2011. május 31., kedd

Oszd meg és uralkodj

Nem, ez nem a fészbúkos megosztás.

Ez valódi, ami már több éve tart, de mostanság nagyon elharapózott. 
Nem is csoda, hiszen az ötletbörzés nagyokosok ott a kupolás vityillóban tesznek róla.
Mert ezeknek és általam nagyon nem tisztelt holdudvaruknak lételeme a harcolás, és ha épp nem találnak maguknak elég ellenséget, akkor gondoskodnak róla, hogy mindig legyen ki ellen harcolni.
Ha mást nem is, ezt mindenesetre kiválóan csinálják, mert sajnos bőven van még olyan, aki ugrik erre a koncra, ők pedig teszik az ő részüket a mondásból: uralkodnak.


Jelen időszámítás szerint a fő népmétely mi vagyunk, a mocskos, élősködő, dolgozni nem akaró, segélyen dőzsölő munkanélküliek, úgyis mint ingyenélők.
(Kár, hogy tök hiteltelen ez olyan emberek szájából, akik azt se tudják, hogy a munkát eszik-é avagy isszák...)

Utánunk jönnek, nem feltétlenül ebben a sorrendben, a rendes nyugdíjasok, a korkedvezményes illetve a korengedményes nyugdíjasok, rokkantnyugdíjasok, táppénzcsalók, egyetemisták, devizahitelesek, satöbbi.
Ha jól megnézzük, valójában már mindenki utál mindenkit.
Az élet szép.



Mivel nekem a saját helyzetemről van közvetlen tapasztalatom, de az jó nagy, hát arról mesélek.

Eddig valahogy megúsztam, de újabban egyre többször találnak meg a beszólogatók. 
Sebaj, mert már amúgy is kíváncsi voltam rájuk, hogy ugyan mit tudnak virítani.

Nos legtöbbször igen erősen lenéző tekinteteket kapunk, ahogy vonulunk át a városon a csini sárga hatósági mellénykénkben.
A fiatalabbja valamiért nagyon viccesnek tart minket, a kárörvendő vihánc legalábbis erről árulkodik.
Fentieken kívül játszik még a "na ez kell nektek", a "meg is érdemlitek", a "hol lehet ilyen klassz mellényt kapni?"... hogy csak a szalonképeseket említsem.

Hogy erre mi hogyan reagálunk?
Vegyesen.
Vannak, akik mellre szívják.
Vannak, akik szégyellik magukat.
Vannak, akik megalázónak érzik.
És vannak, akik a helyén kezelik a "kedves" megnyilvánulásokat.

Igen, én az utóbbi kategóriába tartozok, mert nekem a munka sosem lesz megalázó, mert az, hogy idáig jutottam nem az én szégyenem, és az sem én vagyok, aki emiatt (vagy bármi miatt) halálra idegeli magát.

Mégpedig azért, mert én már tudom azt, amit a beszólogatók még nem:
Magyarországon jelenleg kétféle ember létezik. 
Az aki már közmunkában dolgozik, és az, aki majd ezután fog.

Ez az utóbbiaknak majd akkor fog leesni, mikor vagy ők, vagy a közvetlen környezetükből valaki ebbe a helyzetbe nem kerül. Mert egészen addig azt hiszik, hogy velük ilyen nem történhet.
Tudom, hiszen látom minden ismerősöm arcán a rémülettel vegyes döbbenetet, mikor elmesélem, hogy mit csinálok mostanában.
Az első kérdés az szokott lenni, elhaló hangnemben, hogy "de hát a képzettebbeknek nincs valami irodai munka?!"
Na ilyenkor én, amilyen kíméletesen csak tudom, közlöm velük, hogy "drága csillagom, már sorozzák a diplomásokat."

És ezt sajnos nem sokkolásnak szánom, mert valóban így van. 
Hozzánk már pár hete egymás után küldik a diplomás munkanélkülieket, és nem irodai munkára. 
Hanem bizony, végzettségtől függetlenül utcát seperni, járdát szegélyezni, szemetet szedni és egyéb nyalánkságok is akadnak még.

Szóval már csak ezért is veszélyes valakit a mellénye alapján minősíteni.

Mert könnyen lehet, hogy valójában a beszólogató egy mélymagyar senkiházi seggnyaló, aki jó helyen tartja a nyelvét (a nyalizás a nyelv farbantartása) és csak ennek köszönheti, hogy még van munkája.
Kérdés, hogy meddig. 
Én tényleg tiszta szívemből kívánom neki, hogy ameddig megérdemli, így az én lelkiismeretem tiszta, és az is marad.


Felmerülhet a kérdés, hogy mégis hogyan lehet ezt a helyén kezelni.
Szerintem egyszerűen.

