Fejvadászokról, utoljára

Miszter Megmondom A Tutit nem bízza a véletlenre a pénzkereseti forrását, további emilekkel próbál puhára klopfolni.
Mondhatni számít a magamfajta szkeptikusokra, akiknek már tele van a puttonyuk az ígéretekkel, brainstormingokkal, networkökkel.

A soron következő szösszenet címét kicsit átalakítva kölcsönveszem, ha nem tetszik, ne tegye „közkinccsé”, vagy pereljen be.
Tehát: Mi kell ahhoz, hogy rám is vadásszanak a fejvadászok?

Hümm… Jól fel kell cukkolni őket? Vegyek nekik puskát? Riszáljak előttük vörös posztóban?


Nos, nem. Kezdésnek lazán lehülyéz, csak kulturáltabb formában.
Ugyanis egyszer s mindenkorra jegyezzem meg, hogy nem minden fejvadász, ami fénylik.
Sőt, ilyen, hogy fejvadász egyáltalán nincs is, a birka álláskeresők adták csak nekik ezt a vadregényes megnevezést. (Remélem nem zavarja, hogy mióta csak betették a lábukat az országba ezek a társaságok, ezzel a közkeletű gyűjtőnévvel illetik őket.)

De jó, legyen. Fejvadász nincs.
Vezető kiválasztók vannak.
Meg toborzó cégek.
Meg munkaerő kölcsönzők.
Én vagyok a hülye. (mea culpa)


Eme kategorizálás után emberünk közli, hogy minket nem az első helyen szereplő cégek érdekelnek. Ni, a kis gondolatolvasó!

Drága Uri Geller, kicsi David Hasselhoff Copperfield!
Ennyire nem kéne ám lenézni a hazai álláskeresőket.
És ha olyan a végzettségünk, hogy simán vennénk az akadályt egy középvezetői poszton?
Valahol el kell kezdeni.
Sőt, ha azt nézzük, elkezdeni a legnehezebb.

Nagy cucc ám olyan emberkéket megkörnyékezni, akik már ilyen állásban verik a nyálukat évek óta, és a cég munkatársának már csak az a dolga, hogy megszöktesse az aktuális munkáltatótól a delikvenst, mint menyasszonyt a lagziról.

Így nem nehéz sikereket felmutatni.

Ez egyébként is vicces, mert akinek van állása, az itt úgy ragaszkodik hozzá, hogy kalapáccsal kéne az ujjait újrarendezni, hogy eleressze, amit egyszer már keserves melóval kikapart magának. Hacsak nem lett időközben forró a talaj a lába alatt.

Nem mellesleg ugyan vessen már egy pillantást a kis hazánkban garázdálkodó közép- és felsővezetőkre (áramot nem lehetne velük vezetni?). Jó háromnegyedük lófaxt se ér vezetőileg, emberileg meg aztán pláne. Akkor miről is beszélünk?


Mindegy, Uri újra gondolatolvas, és megmondja melyik társulatra van szüksége a mezei álláskeresőnek.
Igen, a toborzókra, akik igen fellengzősen személyzeti tanácsadóknak is neveztetik magukat.

… és tessék mondani, ezek milyen személyzetnek adnak tanácsokat?
Én speciel még egy egészséges visszajelzést sem kaptam tőlük, úgyhogy a tanácsaikat is feldughatják oda, ahova én gondolom.


A munkaerő kölcsönzőket meg aztán végképp felejtsük el, mert az a legnagyobb átverés a világon.
Íme a legjobb megoldás arra, hogy a kedves munkáltatók háromhavonta simán cserélgethessék a melósokat.

Oktatónk mindazonáltal biztat, hogy vegyük fontolóra ezeknek az ajánlatait, akkor is, ha ez a féle foglalkoztatás nem áll közel hozzánk.
Nem áll közel hozzánk?!? Mintha válogathatnánk.
Legtöbbünk akár már a lelkét is eladná, ha végre munkát kapna, mindegy hol és hogyan. Nem hobbiból akarunk dolgozni, hanem mert élni szeretnénk, nem pedig túlélni.
De rohadt nehéz lehet ezt megérteni!

