrá.

A végállomáson mintegy varázsütésre elállt az eső!

Cserébe hétszáz ágról kezdett el sütni a nap, mire mi össznépileg diszkrét gőzölgésbe kezdtünk, nem egészen önszántunkból.

Némi nézeteltérés után a napi feladatban is megegyeztünk a munkavezetővel, és igyekeztünk halál komolyan venni a kb 1 órányi érdemi munkát, amit a visszafele indulásig még elkövethettünk.

A lábam közben vígan párolódott a vizes dunsztban... inkább nem részletezném hogy nézett ki mikor, már itthon, lehámoztam róla a lábbelit-zoknit... 

Mindenesetre azt hajtanám oda-vissza csurig vizes cipőben a cirka 6 kilométeres távon (csak oda), aki szerint jó ötlet volt ma kiküldeni minket.

Holnap azt hiszem szandálban megyek, mezítláb... lehet, hogy bikinit is veszek... igaz nem nagyon érvényesül a sárga mellény alatt, viszont gyorsan szárad.

Napi rettenet a kormány részéről: szemmelversz-terv és egészségügyi ubi-saller.

Az elsőt inkább nem kommentálnám, ahhoz ma már túl fáradt vagyok, a dokik meg úgyis részletezték miért is egy nagy rakás fos az egész.

Ami a második gyönyört illeti, a múltkor a gyerek benyalt egy fosós-hányóst, felírtak neki hasfogót meg B6 ampullát oki ellen.

Az agyam szállt el, mikor kis híján 3 rugót hagytam a patikában.

Szabhatjuk...?

A mai bejegyzés címét a drága Hofi Gézától vettem kölcsön.

Ééén elszabtam, te elszabtad, ő elszabta, mi elszabtuk. Ha elszabtuk, hát elszabtuk, utólag már szabhatjuk...

És félő, hogy nincs már olyan messze az, hogy valóban szabhatjuk... legalábbis mi itt, a piramis alján.

Mert akik valóban  elszabják, azok mindig más farkával verik a csalánt.

Igen, a mienkkel.

Tegnap, azaz 2011. június 6-án ugyanis a bohócok megszavazták, hogy le van szarva a szerzett jog, amiért a nagy többség egy életen keresztül vért izzad (ellentétben velük), mostantól azt csinálnak a nyugdíjakkal, amire csak kedvük szottyan, és az ötletparádéjukat sajnos egyre jobban ismerjük.

Ugyan azzal takaróznak, hogy csak a rendvédelmiseket meg a rokkantnyugdíjcsalókat akárják megfingatni... de hát hallottunk már ettől nagyobb hazugságot is az ő mindig igazmondó szájukból.

És nem átallanak azzal takarózni, hogy ezek az emberek "sokba vannak az államnak".

Hát a drága képviselő urak milliós jövedelme nincs sokba az államnak?!

Az persze még csak véletlenül sem fordul meg a fejükben, hogy netán magukon is kezdhetnék a költséglefaragást.

Azt pedig már több, mint cinikusnak tartom, hogy a nem kevés pénzeik mellé még mindenféle plusz juttatásokat is kapnak, miközben a proliktól a cafeteriát is sajnálják.

Nem kell továbbmenni annál, hogy ha a magamfajta valami csoda folytán munkához jut, akkor biza' nemhogy a munkáltatót, de még a kutyát sem érdekli, hogy oldja meg a dolgozó a munkába járást.

Nem is értem, mire fel kapnak a politikai burzsujok költségtérítést. 

Tán nem fussa a kis képviselői bérükből benzinre, vonatra?! Nem elég ruhára?! Tán nagyon elvásik a szövetnadrág ülepe a bársonyszékben?!

És ha ők ilyeneket kapnak, akkor nekem miért is a fizetésemből kéne ugyanezt megoldanom?

Hát nem röhej ez az egész?

Egy biztos, egyre jobban bebiztosítják azt, hogy az ember már nemigen mer egy hétnél előrébb tervezni, legyen szó bármiről.

Elég csak azt néznünk, amit a munka törvénykönyvével készülnek elkövetni, tökéletesen látható, hogy végképp nem számíthatunk semmi jóra.

Az erre vonatkozó cikk elolvasható itt. Mivel nem tudom ki mikor nézi meg, a cikken kívül ajánlom olvasásra a legelső kommentet.

Az oktatási / felsőoktatási törvényekre is külön kíváncsi leszek... meg arra is, hogy meddig hagyjuk még őket kontárkodni, mikor jól érzékelhetően fingjuk nincs egy ország működéséről, akármilyen szinten.

A helyükben azért lassan kezdenék nagyon óvatos lenni, mert ez a fene nagy elbizakodottság csúnyán a visszájára fordulhat, mint ahogy fordult is, amikor a rendvédelmiseket a bohócügyi miniszterhez irányították.

Ez a "bohóckodás" egy oltári nagy öngól volt, nem kell hát csodálkozni, ha alaposan kiaknázzák a lehetőséget.