Én kedvesen rámosolygok a fröcsögőre / lenézőre / kárörvendőre és nagyjából az alábbi szókat intézem hozzá (néha kicsit variálom, hogy ne legyen túl rutin):

"Nyugi szivem, majd jössz még te is közénk."


Vicc megvan?

Nagyon untam régebben, hogy minden esküvőn az öreg nénik megcsipkedték az arcomat, mondván: te leszel a következő.
De az utóbbi időkben abbahagyták, amióta én is ugyan ezt csinálom velük... a temetéseken. 
 
 

2011. május 24., kedd

Nyomonkövetés


Mert nagytestvér figyel ám.
Vagy valami hasonlót tesz, de hogy feszt zargatják az embert, az biztos.

3 hét alatt ugyanis már kétszer sikerült kifáradni hozzánk egy-egy pár munkaügyi kp-s sertepertének azon apropóból, hogy ők most baromira a szívükön viselik a mi pályafutásunkat.

Ezt bizonyítandó mind a kétszer kitöltötték rólunk/velünk ugyanazt a hülye , totál felesleges űrlapot. Mert a kért információkat simán kijegyzetelhetnék a munkaügyi kp nyilvántartásából. De nem, mert a látszatra immár minden szinten adni kell.

Először csak az érettségimet vallottam be, mert most mit fényezzem magam feleslegesen?
Elvégre attól nekem változatlanul nem lesz normális munkám, hogy hatvanadjára is tollba mondom az összes végzettségemet meg felsorolom az eddig megjárt munkahelyeimet.

Mikor másodjára jöttek, és ugyanazokat kérdezték, azt már zokon vettem, és ezúttal bediktáltam a szakmáimat is.

Ha harmadjára is képesek lesznek ugyanezzel a kérdőívvel jönni, akkor kisregényt fognak írni életem tanulással és munkával töltött éveiről.
Negyedjére kizárólag angolul leszek hajlandó megszólalni.

Amennyiben nem hagynak fel a látogatásokkal, azt ezt követő vizitekre is ki fogok találni valamit, mert a fantáziám kifogástalanul működik, olykor fellép némi túlműködés is.
Ezen felül az sem elhanyagolható tényező, hogy szeretem elszórakoztatni magam. És mi szórakoztatóbb annál, mint amikor a diplomás aktatologatók leesett állal bámulnak a lenézett kétkezi közmunkásra?

Még ha mondjuk járna valami nyeremény a kitöltésért, esetleg hajlandó lennék havonta kétszer mesedélelőttöt tartani, hiszen addig is telik a munkaidő.

On-the-fly fordítás:
Bocsesz, egy 1-től 5-ig terjedő skálán, ahol az 1 a "mindig", az 5 pedig a "soha", milyen gyakran válaszol az önnek véletlenszerűen feltett kérdésekre az utcán?

2011. május 23., hétfő

Tudom már...

... hogy milyen tanfolyamot fogok legközelebb elvégezni!
Íme:



Ugye, hogy kihagyhatatlan?! XD

Megártott a hétfő. Meg a védőital, védőnaptej és védőszalmakalap nélkül  a tűző napon lenyomott 6 óra. Látszik? XD

2011. május 22., vasárnap

Ez + Az



Igen, ez a bejegyzés most egy kicsit vegyes lesz, mert az élet is elég vegyes mostanában.
A "munka" miatt ugyanis kicsit kevesebb időm marad úgy általában mindenre, ami nem a "munkával" kapcsolatos.
A "munkát" természetesen azért macskakarmozom, mert szerintem már az eddig leírtakból is tisztán látszik, hogy amit én közmunka címszó alatt művelek, annak a valódi munkához elég kevés köze van.
De azért fogjuk rá, hiszen mégsem itthon lógatom a lábam.

Rendtevészeti gurumnak hála az itthoni dolgokat azért elég jól tudom menedzselni aránylag kis erőfeszítéssel. Nincs is annál jobb, mint hazajönni és láttamozni, hogy eddigi ténykedésemnek hála rend van, és max porszívózni kell. (a porszívóm viszont asszem garanciális cserélésre fog szorulni, még jó, hogy szépen elraktam a papírjait)

Sorra kapom a leveleket.

Egyet a munkaügyi kp-tól, hogy átmenetileg kiradíroztak az álláskereső névsorból. Na ide remélem a büdös életben többet nem kerülök vissza, de azt majd még meg kell érdeklődnöm, hogy ettől nekem még menni kell jelentkezni, vagy majd csak akkor, ha már nem kell a szüneteltetés, ezt ugyanis elfelejtették megemlíteni.