Lényeg a lényeg, minden ilyen cég csak egy a totál felesleges körök közül, hiszen Felhomályosító is leírja, hogy az előszűrés, előinternyúzatás még arra sem garancia, hogy a lécet átvivőket küldik ki a megbízókhoz.

Azt meg soha, senki, semmikor nem lesz képes megmagyarázni nekem, hogy miért is olyan fontosak ezek a bagázsok.

A szög meg a zsákja

Tudom, egy lusta dög vagyok, de mentségemre szolgáljon, hogy a gyermekem ügyes-bajos dolgai foglaltak le, de nagyon.

Viszont a Himnusz még sosem volt ilyen szép nekem, mint most, hogy az én drágám (is) énekelte egy egész stadionnyi ember előtt. (elérzékenyült mosoly)

Na szóval vissza a szürke hétköznapokhoz és a nagy emilezős Szabadságharcoshoz.

Akinek harmadik és negyedik emiljét együtt vesézném ki, hiszen a harmadik nem tartalmazott érdemi információt, helyette szépen előkészítette a terepet a negyediknek. Sőt Negyediknek, amiben ott volt a Lényeg, az Alfa és az Omega, az egész emilesdi Apropója.

Azt pedzegeti, hogy így a válság alatt/után megváltoztak az erőviszonyok, agresszívabbak az álláskeresők (naná, a munkaadók tesznek róla, hogy rövid időn belül a tökünk tele legyen), többszörös a túljelentkezés (ki hitte volna?!).

Ennek szerinte egyetlen ellenszere van, mégpedig az, hogy tűnjünk ki a tömegből.

Aranyapám! Ezt pont ebben az országban forszírozod, ahol hosszú évtizedeken keresztül máson sem buzgólkodtak, mint hogy mindenkit belepasszírozzanak az általánosan és központilag meghatározott és elfogadott keretekbe?!

Azt mondja a drága, hogy ma már nem dzsal a sablon önéletrajz. Meg irgum-burgum, hogy még mindig kilencvenes évekbeli sablonokat használunk, azt a hét- meg a nyolcszázát!

Persze, te ökör, mikor minden létező állásportálon meg álláskereső tanácsadónál a szádba rágják, hogy jujuj neked, ha el mersz térni a szabványtól, mert hogy azt mennyire nem díjazzák a munkaadók és különben se akarjunk már különcködni.

Az ember már akkor a seggét csapkodja a földhöz, ha egy nagyjából életképes önéletrajzot összeizzad, nemhogy még formát bontson.

És ezek után persze jön a nagy kérdés: akkor most mi van?

Kinek higgyünk?

Merjünk kitűnni vagy lapítsunk szépen tovább az egyen-önéletrajzokkal?

Egyik tanácsadó ezt mondja, a másik amazt, a harmadik meg egy hótt eltérő módszert preferál.

Szóval Nagyokos, kire kéne hallgatnunk?

A pro és kontra szépen le van vezetve mindenütt, papíron, elméletben. Te kis barátom szintén a magas lóról osztod az észt.

És egyik oldal sem szimpatikus. Kicsit sem. Mert egyik sem néz emberszámba minket, elkeseredett álláskeresőket.

Egyik sem hallgat meg minket, csak fújja a maga nótáját, a saját vélt igazságait és nagyokat hebeg-habog, ha egy konkrét kérdéssel találja szembe magát, amiről nem tud terelni.

Ennek egyébként baromi egyszerű oka van. Az, hogy nincsenek a mi helyünkben, valójában nem ismerik a problémáinkat, mert nem élik meg, ezáltal nem érzik át a helyzet súlyát.

Csak pingvinezni tudnak. Meg sajnálkozni. Meg „együttérzően” pillogni ránk, elhitetve, hogy mennyire sajnálják, hogy mennyire törődnek velünk.

Hát nem! Egyik sem törődik velünk!

Nagy Testvér sem, mert a negyedik emilben kibújik a szög a zsákból, és a barátságos mosoly tökéletes arra, hogy kivillantsa a foga fehérjét.

Nem egyebet akar ugyanis, mint a pénzünket.

Az éhenhaláshoz sok, megélhetéshez kevés kis pénzünk tetemes részére nevez be azért, hogy megoszthassa velünk a tuti módszert, amivel pillanatok alatt munkához jutunk.