Aki pedig netán a száját húzza, mert sikeres volt az agymosás (bár elég sok ex-odaszavazót nyílt alkalmam mostanában megismerni), az jobb, ha észben tartja: nem véletlen, hogy a rendvédelmiseknek ment neki a kormány első körben.

A taktika ugyanis hibátlan. 

Ha őket legyűrik, onnantól kezdve mindenki más szabad préda.

És ne legyen igazam.

Ha a fentiek olvasása közben erősen berzenkedtél, netán még fel is háborodtál, és fővárosi vagy, akkor ott a helyed a Bohócforradalomban.

Légy ott helyettem is, és mindenki helyett akinek sajna nincs arra pénze, hogy részt vegyen, pedig a fél karját adná a lehetőségért.

Én annyit tehetek, hogy kirakom a felhívást, és bárcsak többet tehetnék.
Hátha így még elkerülhetjük a végérvényes elszabást.

Fizetés és egyéb nyalánkságok

Hát ezt is megértem!

Megkaptam az első munkabéremet közmunkásként. 

Nos az összeg nagyságrendileg kb egy politikus napi zsebpénzével vetekszik, eddigi bevételeimhez képest viszont immár szabad szemmel is jól látható a számlámon, igaz remélem csak számomra. 

Bár hol van ez még a 2 millás megtakarítási plafontól? Ráadásul ez még jó darabig így is marad, noha nem tudni, hogy kinek támad az a kósza ötlete, hogy ez még mindig túl sok nekünk.

Manapság én már semmin sem csodálkoznék. Már azon sem, ha valamin mégis elcsodálkozok. 

Azért még vannak csodák, méghozzá olyan helyeken, ahol az ember mindenre számít, csak csodára nem.

Ez a hely esetemben a szociális osztály, ahova becsattogtam megtudakolni lejátsszuk-e újra RGYK ügyben a "virítsd a papírt" maceratúrát most, hogy mocskosul túl vagyok fizetve.

Odajárulok az ablakhoz, felteszem a keresztkérdést.

És a hölgy totál felkészülten! közli, hogy ha nem haladja meg a törvényileg előírt határértéket, akkor nyugodjak békében míg meg nem haladja, addig őket hagyjam békén.

Hát na! Az élet apró örömei. Egész elérzékenyültem.

Kit érdekel, hogy még a 6 órás fizetéssel is jópár ezressel a léc alatt vagyok, ha nem kell újra lefénymásoltatnom a fél telefonkönyvet?! (ne tudjátok meg mennyi papír kell egy felülvizsgálathoz!)

A léc jelen időszámítás szerint 39.900 kemény magyar forint. 

Ezt nem panaszként írom, csak azért teszem közzé, hogy el tudjátok képzelni a fizetésemet.

Vannak, akik szerint ennyiből kutya kötelességem lenne megélni külön segítség nélkül és a seggemet verni a flaszterhoz a gyönyörűségtől.

Hasonló jókat kívánok "akik"-nak. :D Én kibírom. Nekik vajon sikerülne?

Szerencsémre (és mázlimra még a természetemmel is mázlim van) mindig találok olyasmit, ami felvidít. 

A múlt vasárnap is jól indult.

A kuncognivaló kicsit felemás, de azt hiszem a helyzet odáig fajult, hogy már csak nevetni érdemes mindenen.

Jó szórakozást!

Mintha ország

Mit is mondhatnék...?

Egyáltalán nem tápláltam vérmes illúziókat jelenlegi státuszommal és munkám "gyümölcsével" kapcsolatban, de ez a mai nap minden várakozásomat alulmúlta.

Ez a tetszfoglalkoztatás egyszerűen röhej.

Mi úgy teszünk, mintha dolgoznánk.

A munkavezetők úgy tesznek, mintha tudnák, hogy mit is kéne csinálnunk.

A vezetősegg pedig úgy tesz, mintha lenne egyáltalán mit megcsinálni.

Hát van ennél szánalmasabb?

Na jó, azt hiszem van. 

Mert pl mi munka ezt az egész szarlapátolást úgy tálalni, mintha ez lenne az évszázad csodája?

Na de miért mondom ezt? - kérdezné ismét Besenyő Pista bácsi, aki pluszban még pár sokat jelentő kezdőbetűt is szúrna vezetékneve mögé. Ettől én most eltekintek, csak szimplán lököm a sódert.

Na szal, reggel, brigádbeosztás, ki hova surranjon el uszkve fél óra alatt.

A gyakorlottabbak a reggeli kivonulást már 1 teljes óra felhasználásával is képesek lebonyolítani. Ezt nekünk még gyakorolni kell.

A mi kis brigádunk második napja apátlan szabadságolásból kifolyólag, megy a főnökségi nagy kollektív fejvakarászás, hogy mit is csinálhatnának velünk.

A hivatalos munkaidő kezdete után negyed órával meg is születik a zseniális döntés: menjünk oda, ahova apánkkal szoktunk, azt a területet már úgyis ismerjük (ja, tudjuk hova kell félrehúzódni, hogy ne látsszunk), tudjuk mit kell csinálni (ugyan már gyökér, te sem tudod), tehát tetszőleges számú lapáttal-seprűvel felszerelkezve oda irányuljunk.