Megjött a gyerekvédelmis határozat is, miszerint megkaptam... de hogy ez se legyen olyan egyszerű, még ezzel is lesz egy köröm, hiszen már nem a hatalmas 28 rugós összeget fogom kapni, hanem a jól megérdemelt "munkabéremet"... ami azonban még mindig elég elenyésző jövedelem ahhoz, hogy még vígan beleessek a gyerekvédelmi kedvezményre jogosultak körébe. (ennyit arról, hogy mire elég a közmunkás zsold)

A szoc segélyem felülvizsgálatáról még nem küldtek semmit, úgyhogy valszeg azzal is lesz még dolgom, hiába mondták a közmunkás cégnél, hogy azzal már nem kell foglalkoznom. Olyan ez, hogy hiszem, ha látom.



A munka az továbbra is kriminális, a 16-20-i héten megfejelve egy túlbuzgó betanuló munkavezetővel, aki aktívan nyitogatta a zsebünkben a bicskát. Meg egyesek kezében a lapátot, gereblyét, szurkát, seprűt, talicskát.

Egy szó, mint száz, nem lopta be magát senki szívébe, ellenben erősen érik neki egy tüdőleszaggató hátbaverés "véletlenül".
Kommunikáció nulla, azt hiszem szegény keveri a szezont a faszommal fazonnal, minket meg nagyon összetéveszt egy óvodás csoporttal... abból is leginkább a kiscsoporttal.
Nagyjából olyan szellemi szinten szól ugyanis hozzánk, amit a brigád többsége igencsak a szívére vesz. Én személy szerint magasról teszek rá, nagyokat bólogatok és csinálom ahogy én gondolom, józan paraszti ésszel.

Valamelyik nap, azt hiszem csütörtökön azonban ez a kommunikációs deficit már olyan méreteket öltött, hogy eléggé nehezünkre esett eldönteni, hogy most mégis kinek az utasítását kövessük.
Rövid barchobázást követő óvatos javaslatomra a mellém beosztottak maradtak az eddigi munkavezetőnk instrukcióinál... és nekünk lett igazunk. :D
Cserébe másnap mi "nyertük" a laza sétálós melót, biztonságos távolságban az alaposan megizzasztott többiektől... meg az izgága betanulótól.

A jövő héten állítólag már nem bennünket fog inzultálni.
Azért meg kell adni, akadtak jó meglátásai is. 

Például azt már jómagam is nehezményeztem, hogy inni márpedig kell, és ok, hogy a pasik egyszerűen megoldják a kisdolgukat, de mi van velünk, nőkkel?

Merthogy nyilvános wc a fasorba sincs, a kocsmákba és egyéb műintézményekbe meg vagy beengednek vagy nem.
Ha a helyes kis világítós mellényünkben libbenünk be, akkor általában a "vagy nem" esete szok fennforogni.
Ha előrelátóan sztriptízelünk egyet, akkor meg vagy kell fizetni a használatért, vagy nem.
Tehát ha nem akarunk fizetni (és nem állunk ám olyan jól, hogy nagyon szeretnénk még erre is költeni), akkor biza ki kell bírjuk a műszak végéig, míg beérünk a telepre.

Tévednék, vagy ez tényleg súrolja némileg a negatív diszkrimináció fogalmát?


2011. május 17., kedd

Évforduló


Happy birthday to me
Happy birthday to me
Happy birthday dear Draco
Happy birthday to me.


Bizony ez is elérkezett, 1 éves lett a blogom.

Az éves leltár: 

90 bejegyzés (talán lehettem volna termékenyebb)
1700 látogatás (egyéni) 
és kb a duplája az összes kattintások száma,
a közönségem igen vegyes volt, akadtak látogatóim Németországból, az USÁból, UK-ból, Kanadából, de még Szingapúrból és Dél-Koreából is,
a legnépszerűbb bejegyzés a Gerillás rettenetessel kapcsolatos,
fennállásom alatt begyűjtöttem 3 webhelyes hivatkozást is (köszönöm)
és végül, de nem utolsósorban 3 követőt is, amit ezúton szintén nagyon szépen köszönök.



Amiket nem tartottam számon az elmúlt egy év alatt:

Az elküldött önéletrajzok száma;
a pozitív, illetve negatív visszajelzések száma;
a munkaügyi központos jelentkezéseknek utánanézhetnék, de juszt se;
azt az egy "említésre méltó" interjút meg tán nem felejtem el :D

Most köszönöm jól vagyok, a munkaügyi központ szünetelteti az álláskeresős státuszomat, de én ettől még keresgélhetek. :D

Tehát happy birthday to my blog. Draco still wants a job... and perhaps she'll find one soon.

2011. május 16., hétfő

Esőnap

Ma reggel rendesen elaludtunk.

Ilyen velem olyankor szokott előfordulni, ha az éjszaka folyamán esőzés forog fenn.
Nos ezúttal is ez történt, de a fennforgás még javában tartott.
El lehet képzelni mennyire örvendeztem vala néki.
Egyszóval jól indult a nap.