És higgyük el neki bemondásra, meg néhány „sikerrel járó” levelére, hogy ez az a módszer, ami egyedül üdvözítő, no meg természetesen csak nekünk, csak most, csak ennyiért... bocs, asszem hánynom kell.

Egyszóval ez is csak a javunkat akarja. Odaadjuk neki?!

Mindenesetre ügyes, le a kalappal előtte!

Ő már csinált magának munkahelyet. Meglovagolja azt az egyetlen területet, ahonnan tömegével gyűjtheti a balekokat, akik a szebb jövő reményében - vagy a reménytelenségtől fásultan - bedőlnek az új köntösbe bújtatott üres marketingnek és ha fogcsikorgatva is, de kinyögik az áttörést ígérő „anyag” árát.

A tv-s vásárlós műsorok elbújhatnak mellette, de én erre a helyében nem lennék büszke.

Egyébként az az igazán szomorú, hogy még mindig van kit beetetni. Tényleg ennyire naivak lennének az emberek?

Vagy csak én vagyok túl jó véleménnyel róluk?

Visszajelzés zéró

Ugorgyunk… - ahogy Pósalaki bácsi mondaná. (Aki nem ismeri, szégyellje össze magát, mert alapmű)

Tehát kettes számú emil.

Hogy fontosságát bebetonozza, Gorilla bácsi kétséget ébreszt bennem. Amúgy tök feleslegesen, mert egyrészt ezelőtt is sejtettem, hogy valahogy így műx a dolog. Másrészt meg egy jó ideje már biztosan tudom is.

A téma tehát mára: Eljut-e az önéletrajzod a megfelelő helyre?

A válasz: többnyire nem. Mert többnyire nem rajtunk múlik. Hanem...

Nos a humán tényezőn kívül, összebabusgatott pályázatunknak még a technika ördögével is meg kell küzdenie.

A helyzet: elment az e-mail, a posta, a fax, a békegalamb, visszajelzés persze nuku. (nyista, nada… tudjuk)

Az elektronikus jelentkezés első mumusaként emberünk az önéletrajz gigantikus méretét nevezi meg.

Most őszintén... Ki az az állat, aki több megát képes csinálni betűkből, szóközökből, meg esetleg egy fényképből?

Aki elektronikusan jelentkezik, annak azért már illik legalább felhasználói szinten boldogulnia legalább a szövegszerkesztővel, ami a leggyakrabban használt irodai program.

Ha netán még oda is biggyeszti a készségek, ismeretek közé a számítógép gyakorlott használatát, egy ilyen e-mail láttán nincs az a munkáltató, aki ezt elhiszi neki. Tehát mérettől - és a vállalati levelező rendszer befogadóképességétől - függetlenül bukta az állást.

Ja, túl azon, hogy a levelező program úgyis sikít, ha a célállomás nem tudja fogadni az e-mailt valami miatt.

Ha küldtünk már emilt kis tárhelyű szolgáltató levelező szerverén keresztül, akkor jó ismerősünk a Mailer Daemon meg az over quota hibaüzenet. És ez azért még a kezdőknek is elég feltűnő.

Szerintem az az igazán gáz, mikor az ember még abban sem biztos, hogy egyáltalán jó címre küldte-e a doksit.

Korábban már említettem, hogy a vállalatok elenyésző részénél ismerik csak az automatikus üzenet nevezetű okosságot, ami legalább azt a biztonságérzetet megadja szegény jelentkezőnek, hogy jó helyre érkezett a pályázat.

Mumus kettő: nem megfelelő formátum.

Na ne! Ez a manusz komolyan annyit nem néz ki egy olyan emberből, aki képes tisztességesen összerakni egy pdf filét, hogy tudja: ez a formátum nem mindenkinek egyértelmű?

Sőt, azzal is tisztában van a nagy többség, hogy a cégeknél nem feltétlenül a legújabb kiadású winfos fut a legfrissebb office csomaggal. (és olykor még a legalitás sem garantált :D )

Már csak azért sem, mert a 2007-es Word elég sok mindenkinek nem jött be.

Gyors radírozás után én is azonnal visszaraktam a 2003-ast, igaz csak végszükség esetére, mert jobb szeretem az OOo-t.