Mivel a szerződésben benne van, hogy felettesnek szót kell fogadni, hát mi jó munkásként szót is fogadunk. 

Röpke 10 perc alatt kikérjük a szerszámokat, megvárjuk, míg a kolleginák visszatérnek a kétbetűs kitérőről, ami természetesen menetrendszerűen a telephely elhagyása előtt jön rájuk "véletlenül".

Időt húzni tudni kell, különben elunjuk az életünket terepen.

9 óra előtt nem sokkal megérkezünk rendeltetési helyünkre, aki nem hozott kaját magával otthonról, az szigorúan mellény nélkül ellibben beszerző körútra.

Ezután következik 5-10 percnyi (amennyi idő épp egész óráig maradt) laza kapirgálás bemelegítés gyanánt, hogy aztán "idő van!" felkiáltással elvonuljunk óránkénti 10 perces csendespihenőnkre.

Megjegyzendő, hogy a területet kb 5 ember simán megeszi 1 óra alatt. Na ezt kell nekünk beosztani 6 órára... és persze nem öten vagyunk...

Vissza a fősodorba...

Feltápászkodunk a "véletlenül" 20 percre nyúlt 10 perces pihiből, nekilátunk az utcának... és ha nem vigyázunk, akkor elszalad velünk a ló, mert sajnos egyikőnk sem az efféle semmittevéshez szokott, hanem rendes munkához.

Hogy a paci mégse nyargaljon annyira, szinte folyamatosan szólongatjuk egymást, hogy nem kéne annyira beleélni magunkat...

Nagynehezen elérkezik a következő 10 perces szünet.

Az eltelt egy óra alatt már kismilliószor néztek bennünket bio-információs pultnak. Ebből is látszik, hogy nem mindenkinek derogál szóba állni velünk.

De az is tény, hogy mi sem mindig vesszük jónéven, ha feleslegesen basztatnak olyasmivel, amiről lövésünk nincs. Ennyire még nincs bennünk a GPS.

No ezután jött a döbbenet, ugyanis, mint mondtam, a terület nem kicsi, de ha nagyon akar az ember, ellébecol rajta 6 órát...

Azám, de az egyik buszmegállóban, ami eddigi tapasztalataink szerint mindig a közmunkások reszortja volt, most egy hivatásos köztisztasági porol, és teszi a dolgát serényen...

Na álljon meg a gyászmenet!!!

Hát akkor mi mi a rákot csináltunk eddig?!

Azt, ami a helyi köztisztaságiakhoz tartozik, ők meg dörzsölték a kezüket mikor mi megcsináltuk, hogy szuper, ennyivel kevesebb munkájuk van mára?!

Ezek után már az is erősen megkérdőjelezhető, hogy akkor nekünk most pontosan mit is kéne csinálnunk, hivatalosan, a közmunkacég szerződése szerint.

Mert szemmel láthatólag marhára nem azt, amit eddig megcsináltunk.

És most apánk sem volt kéznél, hogy kérdőre vonhassuk. 

Bár ezek után erősen kétlem, hogy érdemi választ kaphattunk volna tőle. 

Vagy bárki mástól...

A területünk másik végén ugyanis egy másik brigád csinálta éppen a mi munkánkat... Azt, amire eredetileg minket vezényeltek ki, és amit mi fejben már nagyjából beosztottunk a nap végéig...

Újra csak ismételni tudom: a terület 5 ember durván 1 órai, megszakítás nélküli munkamennyisége.

Ezek után szerintem elképzelhető a lelkiállapotunk, meg a fejünk vörösségi foka.

Egyszóval baromi pipák voltunk kollektívan.

Mert ad 1: mi a faxomat fogunk csinálni egész nap, ha 11 óra magasságában már mindent megcsináltak előlünk?

Ad 2: én személy szerint baromi háklis vagyok arra, ha az időmet vesztegetik, még akkor is, ha ezért löknek némi pénzt.

Hát elszállt az agyam annyira, hogy kivételesen átvegyem a kommandót, és közöltem a tényállást a csapat többi tagjával:

- Most lecsücsülünk szépen pihenni, aztán azt a részt ott még átkurkásszuk - nem, nem érdekel, ha a közseprűs már félrepiszkálta a csikkeket -, utána visszajövünk ide, én leülök, és fel nem állok addig, míg indulni nem kell befele a telephelyre.

Könnyű dolgom volt, a többiek is így gondolták.

Egy szó, mint száz: nem tud itt senki semmit!

Ellenben mindenki azt hiszi, hogy a másik tud valamit.

Hát csoda, hogy ott tart ez az ország, ahol tart?!

Egyesek szerint mégis mi vagyunk a követnivaló csodagyógyszer Európa számára.

Azért a helyében én erősen félnék, hogy egyszer nagyon körberöhögnek, még akkor is, ha ő szentül hiszi azokat az ökörségeket, amit mindenáron le akar nyomni a torkunkon.

A mai nap non plus ultrája, a közmunkához kapcsolódva:

Nesze neked közmunka