Kíváncsian vártam tehát a folytatást, mert elképzelni nem tudtam, hogy ugyan mit fogunk ma csinálni az erősen zuhogó égi áldásban.
Én mindenesetre készültem, vízálló kabát, gumicsizma, baseball satyek (utóbbi azért, mert nincs a szemüvegemen ablaktörlő). A besétáláshoz tökéletes választás volt, de a becsekkolás utáni egy órás ácsorgáshoz elkelt volna egy plusz pulóver.

Egy óra hosszat vártunk ugyanis, hogy hátha eláll az eső. De hát esélyünk se volt, mert az ég simára volt borulva, és ennek még a sorja közt se fértünk volna el.
Közben a bennfentesebbek jóvoltából elterjedt a pletyka, hogy ebből akár még szabadnap is lehet.
Így aztán az egy órányi telephelyen elkövetett szabadfoglalkozás keretében bősz imádkozással próbáltuk meg korrumpálni az esőistent.

Hogy imáink találtak meghallgatásra, vagy eredetileg is ez volt a terv, azt nem tudhatom, de 9 óra magasságában megjelent a "Nagy Manitou" és elküldött mindenkit kicsekkolni, aztán meg a privát dolgára.

Azt hiszem át kell értékelnem az esőhöz való viszonyomat minimum az elkövetkezendő kb 6 hónapra.
Itthon úgyis több dolgom akad, mint "terepen". :D

Egyébként voltak olyan "szerencsések", akiket a tré idő ellenére is kivittek egy gyors zsákgyűjtésre, de ebből csak az látszik, hogy jó helyen kell ácsorogni az imához.



2011. május 15., vasárnap

Pünkösdi királyság

De legalábbis nagyon remélem, hogy csak ehhez népszokáshoz lesz hasonló az én "regnálásom".

A munkavezetőnknek ugyanis az a fixa ideája, hogy én legyek a brigádvezető. :S
Ok, emögött az a nem kicsit önös érdek is meghúzódik, hogy ne kelljen mérgezett egérként mászkálnia a felügyelete alá tartozó brigádok közt, de ez akkor is nonszensz.

Ennek megfelelően én erről a tervéről minden adandó alkalommal igyekszem lebeszélni, mert bár ő "lát bennem fantáziát", én pontosan tudom, hogy én nem vagyok vezetőnek való.
Ahogy azt már neki is kerek perec, egyenesen a szemébe is megmondtam, én a dolgozó hangya vagyok, megcsinálom amit rámbíznak annak rendje és módja szerint kifogástalanul, aztán kalap, zakó, agyő.
Nem mondom, hogy nem szeretem a kihívásokat, mert akkor hazudnék, de bármiféle konkrét ambíció olyan szinten hiányzik belőlem, ami előtt sokan értetlenül állnak.

A munka számomra nem életcél, hanem eszköz. Ha nem baszogatnak túl sokat, akkor én teljesen O.K. vagyok.
Sőt újabban már a baszogatás is lepereg rólam, mert pontosan tudom, hogy valójában nem velem van problémája a baszogatósnak, hanem magával vagy a kialakult helyzettel.
Mert hát ugye ez a "kinevezés" nem csak nekem nem nyerte el a tetszésemet, de pár kolleganő is ferdén néz rám. 
Gondolom rangidősként és  a tapasztalataik okán ők számítottak erre az egyébként hálátlan szerepre.

Én már "előléptetésem" első napján mondtam "Jánosunknak", hogy ez egy nagyon szar ötlet volt tőle, "Giziék" úgyis a saját fejük után fognak menni, én akár rojtosra is szaggathatom a számat. Amit természetesen nem fogok. Elvégre nincs benne sem a szerződésemben, sem a munkaköri leírásomban. És több pénzt sem kapok érte.
De ha kapnék se valószínű, hogy vállalnám. Nem kenyerem mások kommandírozása.

Aki olyan beállítottságú, az úgyis önként és dalolva jön utánam, anélkül, hogy feladatokat osztogatnék. 
Ezt igazolja az is, hogy az újak szinte állandóan a seggemben lógnak, de ettől én még messze nem vagyok vezéregyéniség. 
Hogy mit látnak bennem az nem igazán tiszta, talán a jókedvem és a nyugalmam lehet ennyire vonzó.

Mindenesetre remélem hamarosan rendezik már főnökségileg a 6 órások egyre népesedő csapatát, és kirendelnek mellénk egy munkavezetőt állandóra, hogy ne biliárdozzanak velünk tovább.

2011. május 11., szerda

Na mizu? (mizu-mizu?)