Szerencsére ez a gyönyörűség oda-vissza kompatibilis a Worddel, így szükség esetén doc-ba is tudok menteni, de szigorúan MS Word 97/2000/XP formátumban.

Igen, ez itt a reklám helye, mert miért ne, ráadásul a progi ingyenes.

A valódi blama amúgy nem itt kezdődik.

Hanem akkor, ha egy hozzáértő kezébe kerül a szövegszerkesztőn alkotott anyag és egy kattintás után látszik, hogy a „formázás” szóközök és enterek megszámlálhatatlan sokaságából áll.

Mára csak három pontba volt szedve a mondanivaló, szóval hamarosan végzünk.

A harmadik hibafaktor a nem jó fájlnév.

Hát igen... én is röhögtem már el magam cicamica cv-jén meg az irmama_végső elnevezésű fájlnéven.

Nos, hülyeség ellen nincs gyógymód. Még pénzért sem. Ha valaki komolyan azt hiszi, hogy ilyen belépővel labdába rúghat, az meg is érdemli.

A technikai részét viszont át kéne gondolni a nagy Észosztónak. Ugyanis manapság az op-rendszerek nagyon ügyesen boldogulnak az ékezetes fájlnevekkel, ez már régen nem a DOS.

És ha véletlenül mégis probléma merülne fel, akkor az igen könnyen orvosolható egy szimpla átnevezéssel.

De tény: a megcélzott munkáltató aligha áll le szöszölni ezzel, a pályázat egyszerűen megy a süllyesztőbe.

A tanulság ezúttal is elmarad, mert újfent nem mondott semmi olyat, amit még ne tudtam volna.

Egy öreg rókát már nem nagyon lehet meglepni. ;)

Sok hűhó semmiért

Némi fáziskésés után most hergeltek fel annyira, hogy írásban akarjam levezetni. Ezért aztán átdugdostam amit kellett, hogy hozzáférjek Gorilla bácsi elmentett anyagaihoz a tényszerűség végett. Meg mert a fent nevezett minden egyes hírlevélben nyomatékosan felhívta a figyelmemet a tényre, hogy az okosságai csak eddig meg eddig az időpontig elérhetőek számomra, utána vessek magamra.

(Mit csináljon a földnélküli paraszt? Vessen magára...)

Tehát emil numero 1.

A lényeg dióhéjban: hogy találhatok gyorsan állást?

És persze hogy olyannal indít, amitől én helyben kiütéses leszek, nekifutásból meg én ütök, de nagyot : álláskeresési módszerek, aka : mitévők legyünk, hova fordulhatunk, ha a kutya se akar bennünket alkalmazni.

Fel is sorolja szépen a „forrásokat” a hozzájuk tartozó százalékos arányokkal. Szerinte legalábbis. Már első olvasáskor tudtam volna javítani.

Helyette itt és most teszem meg, a dobogós helyek sorrendjében.

1.) Személyes kapcsolatok

Rögtön látszik, hogy a drága nem ebben az országban él, hanem valahol a fellegekben, mert akkor aligha csak 40%-ot adna erre.

Ja és azonnal javítanám is a megnevezést. Ezt ugyanis kis hazánkban úgy hívják, hogy protekció.

Így már azonnal ismerősebb, nemde?

Az sem véletlen, hogy ez a legeredményesebb álláskeresési módszer. Mert akinek nincs kiterjedt, befolyásos ismeretségi köre, az bizony bachatja.

Egyébként is, mert a Nagy Tanító azon melegében le is tol, amiért nem dolgozom a kapcsolataimon minden nap, meg kifogásokat keresek, hogy „már mindenkit megkérdeztem”.

Holott, ez kb úgy néz ki, hogy már mindenkit megkérdeztem, akit mertem.

Mert ugyan ki az, aki ma önként és dalolva vállal kvázi felelősséget értünk, azáltal, hogy beprotezsál akárhova is. Még akkor sem, ha egyébként pontosan tudja, hogy simán vennénk az akadályokat.

Ki az, aki önfeláldozóan kiad egy olyan információt, ami lehet, hogy nem is publikus, mert alapban a nagyfőnök valamelyik hetedíziglen retyerutyájának van fenntartva a megüresedett (vagy megüresítendő) pozíció.

