Hát igen... megkaptam, amit akartam.
Dolgozok.
Úgy ahogy szerettem volna, 8-16-os munkaidőben, irodában, ahol kihasználhatom a képességeimet.
Jól hangzik, nem?
És ahelyett, hogy a seggemet csapkodnám a földhöz örömömben, hogy végre kiszabadultam az álláskeresés ördögi köréből... én biza mégis változatlanul azzal kezdem a napot, hogy álláshirdetéseket böngészek.
Ennek egyik oka, hogy státuszom finoman szólva is illegális.
Mert az a bizonyos próbaidő kicsit hosszúra nyúlt. Úgy is mondhatnám, hogy azóta is próbanapozok, jobbanmondva próbahetezek (hónapozok).
Bizony, a kezdeti nagy szólamokból egy hang sem valósult meg. Kedves gazdám akkora segget csinált a szájából, hogy iszony nézni.
Iszonyodom én is. Magamtól. A helyzettől. Hogy kénytelen vagyok belemenni a kisded játékaikba, mert babér nekem máshogy nem terem.
Ha ezek után valaki még csodálkozik, hogy miért kezelek mindent 3 lépés távolságról és erős fenntartásokkal, azt pofánvágom.
A bejegyzés címe: ez van...
Hát akkor most elmesélem mi van.
Helyszín: kis családi kft. irodája.Eredetileg adminisztrátornak "vettek fel".
Ülök a gép előtt és átlag ötpercenként rápillantok az e-mail fiókokra (a privátra is), ha jött valami, azon melegében kinyomtatom, felvezetem a „magán nyilvántartásomba”, aztán kiosztom a címzettnek.
Átveszem és iktatom a postát, olykor a főnökség orra alá nyomom, főleg ha fizetési felszólítás (szinte minden második emil és levél az).
Diktálás után begépelem a szöveget, kinyomtatom és a boss elé tolom láttamozásra, javításra, aláírásra, a pecsétet én nyomom.
Telefont kezelek, hívásokat bonyolítok, faxolok.
Kávét főzök, szervírozok. Utána a mosogatás is az enyém. Meg hétfő reggelente a takarítás.
Építési naplót fénymásolok kisipari mennyiségben, mert perhez köll.
Szerződést szerkesztek, formázok.Meg kifogásolást. Meg felháborodást. Meg válaszlevelet fizetési felszólításra.
Borítékot címezek, hozzá ajánlott szelvényt, tértivevény nyomtatványt töltök.
Ugrok, ha a főnökasszony sikít, hogy nem boldogul a szövegszerkesztővel.
Albérlet után kajtatok a munkásoknak, akiket nagyjából az első találkozásig látnak szívesen.
Excel táblában matatok, hogy a főnök kiszámíthassa, mennyivel szúrja ki az alvállalkozó szemét, hogy az még méltányos, bőven elfogadható összegnek tűnjön. (szegény alvállalkozó, ha tudná mennyit kaszál rajta)
Ezeken kívül néha külügyi diplomataként funkcionálok, mikor sűrű exkuzálásokat követően igyekszem valami barátságos törlesztőrészletet kialkudni a külföldi behajtóknál. Mert fizetési felszólítás jön onnan is rendesen.
Ez természetesen nem akadályozza meg őket abban, hogy külhonban végezzék a nyaralást, amit természetesen én szerveztem le egy másik idegennyelven, és aminek a költségére a fizikai dolgozókkal való kitolás árán tettek szert.
Ha maradok, és ez az, amit kurvára nem szeretnék, akkor hamarosan a munkaügy rejtelmeiben is meg kell merülnöm, mert a kollegina kis szabira vonul. (félreértés ne essék, nem sajnálom tőle, mert nagyon is megérdemli, sőt.)
Ja igen, és a főnök még azt is szeretné, hogy dobjak össze egy weboldalt a cégnek.
Szívesen az orra alá dörgöltem volna, hogy tök felesleges, mert mire időm lenne rá, ő addigra hatszor tönkremegy, mint már annyiszor.