Mivel gondolom mindenki "tűkön ülve" várja a fejleményeket, tartok egy gyors összefoglalót a közelmúlt történéseiből. :D

Ha nagyon gonosz akarnék lenni... na de miért is kéne visszafogni magam?
Szóval egy mocskos dög vagyok, és csakazért is a KMK-hoz hasonlítom ezt a közmunkásdit, aminek, a drága szóvivő úr szavaival ellentétben, az égadta világon semmi értelme.
Most inkább nem másolom be az egész cikket, mert agyborulást kapnék tőle, de az biztos, hogy én sokmindent látok, olyat viszont, hogy  "...vannak olyan beruházások, vannak olyan dolgok, amiket minél előbb el kell végezni, meg kell valósítani." , na szal ilyet kurvára nem. Még az árnyékát se.

Ami engem illet, hááát tudnám gyümölcsözőbben hasznosítani azt az időt, amit manapság munkának csúfolt csoportosan elkövetett lődörgéssel töltök.
Merthogy munka, az a hasznos, érdemi fajta, na az kérem itt nincs. (nagyszabású közmunka-program, mi?)
Jobbanmondva ma éppen megcsillant valami halvány szikrája, de nem időzött sokáig az érzés.

Nagy általánosságban azonban a napi móka abból áll, hogy jóval több, mint elegen kivonulunk a reggel kijelölt területre a munkavezető kíséretében, max 1 óra leforgása alatt még csigatempóban is végzünk a feladattal, aztán látszattevékenységet folytatva kedélyes "ismerd meg városod" típusú túrákat teszünk a környéken, különös tekintettel a hidak alatti térségekre, talán azon megfontolásból, hogy lássuk, hova lehet majd felhúzni egy kisebb kartondoboz lakótelepet, ha minden kötél szakad...
Persze az sem utolsó szempont, hogy ott nem vagyunk szem előtt.

Meg kell mondjam, hogy az idő ilyenkor istentelenül lassan telik, és pusztuljak meg, ha nem az a legfárasztóbb ebben az egészben, hogy kitaláljuk mi a fenével üssük el a maradék időt.

Szerencsére a társaság jó, egy-két brigáddal ellentétben nálunk nem ütötte fel a fejét az a jó magyar virtus, miszerint ott tegyünk keresztbe a másiknak, ahol érjük és különben is: dögöljön meg a szomszéd tehene is.

Mi aránylag jól szórakozunk, ehhez - azt hiszem tegnap - én is hozzájárultam a seprűn lovaglós magánszámommal.
Az úgy történt, hogy épp igyekeztünk nem szem előtt lenni, mivel a meló szokás szerint már elkopott, és én véletlenül (de tényleg) kvázi lovaglóülésben pihentettem a hátuljamat a seprű cirok részén (mert a felfázást kihagynám)
A seprűnyél meg olyan jól kézre állt, és mire észbe kaptam ( :D) már meredek zuhanórepülésekkel tarkított "légi" szlalompályán találtam magam... Szerintem Harry Potter is megirigyelte volna azokat a manővereket... XD

A seprűn kívül egyébként megismerkedtem már a szurkálóval (ld.: Égig érő fű, Poldi bácsi... meg az a szép zőőd gyep) meg a lapáttal, és azt hiszem jó úton haladok afelé, hogy a talicskával is szorosabbra fűzzem a szálakat.


Ami a dolgok komolyabbik részét illeti,  érdemes lenne komolyabban utána járni, hogy ugyan mennyit markolnak fel utánunk a közfoglalkoztatós cégek. 
Mivel erre is nyílt némi rálátásom, ez bizony megérne egy misét, mert hogy a statisztika kozmetikázásán kívül nem puszta szívjóságból veszik fel az embereket indokolatlanul nagy számban, arra akár mérget is vehetünk.
És annak a pénznek csupán elenyésző része a mi "fizetésünk". Lehet találgatni, kinek a zsebét béleli az összeg java...

Ja és nem mellesleg az a szóbeszéd járja, hogy jövőre már nem lesz olyan, hogy szociális segély. 
Bennfentesek rebesgették, úgyhogy lehet, hogy van benne valami.
Hogy akkor mi lesz azokkal akik csak arra jogosultak?
Ez egy nagyszerű kérdés, nemde?

Én mindenesetre már erősen gyúrok a B tervemre. 

2011. május 5., csütörtök

Kedves Naplóm,

ma utcát sepertem. Élmény volt!


Na jó, félre a baromsággal. Ez az egész egy vicc, a létező legszarabb poénnal megfejelve.

Ma valóban utcát sepertem, de legalábbis egy idő után megpróbáltam úgy tenni, mint aki kurvára dolgozik, mert kb. 5 percenként szóltak rám, hogy "hova sieeeetsz?!", meg "ne olyan gyorsan!!!", és még olyat is mondtak, hogy "nem kell azt olyan alaposan..."

Mondjuk valahol számítottam erre a reggeli, érdekesre sikerült kezdés után.
A személyzetisnek ugyanis gőze nem volt arról, hogy pontosan mit is kéne csinálnia az egyelőre elenyésző számú 6 órás egyénekkel. 
Asszem ehhez nincs mit hozzáfűznöm.