És legőszintébb sajnálatunkra – azt hiszem nyugodtan beszélhetek nagyon sokunk nevében - , nem mi szoktunk lenni a retyerutya, különben nem keresnénk olykor már évek óta valami normális melót.

2.) Munkaadó közvetlen munkakeresése akkor is, ha nincs meghirdetve semmilyen pozíció...

Szerinte 20%

Szerintem meg nagyon vicces. Tényleg.

Szép ez az ámerikai módi, amit a Jóságos annyira favorizálna, de maradjunk már a földön és nézzük a szomorú valóságot.

Egyszer – kétszer adtam le így pályázatot, mert adjuk meg a lehetőséget. Azt a megalázó helyzetet nem kívánom senkinek, hogy még a portán sem engedtek túl, nemhogy a személyzetishez, hogy személyesen nyomhassam a kezébe az anyagot. Hogy onnan hova került, mi lett a sorsa a pöpecül megszerkesztett cuccnak, csak találgatni lehet.

Jobb esetben tényleg megkapta a személyzetis és kuncogott rajta egy jóízűt, mielőtt „jó lesz piszkozatnak a hátulja” felkiáltással használatba vette.

Rosszabb esetben a sarkonfordulásom és dicstelen elkullogásom után a papírkosárba, iratmegsemmisítőbe került. (Élő példát tudok rá, holott ott még állás is meg volt hirdetve... majd megkérdezem hogy áll a per)

3.) És igen, a dobogó alsó fokán ott pipiskedik lábujjhegyen az álláshirdetés 13%-kal.

Muszájból meghirdetve, vagy azért, mert a főnöknek egyetlen nagyjából épkézláb rokona nem akadt a melóra. Elenyésző azon hirdetések száma, melyek valódi tartalmat rejtenek.

Okítóm haverkodva megpirongat, hogy ugye én nem csak az álláshirdetéseket nézem?

Jogos, ezen kívül nézhetem még a falat... meg a nagy büdös semmit... Egyébként anyád jól van kedves?

Ezt követően közli velem amit már elég régen tudok(lásd: korábbi bejegyzések): hogy az álláshirdetések több, mint a fele állásközvetítők és fejvadász cégek hirdetései.

Ez az információ egy pályakezdőnek talán még új, de ők is tapasztalat útján fogják ezt megtanulni, és nem azért, mert a Nagykoponya kinyilatkoztatta számukra.

4.) - 5.) Az állásközvetítők lemaradtak az érmes helyről és holtversenyben állnak a Munkaügyi központokkal a maguk 7-7 %-ával.

Na most mondja valaki, hogy ez a faszi még tud nekem újat mondani!

Elég csak visszaolvasni az archívumban (aki nem hiszi, járjon utána), pont a Munkaügyihez hasonlítottam „eredményesség” szempontjából a fejvadászokat, nevezzék magukat bárhogy.

Ehhez igazából már nem is fűznék külön kommentet, mindkét műintézményről kifejtettem már a részletekbe menő véleményemet, feleslegesen nem ismételném magamat.

6.) Állásbörzék... (moment, kiröhögöm magam)

3%-kal állnak a sor végén. (sok :D)

Szerintem egyébként ezzel az eggyel tökéletesen lehet modellezni az összes fent szereplőt, mert ha valahol, hát itt képviselteti magát az első helyezetten kívül az összes díszmadzag.

Csak minek?

Akár úgy is mondhatnám, hogy sok hűhó semmiért.

Miért vagyok ilyen szkeptikus (túl azon, hogy születési rendellenesség) ?

Mert én is tudok százalékokra bontani.

Az esély, hogy el tudjunk helyezkedni protekció és ismeretség nélkül: 1%

Ugyanez protekcióval: 99% (és nagyon hülyének kell lennünk, hogy ne tudjuk kihasználni.)

Hogy mire alapozom ezt?

Lássuk csak... kb 10-15 éve árulom bájaimat a munkaerőpiacon kisebb-nagyobb szünetekkel... és még egyszer sem sikerült ismerős, füles vagy bármilyen „hátszél” nélkül elhelyezkednem.

Még diákmunkára sem.

Mit lehet erre mondani? Arcomon keserű, gúnyos és ferde a mosoly:

Magyarország, én így szeretlek! :/