Persze ezt is utólag tudtam meg, és meg kell mondjam, nem volt kicsi az én döbbenetem, mikor rájöttem kinél is dolgozgatok rettenetesen feketén.
A fentiekből szerintem tökéletesen látszik, hogy valóban ki vannak használva a képességeim.
Mondta is a kolleganő, hogy milyen jól jártak velem Palikáék (a nevet természetesen megváltoztattam).
Nos, erre én is csak bólogatni tudtam, mert valóban, tökéletesen kihasználják a belőlem kiaknázható potenciált, tehát akár szívfájdalom nélkül bejelenthetnének 8 órában, mert már ezalatt a szűk 3 hónap alatt is sokszorosan megtakarítottam nekik azt a pénzt, amibe kerülnék.
És kihasználják a nyomorúságomat is, hogy kénytelen vagyok még ilyen feltételekkel is, ilyen körülmények között is dolgozni. (azt inkább meg sem mondom, hogy a fent felsoroltakat mennyiért csinálom)
Mert függetlenül attól, hogy simán átviszem a lécet szinte bárhol, ahova csak sikerül bejutnom, ez kb. senkit sem érdekel.
De most komolyan. Az ember azt hinné, hogy ha egy munkáltató talál egy hozzám hasonló hülyét - aki kihívásnak tekint minden feladatot és addig nem nyugszik, míg meg nem csinálja, akkor is, ha életében nem találkozott még hasonló feladvánnyal - akkor igyekszik megtartani kézzel-lábbal-szerződéssel.
Ehelyett ők ezerrel győzködnek, hogy mennyivel jobb nekem, ha még maradok segélyen, és akkor kétfelől kapom a pénzt. (nem a győzködésük miatt nem mondtam le a munkanélküli státuszomról, de kérlek, ezért ne kövezzetek meg)
És a szolgálati időmmel mi lesz, te nagyon állat? Komolyan azt hiszed, hogy a kétfelől „ömlő” pénzzel én bentebb vagyok egy lépéssel is?!
A szolgálati időm nem gyűlik, és egy rohadt hitelt nem tudok felvenni. Tényleg, de jó nekem!
És van még valami, amit nem értek.
Ezek tényleg azt hiszik, hogy nem pattanok meg szívfájdalom nélkül, ha kapok egy tisztességes ajánlatot?!
Megtehetem, hiszen nem köt semmi. Simán leléphetek, ha az egyik reggeli állásböngészés alkalmával végre rám mosolyog a szerencse. Mert miért ne mosolyoghatna?
És meg is fogom tenni.
Ők meg fulladjanak bele a fizetési felszólításokba. Igazából én őszintén csodálom, hogy még van aki szóba áll velük.
O.K., ismét bocsánatkéréssel tartozom a hosszúra nyúlt szünet miatt.
Mea culpa, mea maxima culpa!
Ezúttal főleg az időjárás tett be nekem amúgy istenesen, és szó szerint túlélésre játszottam. Jelentem, van az a fájdalomcsillapító mennyiség, ami nem elég.
Aki küzdött már egymásba érő migrénes rohamokkal, annak nem kell ecsetelnem, hogy ilyenkor egy értelmes gondolatot is nehéz összehozni, nemhogy egy blogbejegyzést.
A többieknek a fantáziájára bízom, milyen lehet, mikor még a fejem ütemes falnak ütögetése is már-már kellemes.
Ez a szünet azonban arra is jó, volt, hogy a max lélegzetvételnyi szünetekben némileg átértékeljem „bosszúhadjáratomat” Gorilla bácsi ellen.
Ugyanis az egész nem ér ennyit, ráadásul a negatív reklám is reklámnak minősül, én meg nem vagyok hülye (teljesen), hogy megtegyem neki ezt a szívességet.
Ezért elhatároztam, hogy ez lesz az utolsó bejegyzésem róla.