Aztán elirányítottak bennünket az egyik, már terepen tevékenykedő csapathoz egy-egy seprűvel felszerelve. (Naná, hogy képes voltam "felülni" rá, miszerint gyia paci, repüljünk!)

A munkafelügyelő a nap folyamán kiokosított bennünket, hogy mit is kell itt csinálni.

1.) Először is, dolgozni ott kell, ahol látják. Ahol nem látják, ott vessük be minden színészi képességünket, tegyünk úgy, mintha...
Van fogalmatok róla milyen fárasztó tud lenni a munka mímelése? Főleg annak, aki ahhoz szokott, hogy "uccu neki, csináljuk"?
A kedvencem az volt, mikor Jánosunk (természetesen nem így hívják) odajött hozzánk, és a következőket közölte:
- Ha ennek az utcának a végére értek, akkor járjon a kezetek, mint a motolla, mert a közmunka cégtől rálátni, aztán gyorsan seperjétek át magatokat addig (mutatja) a kék ladáig, onnantól lehet lazítani.
Mi pedig így is tettünk, mivel a munkaköri leírásunkban benne foglaltatik, hogy a munkavezetőnek szót fogadunk... :D

2.) Óránként 10 perc kötelező pihi, a munkás megáll és 10 percig akkor sem mozdítja a szerszámát, ha az élete múlik rajta, mert az "jár", de leginkább azért, mert a "nagy testvér figyel téged!" 
És aki azt hiszi, hogy ezt csak bedumálják, az nagyon téved!
Igenis vannak, akiknek ez a közmunkájuk!  
(meg olyanok is, akiknek egyébként rohadtul nem ez a feladatuk, de úgy látszik a városban minden oké, a tisztelt urak ráérnek a közmunkásokat csekkolni... a milliós fizetésük mellett)

3.) Van egy hosszabb szünet, amikor lehet enni, de csak és kizárólag ebben az előre megszabott időpontban. Aki elszalasztotta, az magára vessen.
Még szerencse, hogy ezt nem veszik olyan véresen komolyan.
Bár hülyén is venné ki magát, hiszen a brigádokért felelős emberke is közmunkás, pár ezerrel több "bérért", már ha lehet ezt annak nevezni.


Hát kérem, a nagyokosok odafent így képzelik a visszavezetést a munka világába ma Magyarországon, 2011-ben.


Lehet, hogy van, akiben felmerült a kérdés, miért is kell olyan nagyon színlelni a munkát? Nos, napközben erre is fény derült.

Azért, mert a kijelölt terület nem elég arra, hogy két brigád egész nap elmolyoljon rajta. 
A statisztikából viszont baromi gyorsan el kell tüntetni a munkanélkülieket, ami miatt a közmunkás cégek számolatlanul kénytelenek felvenni az embereket.
Hát nem szánalmas ez az erőlködés?
Mert szerintem nagyon.

Főleg, mikor látom a járni alig tudó asszonyt, ahogy megküzd minden egyes seprűhúzással, mert az üzemorvos alkalmasnak minősítette erre a munkára... Persze lehet, hogy végül is ő könyörögte ki, mert így pár ezer forinttal többet kap, mint amennyi a szoc segélye lenne.


Ja és hogy illusztráljam, mennyire nem akar dolgozni a munkanélküli meg a szoc segélyen lézengő "ingyenélő"...

Újdonsült kolleganőim már nem nyeretlen kétévesek ezen a területen, és meló közben összefutottak egy régi brigádtársukkal, aki szintén "már megint" nem dolgozik.
Az emberkének csak egyszer kellett mondani, hogy megint van felvétel a közmunkás céghez, és nem sokkal később újra összefutottunk vele, amint a munkaügyi kp-ba rongyolt kikérni a közvetítőlapját.

Mert a munkanélküli nem akar dolgozni, ugye?!
De igenis akar, ha van hol, és még a rákényszerített, messziről virító "munkaruhát" is bevállalja, amivel úgy bélyegzik meg, mint zsidót a sárga csillag.

Van, aki minden fenyegetés ellenére sem hajlandó felvenni, igaz a munkát azért csinálja. 

Én viszont úgy gondolom, hogy ez nem a mi szégyenünk, hanem azoké a szarrágóké, akik miatt mi az "utcára" kerültünk.


 

2011. május 4., szerda

Tanulj tinó...

... ökör lesz belőled.

De tényleg! 
Méghozzá címeres, ha azt hiszed, hogy itthon tanulással bármit is elérhetsz.
Kis hazánkban csak akkor érhetsz el bármit, ha jó az ismeretségi köröd.
Vagy még akkor se.

És most nem viccelek.

A vicc az volt, míg próbáltam ennek a bejegyzésnek címet találni.
Több ötletem is volt, a futottak még között szerepelt az "Utolsó nap szabadlábon", "Hova fúj a hátszél?", illetve a "Mire elég a hátszél?"


Nos, a harci helyzet az, hogy igen nyögvenyelősen, de végre került nekem munka.
Figyelem, figyelem! A nap bejelentése! És dögöljek meg, de az évszázad kabarétréfája!

Oltári nagy protekcióval holnaptól kezdve 6 hónapig, 6 órában - kéretik valamiben nagyon erősen megkapaszkodni (én szóltam) - segédmunkás vagyok...!
.
.
.
.
.
.
O.K. szerintem mostanra mindenki kiröhögte magát, felszedte az állkapcsát... még megvárom, hogy a helyre is illessze... Megvan? Jó, akkor mesélem tovább.

Bár szerintem a fenti bejelentés magáért beszél.

Az igazi röhej az, hogy tényleg mázlim volt az ismerőssel, mert nélküle a 2 hónapos 4 órás verzióban kötöttem volna ki... majd pár hónap múlva, miután a munkaügyi kp-s serteperték nagyon nem találnak nekem szellemi közmunkát.
A bennfentesebbek szerint a 6 órás az elitnek számít a közmunkában, lazább és persze arányosan több lével jár. Meg ez legalább van.

Mikor tegnap nagy reményekkel beállítottam az irodába, hogy az ismerősre hivatkozva találkozzak a főnökkel, még nem gondoltam volna, hogy hiénaként röhögve fogok távozni. (A röhögést jegeltem a sarkon túlig)
A pasas zseniálisan fapofával bírta előadni, miután végig?olvasta a kért önéletrajzomat, hogy ő most csak közterület takarítási melót tud felajánlani, de azt azért mégiscsak 6 órában... és akár két nap múlva kezdhetek is.

Ami azt illeti szerettem volna, ha Matolcsy tökömtudja milyen miniszter úr ott van és baromira figyel, mert akkor pontosabb képe lenne arról, hogy mennyire is vagyunk motiváltak mi, munkanélküliek.
Akik szerinte csak a kezünket nyújtjuk segélyért, potyapénzért.

Merthogy én biza lecsaptam a melóra, és rohadtul nem érdekel, hogy ezért utcát kell seperni, vagy, esetenként a temetőben kell sírokat mosni, vagy amire éppen felkérést kap a közmunkás cég.

Az itthoni arcokat nem részletezném... elsőként természetesen a csalódás és a döbbenet ült ki az arcokra, mert ők is másra számítottak.
De hamar túllendültünk rajta, és rögtön jöttek a poénok, hogy milyen állat lenne a temcsiben a sírok mögül kiugorva/elősettenkedve riogatni az arra járókat. (Sorry, a családom, köztük én is, a morbid, kifacsart humorérzékéről híres. XD)

Így aztán ma, egy üzemorvosi kitérő után, alá is firkantottam a munkaszerződést, de még nem adták ide (úgyhogy abból majd holnap szemezgetek), mert a főnöknek is alá kell írni.
Bár nem tudom, hogy mire ez a felhajtás, mert a főnök a szomszéd szobában, nyitott ajtók mellett székel (nem úgy :D), míg a papírokra vártam, végighallgathattam egy hűdesürgi, überfontos tárgyalást, meg pár privát fecsejt.

Normál esetben persze ezeket nem lett volna időm végighallgatni, és a látványosan ebédelő, közben helytelenítő pillantásokat váltó hölgyeket sem kellett volna nézegetnem (rohadtul nem érdekel, hogy zavarom őket a táplálkozásban, és az ügyfélfogadási időt sem én határoztam meg ilyen hülyén), de pont az én kinyomtatandóimat zabálta fel a nyominger és azzal küzdöttek legalább 10 percet. (Mondtam már, hogy némileg elborult kocka vagyok? A hiba elhárítása kvázi csuklógyakorlat lett volna...)

Szóval holnaptól hatósági (láthatósági :D) mellényben vonulok (hogy messziről is jól lássák, ez bizony egy ingyenélő munkanélküli) oda, ahova épp kivezényelnek.


Na ezek után most őszintén: Hát nem megérte annyit tanulni?!
Ha nincs ismerősöd, úgyis csak segédmunkás lehetsz.
Sőt, amint az ábra mutatja, ismerős birtokában is... :) 
De ezen én már csak röhögni tudok.



Anyám szerint, tanulni megéri, csak nem itthon kell kamatoztatni...
Nos én nem zárkózom el ez elől a megoldás elől sem, hiszen angolul és németül is beszélek... munkát vállalni meg mostmár bárhol szabad...

2011. május 3., kedd

Bocs...

... mert arról volt szó, hogy nem politizálok.