Mert valójában szóra sem érdemes, de ha már belekötöttem, akkor igenis bebizonyítom, hogy ez az egész emilesdi nem más, mint egy jól megmarkecingelt patronpuffogtatás, és annak is olyan gyenge, mint a lepkefing, ami csak úgy ver némi visszhangot, ha felbérelnek valakit e „nemes” feladatra, mint a drága Bánhidi Lászlót a Csak semmi pánikban.
Önéletrajz Gurunk 19 darab e-mailig húzta a dolgot, átlag 4 üzeneteként visszatérve az általa kínált páratlan „tananyagra”.
Olykor persze „értékes” bónusz anyagokkal kecsegtet, de hát azt is csak akkor, ha rendeltem.
Addig meg érjem be a tök triviális tényekkel, meg az incselkedésével, amit szinte minden mail végén eldurrantott, nevesen: a következő levelében megoszt velem X dolgot, és az egyiken nagyon meg fogok lepődni.
Tényleg meglepődtem.
Méghozzá azon, hogy az istennek sem bírtam rájönni, hogy pontosan min is kéne meglepődnöm.
Úgyhogy végül is igaza lett.
A fő vesszőparipája a marketing, magyarán szólva meg kell tanulnom eladni magam.
Ember! Kinek?
Nem kíváncsi itt rám senki, ha nem vagyok valakinek a valakije.
Ha meg valakinek a valakije vagyok, akkor pont mindegy milyen az önéletrajzom.
Szóval miről beszélünk?!
Az e-mail áradatból az egyik személyes kedvencem azt volt, mikor közölte, hogy a munkáltatónak valójában csak a pénz számít (nahát, ki hitte volna?!), ezért számszerűsítenem kell, hogy miért járna velem jól a leendő gazdám.
Na, ha ezt szemből szembe vezette volna elő, valószínűleg nagyon rondán néztem volna rá, és elküldtem volna a halál retkes faxára.
Így csak a monitornak fintorogtam egyet.
Azt hiszem ő is rájöhetett, hogy ez így elég meredeken hangzott, mert a következő mondatban már atyáskodóan nyugtatgat:
Ez nem olyan nehéz, mint amilyennek elsőre tűnik.
Jó duma!
És persze felsorol egy rakat példát is, hogy segédkezett ő már ebben a számszerűsítésben őrző-védő szolgálatosnak meg titkárnőnek is. Most mondjam azt, hogy ez nem olyan nagy wasistdas?
Aranybogár-csillagszóró! Ugyan meséld már el nekem, hogy számszerűsítesz egy takarítónőt?! Csak úgy példának okádék.
Lelki szemeim előtt lezajlott egy ilyen állásinterjú, ahogy szegény reménybeli takanyó (a sok száz jelentkező közül) rálicitál a leendő munkaadójára:
- Kedves Uram, higgye meg, hogy én vagyok a legideálisabb pályázó. Ha engem vesz fel, 6 hónapig én biztosítom a takarítószereket, sőt hozom az otthoni partvist meg a felmosót vödröstől, hogy ne az itteni eszköz kopjon. Ha engem alkalmaz a munkaruhára se lesz gondja, sőt még a kollégák ruháját is én mosom, (és mellesleg pikk-pakk elintézem a külföldi telefonokat, amiket az elektromos néger, atomszőke, szupermini szoknyás, szupermaxi műkörmös, szuperhülye titkárnője képtelen megoldani, ezen felül szó nélkül gatyába rázom a cég informatikai káoszát). A túlóráért nem kérek plusz pénzt, ráadásul ha nincs maximálisan megelégedve a munkámmal, akkor elég csak a fizetésem felét fizetnie. De ebben természetesen alkuképes vagyok, ha úgy gondolja, megegyezhetünk a negyedében is. (Még tudnám folytatni, de már nekem is fáj.)
Hát igen... Ki ne kapna egy ilyen munkaerő után két kézzel?
Vajon így már elég számszerű, mennyit spórol a kedves boss, ha rám esik a választása?