De a blog lassan 1 éves fennállása óta akkorát fordult körülöttünk a világ, és a politika úgy fonódik össze egyre jobban, és egyre kártékonyabban a munkavállalással, hogy sajnos nem tudom tovább tartósan figyelmen kívül hagyni.
És mivel az én bőrömre megy, nem is akarom többet figyelmen kívül hagyni.


Félreértés ne essék, a blog témája továbbra is az én privát álláskeresésem, némi humorral megbolondítva, mert ezt lassan már csak így lehet elviselni.

A helyzet azonban egyre katasztrofálisabb.
Persze én még fogjam be a számat, és örvendezzek, hogy van a seggemen lyuk, ami szelel. 
Valahogy mégsem tudom szó nélkül megállni, hogy egyesek szerint rendben van az, hogy 

  • a munkanélküli segély idejét 3 hónapban maximálják,
    utána meg fordulj fel paraszt, ha olyan idétlen vagy, hogy nem találsz új munkahelyet, mert "sem rokona, sem ismerőse" nem vagy senkinek (máshogy ugyanis egyre inkább nem megy)
  • 6 hónapra emelik a próbaidőt
    és ez akár 1 év is lehet, ha kölcsönző cégen keresztül dolgozol... magyarán szólva 1 egész évig full stresszesen jársz dolgozni, hiszen a próbaidő alatt bármikor szélnek ereszthetnek (és meg is teszik). Így aztán lehet tervezni...
  • nem kell megindokolni, hogy miért kötnek útilaput a talpadra
    te viszont magyarázkodhatsz ezerrel, ha véletlenül behívnak egy állásinterjúra... vagy ott is elfogadják majd arra a kérdésre, hogy "miért hagyta ott az utolsó munkahelyét", válaszként azt, hogy "halvány lila gőzöm nincs róla"?
  • csökken a műszakpótlék
    hát ez no comment kategória... senki se jár rosszul, mi?
  • helyette viszont legalizálni készülnek az 5 és fél napos munkahetet, meg a 12 órás munkavégzést (és csak reménykedhetünk, hogy utóbbit nem az előbbivel kombinálva... :S)
    persze saját bevallásuk szerint mindezek csak indokolt esetben... most komolyan, van még olyan, aki ezt elhiszi?
    köszke, eddig legalább a bátrabbja feljelenthette a rabszolgahajcsár, munkáltatókat, mostmár simán kihajthatják belőlünk a bélést... bravó!
  • max 14 napot lehet egyszerre szabadságként kiadni
    nos ez egyrészt muhahaha, mert ilyen kiváltsága a környezetemben keveseknek van... (asszem egy kezemen meg tudnám számolni)
    másrészt viszont elmennek a picsába, mert azon keveseknek, akiknek jár, az meg is dolgozik ezért az év többi részében tisztességesen (természetesen vannak, akik nem, de miért miattuk szívjon a normális?) 

És a hab a tortán:
Aki táppénzt csal sittre megy.
Én nem vitatom, hogy vannak, akik nem jogosan mennek táppénzre. 
De hogy ez nem akkora tétel, mint a parlamenti atyaúristenek hiszik, azt le merem fogadni bármibe.
Mert manapság akinek munkája van, az akkor is bemegy, ha taknya-nyála összefolyik, a bele pedig cafatokban csüng, mert nem akarja, hogy indoklás nélkül reptessék.

Úgy látom baromira sajnálják tőlünk azt a kis alamizsnát, amit kinek fizetés, kinek munkanélküli segély, kinek szoc segély formájában löknek.

Apprópopó, kedves léhűtő urak!
Az Önök helye hol lenne azért, hogy anno hetekig, (sőt egyesek olykor hónapokig), be se tették a lábukat abba a szép kupolás házikóba a Duna partján, vagy éppen kivonulgattak, ha úgy tartotta úri kedvük, viszont a fizetést csont nélkül felmarkolták? (meg nem csak azt...)

Tudják drágáim, ha ezt én csináltam volna meg bármelyik munkahelyemen, másnap már nem kellett volna bemennem.


Szóval hogy van ez? Ezek szerint vannak egyenlőek és még egyenlőbbek?
A törvény csak ránk vonatkozna?


Nálam mindenesetre az Önök 6 hónap próbaideje már lejárt, szívem  szerint azonnali hatállyal bocsátanám el az egész díszes társaságot, indoklás nélkül természetesen, aztán kipróbálhatnák a 3 hónap munkanélküli segélyt, hogy aztán mindenféle költségtérítés műszakpótlék nélkül, minimálbérért melózzanak heti 5 és fél napban, napi 12 órában úgy, hogy nem tudhatják mit hoz a holnap.
Ja és táppénz, szabadság meg se forduljon a fejükben...



Források: itt, itt, meg még itt is... és akinek ez nem elég, az keresgéljen tovább. :)