Mondjuk így pont ellentmondásba keveredünk/dik a Guru azon javaslatával, hogy ne pozicionáljuk magunkat álláskeresőként.
Végül is lehet önéletrajzokat meg pályázatokat küldözgetni hobbiból is...Hm... lehet, hogy észre se vettem, és már merő szórakozásból írogatom a motivációs leveleket?
Mindenesetre én személy szerint pont leszarom, hogy mennyi bevételt hozok a leendő gazdának, mint ahogy ő is pont leszarja, hogy éhbérért dolgoztat.
És pont leszarom a nagyesze jobbantudja partizánt, meg az ő nívódíjas tanácsait.
Tehát:
attól még hogy valakinek nagy a szája, nem valószínű, hogy ő a legalkalmasabb a meghirdetett pozícióra (bár szomorú tény, hogy a hangos emberkéknek szok munkája lenni... a minőségéről már tudnék vitatkozni)
pontosan tudom, hogy a HR-re nem számíthatok, mert elenyésző az igazán felkészült HR-esek száma... talán ha nem iskolapadból éppen csak kiesett, tapasztalatlan, de nagyszájú zöldfülűekkel töltenék fel a létszámot...
nem küldözgetek önéletrajzot közvetlenül a cégtulajnak, mert nem tudni meddig ér a keze, és könnyen meglehet, hogy egy életre elvágom magam az adott területen, az adott városban... mert százból max egy cégtulaj olyan rugalmas, hogy fantáziát lásson egy személyesen neki címzett megkeresésben, miközben külön ezért tartott emberei vannak, jó 'pízért'
nem töltök fel önéletrajzot semmilyen állásportálra, mert az életben többet le nem vakarom magamról az ügynökös, mlm-es, call centeres parazitákat
teljesen tisztában vagyok vele, hogy a HR belefullad a „jó kommunikációs készségű, csapatjátékos, agilis, önálló munkában is jeleskedő” jelzőkkel ellátott pályázatokba... meg azzal is, hogy hogy néznek az ettől eltérő anyagokra... ergo: mindegy mit küldesz, úgysem jó... akkor meg?
nem próbanapozok, mert ingyen nem dolgozok. SENKINEK! Márpedig próbanapért nem nagyon szeretnek fizetni. (igaz a munkáért sem)
nem akaszkodok olyan ismerősökre, akikkel 20 évben egyszer futok össze és akkor is csak futtában köszönünk egymásnak, mivel többre egyszerűen nincs idő. Ebből következik, hogy az ismerősök ismerőseit sem zargatom, mert hasonló szituban úgy elküldöm a próbálkozót, hogy legközelebb még a családtagjaival is csak félve áll szóba (sorry, ilyen vagyok, és nem hiszem, hogy kirívó eset volnék)
kikérem magamnak, hogy az iwiw-es (facebook-os, myspace-es, myvip-es, baráti körös, high5-os, nem kívánt törlendő) adatlapom legyen a mérce egy állásinterjúhoz. Ezek közösségi oldalak és talán meglepő, de főleg a szórakozást szolgálják. Tehát valószínűleg vicces képeket teszek fel, olyasmit, amiről úgy gondolom, hogy szívesen megosztanám az ismerőseimmel. És az, hogy kinek mi vicces, az igen relatív. Túl azon, hogy épelméjű ember nem aktképet oszt meg az ismerőseivel, és nem dicsekszik olyan igen privát jellegű képeivel sem, amelyen épp a nagy fehér porcelánistennek áldoz. De nehogy már azon múljon egy állásinterjú, hogy mit csinálok a szabadidőmben, azt meg, hogy esetleg szériakiller hajlamom van, úgysem itt fogom kidobolni, ha egyáltalán.
Nos, ennyit Gorilla Gururól meg az ő jól megmarkecingelt emilhadjáratáról.
Nálam kicsapta a biztosítékot. Nálatok mi a helyzet?
